Dohos_Laszlo-ezredes

70 ÉVES DOHOS LÁSZLÓ nyugállományú ezredes, a MH Liszt Ferenc-díjas főkarmestere, a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Intézetének tanára*

A magas beosztású főzeneigazgatói, későbbiekben főkarmesteri beosztást először 1920-ban vezette be a Magyar Királyi Honvédség azzal a céllal, hogy a katonazenekarok szolgálati tevékenységét és szakmai munkáját egy felelős szaktekintélyen keresztül koordinálja és irányítsa az irányadó szabályzatok alapján. A következőkben Dohos László nyugállományú ezredes, Liszt Ferenc-díjas főkarmester munkásságát mutatja be Sárosi Péter százados írása.

A katonazene elmúlt közel száz éves főzeneigazgatói-főkarmesteri pozíciója az eltérő társadalmi berendezkedésben nagyon izgalmas és felelősségteljes beosztás volt, hiszen minden döntés meghatározza a jövő katonazenei nemzedék megítélését, helyét és szerepét a hadseregben. Dohos László ezredes, főkarmester szakmai életútja egyszerre volt könnyű és nehéz, hiszen látszólag egy jól működő katonazenei szakközeget vett át elődjétől, noha neki kellett felvállalni, hogy a korabeli szakmai attitűdöt és berögzüléseket szembesítse a XXI. század kihívásaival.

Dohos László 1948. augusztus 1-én született a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Bűdszentmihályon (ma Tiszavasvári). Szüleit korán elvesztette, így rokonai nevelték fel és tanítatták a helyi általános iskolában. Zenei tanulmányait is itt kezdte el szárnykürt hangszeren úgy, hogy csak minimális tanári útmutatás mellett saját magát képezve került be a tiszavasvári úttörőzenekarba. Az ifjú tehetséges muzsikusra hamar felfigyelnek és mentorai zenei pályát javasolják neki továbbtanulásnak. A zenei pályaválasztás kiszemelt iskolája az akkoriban frissen alapított Magyar Néphadsereg Zenész Tiszthelyettes-képző Szakközépiskolája lett, ahova 1962-ben sikeresen felvételt nyert. Harsona tanszakon kezdte meg középfokú zenei tanulmányait, tanárai Koppány Csaba a Postás Zenekar, majd később Steiner Ferenc az Operaház harsonásai voltak. A zenenövendék-iskola tanári kara kiváló pedagógiai hátteret nyújtott az ifjú muzsikus szakmai fejlődéséhez. Kamarazene területén érte el legnagyobb sikereit, amikor évfolyamtársaival egy rézfúvós szextett kisegyüttessel megnyerték az akkori „Ki-Mit-Tud?” országos kulturális és művészeti vetélkedőt – 1965-ben Szabó László irányítása mellett.

A növendék Dohos Lászlóra már itt felfigyeltek tanárai, egyrészt kivételes alkata miatt (magas, jó kiállású fiatalember), másrészt egyedülálló szolfézs-zeneelméleti műveltsége miatt, amelyet pályafutásának későbbi időszakában is remekül tudott hasznosítani. 1966-ban sikeres szakérettségivel fejezte be középfokú zenei tanulmányait és került őrmesterként első katonazenészi beosztásába a székesfehérvári Helyőrségi Zenekarba, mint harsonás és tenorkürtös. A tehetséges és agilis muzsikusra – aki jól átlátta zenekarának szervezeti és művészeti munkáját – hamar felfigyeltek elöljárói, így 1973-ban kinevezték az együttes zenekarvezetőjének (tamburmajorjának). Zenekarvezetői munkája során jól kitanulta a karmesteri díszbot szabályos használatát, aktívan vett részt és irányította a zenekar művészeti munkáját; nevéhez számos sikeres koncertprogram kötődött. Fontosnak tartotta a zenekart alkotó zenész kollektíva zenei és szakmai műveltségének fejlesztését, valamint a munka- és baráti kapcsolatok erősítését.

