PÁSZTI MIKLÓSRA (1928-1989) EMLÉKEZTEK A NEMZETI FILHARMONIKUSOK

 

 

2018. március 4-én ünnepelte volna 90. születésnapját Pászti Miklós, a Nemzeti Énekkar elődje, az Állami Énekkar alapító karnagya. A születésnapon a Család és a Nemzeti Filharmonikusok emléktáblát avattak Pászti Miklós Kékgolyó u. 15/c. alatti lakóháza falán.

Az ünnepi beszédet Kamp Salamon a Zeneakadémia egyetemi tanára tartotta. A volt kollégák nevében Lisztes László, a Nemzeti Énekkar nyugalmazott tagja emlékezett egykori mesterére.

A Nemzeti Filharmonikusok koszorúját Antal Mátyás és Somos Csaba karigazgatók és Tóth Antal énekkari menedzser helyezte el.

 

A portré forrása: Minalunk.hu

 

 

Pászti Miklós (Budapest, 1928. március 4. – Budapest, 1989. február 12.) magyar kóruskarnagy, zeneszerző. Zenei tanulmányait 1944 és 1946 között a Székesfővárosi Felsőbb Zeneiskolában kezdte, ahol zeneszerzést tanult Szatmári Gézánál és Hajdú Mihálynál. 1946 és 1950 között a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán szerzett diplomát egyház-karnagyképző és zeneszerzés szakon. Mesterei között volt Ádám Jenő és Bárdos Lajos. 1950 és 1954 között a Magyar Állami Népi Együttes karnagya volt, 1954 - 1955-ben a BM Központi Művészegyüttesének énekkarvezető karnagya volt. 1955 és 1958 között amatőr együttesekkel foglalkozott. 1958 és 1960 között a BM Duna Művészegyüttes zenei vezetőjeként tevékenykedett, 1960 és 1964 között pedig a Budapest Táncegyüttesnél volt zenei vezető. Pászti Miklós alapította 1986-ban a Magyar Állami Énekkart (a mai Nemzeti Énekkart. E kórusnak a magját a Magyar Állami Népi Együttes akkori énekkara alkotta, amelynek ő volt a vezető karnagya 1964 és 1985 között. Az ő keze alatt az együttes nagy oratóriumok előadására alkalmas, nyolcvantagú kórussá fejlődött. Az első jelentősebb hangversenyen (Pászti Miklós vezényletével) Liszt-műveket adott elő, míg oratórikus debütálásként Doráti Antal irányításával adták elő Beethoven Missa Solemnis című művét 1986. március 26-án.

 

 

Pászti Miklós műveiből készült felvételek:

 

Csángó-magyar szerelmi dalok (Pászti M.)

2011. április 19., XIII. Budapesti Nemzetközi Kórusverseny | 13th International Choir Competition Budapest Hungary. Részlet a budapesti Erkel Ferenc Vegyeskar versenykoncertjéből. A műsor 4. száma: Pászti Miklós: Csángó-magyar szerelmi dalok. Karnagy (conductor): Cseri Zsófia. A felvételen felhasználtuk a Bartók Rádió (mr3) által készített hangfelvételt és a versenyen készült hivatalos videofelvételt.

 

Pászti Miklós: Hajnal

Federico Garcia Lorca versét Nemes Nagy Ágnes fordította

Előadja: a Pászti Miklós Kamarakórus, vezényel: dr. Kamp Salamon

 

Pászti Miklós: Seprődi Borbára

A szerző ezt a vegyeskari művét 1968-ban a Magyar Állami Népi Együttes Magyar Századok c. műsorához írta.

A balladát a MÁNE Énekkara adja elő, szólót énekelnek: Tóth Annamária, Horváth-Jenő Kálmán és Vajda Sándor, vezényel: a szerző

 

Pászti Miklós: Az éj

Federico Garcia Lorca versét Wlassics Tibor fordította

Előadja: a Pászti Miklós Kamarakórus, vezényel: dr. Kamp Salamon

 

Pászti Miklós: Népdalkantáta bukovinai székely népdalokra

Előadja a Magyar Állami Népi Együttes Énekkara és Zenekara. Szólót énekel Grimm Margit, Tóth Annamária, Gerschner Ottó, Pálfy László, vezényel: Bíró Attila

 

Pászti Miklós: Lamento

Előadja a Komlói Pedagógus Kamarakórus, karnagy: dr. Szabó Szabolcs, szólót énekel: Fülöp-Lassan Csilla és Seres Noémi

(VIII. Pünkösdváró Kórusfesztivál, Baja, 2016. május 7.)

 

Pászti Miklós - Három régi nóta.avi

Előadja a Pászti Miklós Vegyes Kórus, és a Szeret Együttes. Szólót énekel: Lisztes László Vezényel: Bolyki Eszter

Helyszín: Biatorbágy, Faluház, 2012.április 28. Pászti-napok

 

Pászti Miklós: Mondókák

Előadja a Budafoki Kamarakórus és Kamaraegyüttes, vezényel Biller István

 

Pászti Miklós: Pueri Hebraeorum

Előadja a Szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola Női kara.

Szólót énekel Bitó Judit. Vezényel Mihálka György

Ez a virágvasárnapi antifónia a Guido D' Arezzóban rendezett nemzetközi kórus-zeneszerző versenyen elnyerte az "egy és oszthatatlan", a verseny győztese díjat 1981-ben, miáltal 1982-ben a Női kari kategória kötelező versenyszáma lett.

 

Pászti Miklós: A kereszt

Ezt művét a Magyar Állami Népi Együttes Magyar Századok c. műsorába írta Batthyányi graduál liturgikus szövegekre. Előadja a Magyar Állami Népi Együttes Énekkara, vezényel a szerző

 

3. Pászti Miklós - Őrségi gyermekdalok - Lajtha L. Isk. alsós kórusa - 2017

Pászti Miklós - Őrségi gyermekdalok: Zálogosdi és párosító, Menyecske-játék

fuvola: Fatuska Szonja klarinét: Gyenes Zoltán zongora: Kovács Ágnes vezényel: Dajka

 

 

Díjai, elismerései:

Munka Érdemrend (1954)

Liszt Ferenc-díj (1973)

Érdemes művész (1985)

Munka Érdemrend arany fokozata (1988)

A Magyar Állami Népi Együttes Örökös tagja, Posztumusz (2008)

5 díj kórusmű-zeneszerzői nemzetközi versenyeken (Arezzo 1974, 1976, 1977 és 1978; Montserrat, 1980)

 

Társadalmi szerepvállalása:

A Liszt Ferenc Társaság és a Kodály Társaság alapító tagja, a Kórusok Országos Tanácsának elnökségi tagja

Nevét viseli:

Pászti Miklós Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Biatorbágy

Pászti Miklós Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Mór

Pászti Miklós Vegyes Kórus

Pászti Miklós Alapítvány

Pászti Miklós Zenei Nevelésért Alapítvány

Pászti Miklós a Nemzeti Énekkarért Alapítvány

Sírja Budapesten a Farkasrét temetőben 2/6-os parcellájában található.

emlékét honlap őrzi is (https://www.facebook.com/pasztimiklos/)

A szöveg forrása: Nemzeti Filharmonikusok /Bukta Julianna és Wikipédia