Mester-M Díjjal jutalmaztak kiemelkedő munkát végző tanárokat és edzőket

 

 

KÖZTÜK

 

Halászné Veres Zsuzsa - mesterpedagógust, szaktanácsadót, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatóinak gyakorlatvezető mentortanárát, a Tóth Aladár Zeneiskola tanszakvezetőjét.

 

http://www.parlando.hu/2017/2017-5/Refi_Zsuzsanna-Veres_Zsuzsa_elemei/image002.jpg

Halászné Veres Zsuzsa

 

A MOL az Új Európa Alapítványon keresztül idén újabb 10, kiemelkedő munkát végző tanárt és edzőt jutalmazott Mester-M díjjal. A MOL 2007 óta már 95 olyan pedagógust és edzőt jutalmazott a Mester-M Díjjal, akik kimagasló és elkötelezett munkájukkal hozzájárulnak a fiatal tehetségek sikereihez. Az egymillió forinttal járó díjra korábbi tanítványaik jelölhetik mentoraikat, akik közül a MOL Új Európa Alapítványának kuratóriuma választja ki a tíz díjazottat. A díjátadóra 2018. március 5-én este került sor a budapesti Vígadóban.

 

 

uj europa alapitvany

 

A 2006-ban létrehozott Új Európa Alapítvány kiemelt figyelmet fordít a fiatal tehetségek támogatására: az elmúlt több mint tíz év során a MOL alapítványa 4000 tehetséget támogatott 587 millió forinttal. A fiatalok mellett az Alapítvány 2007 óta minden évben díjazza a tehetséggondozás terén példaértékű munkát végző utánpótlásedzőket, tanárokat. Az idei 10 díjazottal együtt már 95 pedagógus részesült a Mester-M elismerésben, amely 1 millió forintos juttatással jár.

Az Új Európa Alapítvány kuratóriuma több mint 700 jelölt közül választotta ki azt a négy természettudományos oktatót, három művésztanárt, valamint három edzőt, akik átvehetik a Mester-M Díjat.

 

A díjátadón köszöntőt mondott dr. Illés Boglárka ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkár és Ferencz I. Szabolcs, a MOL-csoport Társasági Kapcsolatok ügyvezetője, az Új Európa Alapítvány kurátora.

 

A 2017. évi MOL Mester-M Díj kitüntetettjei

Tudomány területén

Kónya Marianna – vegyész, kémiatanár, Debrecen

Simon Péter - fizikatanár, Pécs

Varga József – matematikatanár, Kecskemét

Művészet területén

Halászné Veres Zsuzsa - zongoratanár, Budapest

Szücsné Dr. Harkó Enikő - magyar nyelv és irodalomtanár, Dunaújváros

Törökné Csécs Lenke – néptáncpedagógus, Debrecen

Sport területén

Haász Katalin - műugróedző, Budapest

Korponai István - öttusaedző, Székesfehérvár

Módos János - birkózóedző, Szigetvár

 

Ezúton is gratulálunk a minden tanárnak és edzőnek a kitüntetés elnyeréséhez!

A Halászné Veres Zsuzsa zongoratanárról díjazottakkal készült kisfilmeket az alábbiakban tekinthető meg:
Halászné Veres Zsuzsa zongoratanár - MOL Mester-M Díj 2017