A tehetséges zenészre, zenekarvezetőre az akkori főkarmester Auth Henrik ezredes is felfigyelt; így emelték ki, hogy felsőfokú zenei tanulmányait a híres Moszkvai Csajkovszkij Zeneakadémia katona-karmesteri fakultásán végezhesse 1977-ben. Az ötéves honvédségi ösztöndíjas képzés alatt kiváló tanároktól sajátította el a vezénylési alapokat. Zenekari vezénylés tanára Avrelij Georgevics Migaluk, harsona tanára Azat Mrkticsevics Szedrakjan volt: az itt átélt szakmai élmények alapján egy életre eljegyezte magát a katona karmesteri hivatással.

1983-ban a sikeres diploma kézbevételét követően Dohos László volt a legmagasabb végzettségű magyar katona-karmester, így elöljárói nagyon számítottak munkájára: egyből az ország legnagyobb létszámú együttese, a Központi Zenekar vezető karmesterének nevezték ki. Két év sikeres karmesteri munka után a nyugdíjba vonuló Auth Henrik ezredes, főkarmester benne látta meg a következő új és modern főkarmesteri korszak eljövetelét, így 1985-ben hivatalosan is főkarmesteri kinevezést kapott.

Főkarmesteri tevékenységének első tíz évében igyekezett megfelelni és választ adni az akkor legfeszítőbb problémára, hogy a katonazene felsőfokú képzését és a katonazenekarok művészi színvonalának emelkedését ki kell dolgozni. Ehhez kapott segítséget régi barátjától Kovács László (1944-2013) egri karmestertől, aki mindenben a segítségére volt. Közös munkájuk gyümölcse volt a honvédség felsőfokú zenei képzésének beindítása Miskolcon, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán. Mindeközben katonakarmester kollégájával, Marosi Lászlóval közösen indították el a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán a fúvóskarnagy képzést 1988-ban. A zenekarok szakmai munkájának kapcsán konkrét elképzelése és elvárása volt, hogy az együttesek csak alapos és színvonalas zenekari próbákkal lehetnek képesek a megfelelő szakmai fejlődésre. Ezt elvárta az ország összes katonazenekarától és karmesterétől is.

Elődjének jó kapcsolatait kihasználva nagy lelkesedéssel fordult a 80-as évek végétől a kortárs magyar zeneszerzők irányába: személyes jó barátságot ápolt Balázs Árpád, Hidas Frigyes, Bogár István zeneszerzőkkel, akik a Magyar Néphadsereg házi szerzői is voltak és sorra írták műveiket a Központi zenekar számára. Nevéhez számos magyarországi katonazenekari fesztivál szervezése kötődik. Legnehezebb vezetői korszaka a rendszerváltás utáni hadsereg átalakításokkal jött el, amikor számos zenekart kellet megszüntetnie, vagy átszerveznie más helyőrségekbe, szembesülve a törékeny emberi sorsokkal és élethelyzetekkel. Kivételes pedagógiai érzékében bízva mindig hitt abban, hogy a professzionális katonazene előszobája az amatőr fúvósmozgalom, amelyet mindvégig hűen támogatott, mint a Fúvószenei Szövetség elnöke 1998- 2015 között. Mindezek mellett mindig volt ideje, hogy új zenekari hangszerelésekkel lepje meg a magyar katonazenei szakmát.

E kivételes zenei és vezetői életpályát 1995-ben magas zenei kitüntetéssel, a Liszt Ferenc-díjjal honorálták. 2005-ös nyugdíjba vonulásával nem tört meg a zene iránti alázat és tenni akarás, hiszen a Debreceni Egyetem Zeneművészeti kar felkérésére docensként kezdett el fúvóskarmesteri vezénylés technikát tanítani. Sikeres pedagógiai módszerét és tevékenységét a Magyar Honvédség katonazenekarainak karmesterei bizonyítják, akik nála szereztek mesterdiplomát.

* Az írás szerzője: Sárosi Péter karmester, százados (Magyar Honvédség Központi Zenekar) a Fricsay Richárd Katonazenei Hagyományőrző Egyesület alapító elnöke)