PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM MŰVÉSZETI KAR

ZENEMŰVÉSZETI INTÉZET

(2015)

Kedves Olvasó!

Zenepedagógiai tankönyvünket elsősorban a zenetanár képzésben tanuló egyetemista hallgatóknak szánjuk, de bízunk abban, hogy minden gyakorló zenepedagógus is haszonnal forgathatja. Ahogy a zeneoktatásról alkotott víziónkban kifejtettük (Vas 2012), gondolkodásunk és stratégiánk középpontjában az un. zeneiskolai diákprofil áll. Egész pontosan ez a fogalom azt takarja, hogy hogyan gondolkozunk, mit képzelünk el egy felnőttről, aki fiatalkorában aktívan tanult zenét, énekelt és hangszeren tanult játszani. Felnőttkori életvitelébe mennyire és hogyan épül be a muzsikával való napi foglalatosság, azaz lelki egészségét, emberi mivoltának teljességét hogyan éli meg. A  diákprofil rögzíti azokat a fő irányokat; érzelmi, kognitív, intra- és interperszonális felületeket, amiben „vállaltan kulturális, szellemi és kommunikációs igényeket szeretnénk a zeneiskolában és közelebbi-távolabbi környezetében generálni, melyek által jobbá tehetjük a társadalom működését és egyes tagjai életminőségét” (Gönczy IX. fejezet), tehát hiszünk az aktív muzsikálás társadalmi jelentőségében. E tankönyv és e sorozat további közel 1500 oldalán számtalan megerősítését találjuk ennek a víziónak. Tankönyveinkkel és tanítás-módszertani sorozatunkkal a közel öt éve érlelődő zenetanári képzésünk megreformálásának jelentős állomásához értünk. Egységes egészben tudunk gondolkozni róla, és zenetanári mentorképzésünkkel együtt új ’lokomotívját’ indíthatjuk útjára oktatásunknak. Reményeink szerint – hacsak a közel 30 szerző élettapasztalatait tekintjük – a múlt évtizedek legmélyebb tudását építettük belé, de mégis szellemében, frissé és újjá tudtuk varázsolni azt. A múlt jó hagyományai és a képzelt, zeneiskolát végzett felnőtt polgár zenei attitűdje, lebegett szemünk előtt akkor is, amikor ezen a tankönyvünkön dolgoztunk, mely jól láthatóan (a bibliográfiát áttanulmányozva) csakis egy töredéke, de reményeink szerint fontos töredéke az egész zenepedagógiai gondolatkörnek. Habár nem hiszünk az elmélet mindenek feletti hatalmában, mégis hiszünk annak életet megtermékenyítő erejében. Azt is tudjuk, hogy tanárrá hallgatónk is csak az iskolában, a gyakorlat során válik, de elméleti tudás nélkül – mely idővel beépül mindennapjaiba – semmiképp nem válhat sem jó tanárrá, sem mentorrá! Hasonlatos ez a zenei élmény posztkognitív elméletéhez [Stachó (2005), Zenepszichológia tankönyv utolsó fejezete]. A mintázatok, szerkezetek felismerése, sémákká alakulása bennünk előfeltétele a posztkognitív zeneesztétikai világba jutásnak, aminek révén képessé válhatunk hozzávetőlegesen megjósolni az elkövetkező zenei eseményt és megérezni annak beteljesülését vagy annak hiányát. Ez a rendkívül magas szintű esztétikai, érzelmi élmény csak a birtokba vehető és átgondolható, megérthető és értelmezett zenei világon túl létezik (lásd: Gönczy VIII. fejezetében King’s Singers: Kodály Esti dal utolsó akkordja előtti taps). A zenepedagógiában is a tudás, az elmélet ‚birtoklása’, a rendszerben való gondolkodás képessége révén ismerhetjük fel és fogadhatjuk el azokat a jelenségeket, melyeket a gyakorlat során tapasztalunk, de nem tartoznak az ismert és várt pedagógiai szituációk közé. Ezek ismeretében lehetünk szabadok és ítélhetünk meg helyesen eseményeket, melyek bennünket érnek a zeneiskolai környezetben. Ahogy Czövek Erna mondta: „Van a zene, van a hangszer, van a gyerek meg vagyok én és ezt meg kell oldani.” (Dolinszky 2004. 7). A tankönyvekben található sok ‚haszontalan’ elmélet pedig sok esetben segítség lehet, ha élünk és jól élünk vele. Végül e nagyszabású 18 kötetes munka legvégén egy utolsó gondolatsort engedjen meg a kedves olvasó! A zenetanulásnak meglátásunk szerint nem az a lényege, hogy egy véletlen vagy bármely okból kialakult „muzsikusi szakma” egzisztenciális biztonságát fenntartsa, hanem az, hogy az aktív zenéléssel járó érzelmi, intellektuális, szociális, intraperszonális folyamatokon keresztül az egyén – tágabb értelemben a közösség – egészséges és teljes életet élhessen. Megfordítva, az ember nem élhet teljes életet (ide értve megalkotottságunk teljes vertikumát és horizontját) zenével kapcsolatos praxis nélkül. A zenével való kapcsolat pedig ezen célrendszernek a tükrében nem lehet időszakos, vagy esetleges, mivel hatása csak a folyamatos, rendszeres zenének való aktív kitettségünkkel éri el hatását. Ennek megvalósulására alakultak ki a templomok karzatai, a hangversenytermek, színház- és operatermek, a házimuzsikálás gyakorlatai, az amatőr kórusok, fúvós-, vonósegyüttesek, zenekarok, kamaracsoportok. 16 Nem lehet az ember célja más, minthogy mindazokat a képességeket, lehetőségeket, amelyek benne szunnyadnak maradéktalanul felébressze és kiteljesítse. Bár ez irreális igény már csak azért is, mert a fejlődésünk során nem lehetünk egyszerre minden, ami lehettünk volna, és az együttélés és a társadalmi berendezkedésünk – mely létezésünk alapja – sem engedi meg minden potenciálunk kiélését, mégis belső ‚viszonylagos’ teljességünk megélése alapvető vágyunk (!?). A zene becsatornázottsága személyiségünk, emberi mivoltunk ágai-bogaiba oly nagymértékű és generikus, hogy ezen ‚közművek’ használatának hiányát még a legértéktelenebb zenei szennyen nevelkedett fogyasztó is súlyos elvonási tünetként élné meg. Meggyőződésünk tehát, hogy az emberi élet teljessége nem élhető át zene nélkül. Ám nem mindegy, hogy mit is hallgatunk, játszunk, minek tesszük ki magunkat. A zene teljessége – horizontja, vertikuma és mélysége – szintén hatalmas birodalom. Annak felszínes kapargatásával, eszközeinek silány színvonalú és mennyiségű használatával valóban nem gyógyírt, hanem drogot és zsibbasztó kábítószert veszünk magunkhoz. A ‚közművek’ célja a ‚tiszta forrás’ vizének hozzánk juttatása. A silány eszköztárt használó és ‚konzum’ gondolatokat, érzelmeket hordozó zene szennyvízként áramlik belénk ugyanazokat a csatornákat használva, melyek a zene általi épülésünkre szolgálnak; és amennyire hasznos a ‚tiszta forrás’ vize teljességünknek, úgy árt és betegít a szennyvíz! (vö. Gönczy IX. fejezet). Tragédia, hogy a zeneművészet évszázadok alatt felhalmozott oeuvre-je már nem az ‚elit’ kultúrához tartozik, hanem egy a sok szubkultúra között. Az eliten itt azt az igényt és attitűdöt értem, amiben a zene – tágabb értelemben az ember – lehetséges világának teljességét kívánjuk megragadni annak minden eszközével és módjával. [Igenis itt számos ‚könnyűzenének’ nevezett teljesítmény is joggal tart igényt e csoportba tartozáshoz (vö. Gönczy IX. fejezet)]. Az értékválság egyik tökéletes jele, hogy a művészetben – a diákjaink egy részének életében is – a teljességre törekvés már nem jelent minőségbeli különbséget, követendő ethoszt. Zenetanárként az a feladatunk, hogy eljutassuk diákjainkat és egész társadalmunkat az értékes, a zene teljességét bemutató átélő élményhez, vágyat ébresszünk bennük arra, hogy rendszeresen éljenek ezen megtapasztalásokkal és képesek legyenek kerülni az értéktelent, végső soron pedig mindezt az implicit tudást tovább tudják adni másoknak!

