Elhunyt Adorján József ÉNEK-ZENETANÁR,
a HÉVIZI MUSICA ANTIQUA EGYÜTTES ALAPÍTÓJA

 

(1934-2018)

 

 

Hévíz város legrangosabb kitüntetésének, a Díszpolgári cím átvételekor Adorján József címzetes igazgató, zenetanár, karnagy Papp Gábor polgármester mellett (2014) 

 

Elhunyt városunk díszpolgára, a Musica Antiqua együttes alapítója, Adorján József.

 

Hévíz városát nagy veszteség érte. Gyászoljuk városunk és Zala megye díszpolgárát, Adorján József tanár urat, a Musica Antiqua együttes alapítóját, egykori karnagyát.

 

Gyászoljuk a pedagógust, aki sok-sok hévízi gyereknek adta át a zeneszeretet érzését, gyászoljuk a közösségépítőt, aki a Musica Antiquával nem csak egy zenekart adott ennek a városnak, hanem intézményt teremtett. Gyászoljuk a kollégát, aki városunk sok-sok pedagógusának mutatott példát szakmai alázatból, és hivatástudatból. Alig néhány éve, hogy együtt vághattuk fel Jóska bácsi 80. születésnapján tortát, tapsolhatott állva a hévízi közönség a díszpolgári cím átadásakor, és csak néhány hónapja, hogy a zenekar fennállásának 40. jubileumi hangversenyén még velünk együtt ünnepelhetett.


Bízom abban, hogy utolsó éveiben is érezhette Hévíz város megbecsülését és szeretetét, hálánkat az életművéért, amit ránk hagyott. Mária nénihez és az egész családjához őszinte részvéttel fordulunk, a Jó Isten adjon megnyugvást nekik.


Hévíz Város Önkormányzata Adorján József tanár urat, városunk díszpolgárát saját halottjának tekinti.

 

Papp Gábor

Héviz város polgármestere

 

 

(Forrás: Elhunyt Adorján József - Hévíz Város Önkormányzata)