“Minden hang mögött legyen aranyfedezet… “

Szokolay Balázs koncertezésről, tanításról, az idő sokszorozás művészetéről

Szokolay Balázs

Fantáziák Bachtól  Szkrjabinig.  A Zeneakadémián május 31-ei hangversenyére Szokolay Balázs virtuóz zongoradarabokból válogat, amelyek komoly intellektuális kihívást is nyújtanak az előadóik számára. A művész szívesen játszik tematikus programokat, ennek a válogatásnak a bemutatását is már több mint 15 esztendeje tervezgeti. Szokolay Balázs Liszt Ferenc-díjas zongoraművésszel a koncertezés és a tanítás egyensúlyáról, s az átadandó legfontosabb ars poeticáról beszélgettünk.

-    Egy korábbi interjúban felsorolta, mely zeneszerzőkkel találkozott volna szívesen. Közéjük tartozik Schumann is, akinek szintén játssza a fantáziáját a Nagyteremben…

-    Így igaz, és bár Brahms most nem szerepel a programban, de talán vele sajnálom legjobban, hogy nem találkozhatok soha. Tartok azonban tőle, hogy akkor sem tudnék meg róla lényegesen többet, ha tényleg beszélgethetnénk. A zene nyelvén keresztül azt hiszem, a legfontosabbakat érzem meg mindenkiből. Gyakran mondogatom, hogy rosszkor születtem, hiszen állandó nosztalgiát érzek a XIX. század közepi Németország, a XX. század eleji Párizs vagy a 20-30-as évek Amerikája, a jazz születésének kora iránt. Persze, nem tudom, hogy valóban tudnék-e ezekben a korszakokban élni, hiszen a technika nyújtotta előnyöket is szívesen használom, viszont a zenei atmoszférájuk nagyon erősen vonz.

[Szokolay Balázs] Haydn: Fantasia in C for Piano (5:22)

(Joseph Haydn (1732-1809) Fantasia in C major for Piano)

Mozart: Fantasie c-moll - 2/2 - Balázs Szokolay (5:55)

Mozart: c-moll fantázia, K 475

Beethoven Sonatas - Balázs Szokolay (5:02)

“Sonata quasi una Fantasia”

Beethoven: cisz-moll szonáta, op. 27. No.2, I. Adagio sostenuto

-    Hét fantázia hangzik fel május utolsó estéjén. Szívesen állít össze tematikus programokat?

-    Időnként igen, érdekesnek találom, hogy egyetlen szálra fűzzem fel a műsort. Volt, hogy csak Beethoven-szonátákból válogattam, később egész estét adtam variációkból, aztán impromptu-k és rapszódiák következtek, majd "felhívás keringőre", de az eddigi legnehezebb műsorom csak balladákból állt. Nagy kihívást jelent ez a program is, talán befogadni sem könnyű ilyen mélységű műveket egymás után, de izgalmas…  Hasonló műsoraim szerkesztésénél az jelenti a nehézséget, hogy mit hagyjak ki a sok remekmű közül, amelyek annyit adtak nekem már gyerekkoromtól kezdve. Ezt a fantázia-válogatást valamikor az ezredforduló után álmodtam meg, tehát jól kivártam a megfelelő időzítését.  Annyira szeretem, hogy most szívesen abbahagynék minden más tevékenységet, és csak ezzel a programmal foglalkoznék hónapokig... Persze az élet nem ilyen egyszerű.

Szokolay Balázs egyik tanítványával

-    Más teendője is akad azért jócskán, hiszen lassan hét éve professzor Weimarban, s több mint három évtizede tanít a Zeneakadémián. Unokaöccse, Szokolay Ádám például példaképének nevezte, mert a koncertezést, s a tanítást is képes egyszerre szívvel és lélekkel folytatni.

-    Emlékszem, Ádám először ötévesen négykezesezett velem a Festetics Kastélyban, és egy rövid próba után már teljesen megbízható partner volt a koncerten, természetességével a közönséget könnyekig hatotta…  Igen, szeretek tanítani is, de nem sokáig bírnám ki koncertek nélkül. A legnagyobb nehézséget az jelenti, hogy mindezért milyen kompromisszumot kössek. Hogyan teremtsek több időt a gyakorlásra? A végtelenségig nem lehet időt lopni se az alvásból, se a családtól. Sokszor felteszem magamnak a kérdést, hogy jól csinálom-e. Lehetetlen: hol az egyik területen, hol a másiknál érzek lelkifurdalást. Szinte percre van beosztva életem, de amikor jól csinálom a dolgaimat, az boldoggá tesz.

-    A mostani koncert darabjait játszotta már?

-    Legnagyobb része teljesen új: Bach, Beethoven, Schubert, Szkrjabin.  A többi felmelegítése is most szinte olyan, mintha először látnám a kottaképet. Igyekszem újra megfejteni. Viszont amikor elgondolkozom, hogy jól éreztem-e annak idején, 20 évesen Schumann fantáziadarabjait, akkor pozitív választ ad rá fejem is. A német romantikát azt hiszem, 16 éves korom óta lényegileg értem.

-    A darabok is hatnak egymásra, amelyek egy programba kerülnek…

-    Igen, s hogy ebből milyen összhatás születik, az az első előadáson derül ki… Mindig fontos, hogy az ember kipróbálja a kész koncertprogramját, s én általában ezt a növendékeim előtt teszem meg. Ez persze a legnehezebb: az embernek a szavai mögé  állnia! Mindig maximalista vagyok.  Ha jól tanítok, sokszor négy ütemről szól félóra. Ugyanaz az intenzív energia, vagy koncentráció jellemzi ilyenkor óráimat is, akárcsak az előadásaimat. Minden hang mögött ott kell legyek, ez morális kérdés. Alma materem a Zeneakadémia, ahol – Richter hangversenyeitől kezdve – a legnagyobb zenei alapélmények értek, és nagyterme az, ahol a világon legjobban szeretek koncertezni. Felemelő számomra mindig ezen a helyen zongorázni, azzal a tudattal, hogy növendékeim és kollégáim is hallgathatják. Mindig izgattak a kihívások...   

