BARANYI FERENC: AZ OPERA NÉGY ÉVSZÁZADA

Kossuth Kiadó, 2016

A címben szereplő mondatot zárójelben a Bohémélet rövid cselekményismertetésébe szúrta be a Szerző, annál a résznél, amikor a fogcsikorgató télben a költő kéziratával fűtenek be a fázós ifjak. Azért is emeltem ki, mert pontosan érzékelhetjük e röpke megjegyzésen keresztül Baranyi Ferenc finom humorral és elegáns iróniával átszőtt gondolkodásmódját, ami az egész kötetet jellemzi.

Különös és magyar nyelven feltétlenül egyedi operatörténeti könyvet tart a kezében az Olvasó. Baranyi, a gyakorló lírikus, aki cseppet sem mellékesen, hosszú évtizedek óta lelkes és népszerű operarajongó, ezúttal a költő oldaláról közelít. A kanyargós operatörténelmen a szövegen keresztül vezet át bennünket, s a librettisták verejtéktől kissé maszatos szemüvegén keresztül láttatja velünk ezt a csodálatos és imádnivaló műfajt.

Megismerjük a szövegírók, és fordítók keserű és egyben magasztos életét, a témaválasztással kínlódó komponisták egyedi gondolkodásmódját. Számos kedves és tanulságos történeten keresztül mutatja be a remekművek születésének gyakran nyűgös, máskor meg nevettető útját. Legnagyobb erénye, hogy gondosan elemzi az operairodalom legjelentősebb szerzőinek és legismertebb alkotásainak viszonyát a szöveghez. Az alkotók pedig igazán széles spektrumban közeledtek a megzenésítendő anyaghoz. Volt, aki halálra szekírozta a librettistát, a másik hagyta magát meggyőzni általa, a harmadik meg oly elégedetlen volt velük, hogy inkább maga írta a szövegeit.

Baranyi Ferenc

Baranyi minden sorából süt a derű, a szeretet és a rajongás. A könyv ugyanakkor alig titkolt önéletrajz is, hiszen nemcsak a dalmű évszázadain, hanem saját közel nyolc évtizedén, személyes élményein keresztül vezeti kézen fogva az érdeklődőt. Mert Baranyi az operaimádatot nem laikusként, nemcsak hobbiszinten űzi, hanem igenis főfoglalkozásban. A kötet egy pontján egyszer csak megérezzük és megértjük, hogy miként kapcsolódott össze egy életre a költő, a tanár és az operarajongó úgy, hogy ez a három tevékenység egyetlen pillanatra sem gyengíti, hanem ellenkezőleg, kifejezetten erősíti egymást.

A Szerző időrendben halad át a műfajon, gondosan elidőzve egy-egy operatörténeti szempontból jelentős személyiségnél, zeneszerzőnél, szövegírónál, karmesternél, előadónál. Nem egyedi olvasatú értelmezést kapunk, hanem sajátos látószögű megközelítést. Baranyi precízen feltünteti a forrásait, az elbeszélő stílust gyakran oldja valós és képzelt párbeszédekkel, melyek segítségével belehelyezkedhetünk a korszak és az alkotók valós helyzetébe. Jelzői segítenek egy-egy sarkosabb gondolat értelmezésében, de meghagyják az olvasó szabad véleményezési szabadságát.

Baranyi vállaltan szubjektív személyiség, aki bátran mazsolázgat a komponisták és dalműveik között. Erre a legjobb bizonyíték a kötet A „második vonal” című terjedelmesebb fejezete a XIX-XX. századforduló itáliai kedvenceiről, Ponchiellitől Zandonaiig. A műfaj örökzöld vitatémája, hogy mely opera értékesebb a másiknál. Konkrétumokra fordítva: mondjuk az Adriana Lecouvreur vagy a Gioconda miért sikeresebb, mint például a Ruszalka vagy a „mi” Erkel Ferencünk Bátori Máriája? Baranyi leteszi a voksát az előbbiek mellett, ami ott érthető, hogy minden hasonló kiadvány esetében valahol meg kell húzni a határt, legfeljebb nem mindannyian tennénk ugyanoda a krétát.

A líra minduntalan elő-előbukkan, ami egy költő esetében igazán kézenfekvő. Baranyi elhalmozza az Olvasót a jobbnál jobb fordításokkal, olykor egymás mellé téve évszázadok termését. Tanulságos ilyenkor összevetni, mennyit fejlődött a szöveg az évszázadok során. Néha érzékeny pontot érint a választás, például Nádasdy Kálmán Bánk-szövegét illetően, de az ős-Bánk nemős-Bánk kérdésben Baranyi diszkréten nem foglal állást, véleményét maximum sejthetjük.

Külön fejezet lehetne, de nem az, amikor Baranyi, a költő saját operai ihletésű verseit olvashatjuk a könyvben. Ez jól is van így, mert az inspiráció adott pontjánál, egy-egy szerző vagy hős/hősnő szövegi megjelenítésében sokat segíthet a költői látásmód, s a Szerző nem él vissza a helyzettel.

A könyv címe négy évszázadot ígér, ebből valójában csak három és fél teljesül, a XX. század második felének alkotásait Baranyi már nem vette górcső alá. Ezzel együtt a Kossuth Kiadó gondozásában megjelent, számos érdekes fotót is tartalmazó, igényes kivitelű és gondos kötet méltán remélhet helyet kapni a lelkes operabarátok könyvespolcán.

(Kossuth Kiadó, 2016)

Tóth Antal

(Forrás: az Internetes Komolyzenei Napilap • Café Momus)