-    Zsűrizik, annak idején pedig számos versenyen nyert rangos díjakat, s a növendékei is sikerrel követik ezen az úton. Athén és Kijev után nemrég Leedsbe jutott be egy tanítványa. Mi a titka a sikeres szereplésnek egy-egy megmérettetésen?

-    A személyiség a legfontosabb, az adja meg a hitelét, erejét egy produkciónak! Persze fel lehet készíteni igazán jól versenyekre azokat a profikat, akikből ma rengeteg van. Én megpróbálom a tanítványaimnak azt adni, amire nekem volt, vagy lett volna annak idején szükségem. Van, ami rövid, és van, ami hosszú távra hasznos. Amikor valakinek nincsenek igazán jó alapjai nem szívesen készítem fel versenyre. Először is mi a technika? Érthetetlen számomra a hatásos vagy színes, s biztos hangszeres játék, ha mögötte felszínes a tartalom. Azokkal dolgozom szívesen, akikkel kölcsönösen motiválni tudjuk egymást, egyébként nincs értelme. Szakmai illetve igazi intellektuális alapok nélkül rémes valakit versenyre felkészíteni. A konzervatóriumi tanárok felelőssége tehát a legnagyobb, abban a korban dőlhet el a diákok sorsa! Tisztelem hát azokat, akik egy akadémiai felvételire jól fel tudják készíteni a növendékeiket, közéjük tartozik például Kékesi Judit, Radványi Mária, Belák Erzsébet…

Szokolay Balázs tanít

-    Ősztől pedig ismét rendszeresen foglalkozik a fiatalokkal a Zeneakadémián is…

-    Igen, s éppen ezért mindent beosztok, nagyon pontosan megtervezek. Weimarban a vizsgákat, felvételiket évekre előre megnézem. Két hetente utazok haza ismét tanítani, amit örömmel teszek majd. Ezenkívül a következő hónapokban Kínában is adok hangversenyeket, lesz mesterkurzusom, emellett zsűrizek. Ilyen feladatok várnak még rám Bresciában, Bergamóban, Pécsett, Svájcban, Németországban… Itthon még egy zeneakadémiai hangversenyem lesz október 5-én, Perényi Miklóssal. Kaptam emellett egy különleges megtisztelő felkérést is. Egyik régi tanítványom Hollywoodban lett rendező, Liszt késői korszakáról forgat majd dokumentumfilmet, és engem kért fel benne főszerepre. Több hónapon keresztül dolgozunk majd ősszel itthon és Weimarban egyaránt.

Szokolay Balázs

- Többektől hallottam, hogy ma a zongoristákkal Dunát lehet rekeszteni. Milyen útravalót tud hát a növendékeinek adni most ehhez a hivatáshoz?

- Nagyon elkeserítő az, amilyen irányba megy a világ, és szomorú a közízlés romlása szinte mindenütt. Sajnos eladható (megfelelő reklámmal a háttérben) sok felületes művészet is, a valódi értékekhez nem mindig van köze, és ha sokan elhiszik, az katasztrófa... Hál Istennek itthon is, Weimarban is van még igazi jó közönség, akik a lényegre figyelnek.

Kétféle előadóművész típus van: az egyik kielégíteni akarja a közönség igényeit, amivel könnyebb rövid távon sikert elérni, a másik tanítani, felemelni szeretné azt..  Én ez utóbbira biztatom azokat, akik igazán nagy tehetséggel születtek, hiszen ezzel szebbé tehetik a világot!

Gyakran mondják nekem, hogy a saját álomvilágomban élek, de én nem bírnék enélkül létezni. Ragaszkodom ahhoz az illúziómhoz, hogy érdemes tennem a dolgomat. Mindaz, amit tanítok - a darabok legfinomabb csiszolása - lehet, hogy egyre kevesebb hallgató számára fontos, mégis ezt érzem feladatomnak, missziónak, és olyan szintű örömet ad, hogy néha nem is számítom munkának. Ajándékot jelentenek azok az órák, amelyeket a zenével töltök. Persze, szomorúvá tesz, amikor belegondolok, hogy mit fognak ezek a fiatal művészek később csinálni, de biztatom – akit érdemes –, hogy ne adja fel.  Próbálja elérni, hogy a közönség ugyanolyan éhes legyen a minőségi muzsikára, mint ő, s hogy hozzá tartozzon a napi szükségleteihez! Számomra pedig nincs nagyobb elismerés, mint amikor a hangverseny végén könnyes szemeket látok, ha azt tapasztalom, hogy megrendítette a publikumot a mű. Ez a célom - hogy eljuttassam hozzájuk az adott kompozíció üzenetét. Radu Lupu mondását idézem – s ebben azt hiszem, minden benne van – „szívesebben játszom hatvan embernek, aki a Schubert-szonátáért ül be a koncertre, mint hatezernek, aki az én nevemre jön…”

- Meg lehet ezt a hozzáállást tanítani a növendékeknek?

- Nem. De mégis érdemes megpróbálni! Van ugyanis, aki éppen ettől talál majd magára, illetve megérzi az alázat lényegét, ami a legnagyobbak sajátja. Tehát irányítani lehet a fiatalokat, s a közönséget is, ez szép feladat, mert mindig lesznek igazán érzékeny lelkűek, akik nyitottak ennek befogadására...

Réfi Zsuzsanna