2015. július 19.

Dr. habil. Vas Bence

gitárművész-tanár tanszékvezető egyetemi docens

PTE Művészeti Kar, Zeneművészeti Intézet

szak-, szarány- és szakképzettség felelős, intézetigazgató

Szerzők:

Kertész Attila Liszt díjas karnagy, pedagógia tanár címzetes egyetemi docens PTE Művészeti Kar, Zeneművészeti Intézet

drs. Gönczy László zenetörténész egyetemi docens SZTE, Zeneművészeti Kar PTE Művészeti Kar, Zeneművészeti Intézet

dr. Ittzés Mihály PhD. karnagy, zenepedagógus LFZE tanára a Magyar Kodály Társaság elnöke

dr. Bredács Alice PhD. egyetemi adjunktus PTE Művészeti Kar, Zeneművészeti Intézet

dr. Gocsál Ákos PhD. egyetemi adjunktus PTE Művészeti Kar, Zeneművészeti Intézet

Körtesi András zongoraművész-tanár Liszt Ferenc Zeneiskola, Pécs PTE Művészeti Kar, Zeneművészeti Intézet

Szerkesztő:

dr. habil. Vas Bence gitárművész-tanár tanszékvezető egyetemi docens PTE Művészeti Kar, Zeneművészeti Intézet

szak-, szarány- és szakképzettség felelős, intézetigazgató

Zenepedagógia tankönyv - Művészeti Kar - Pécsi Tudományegyetem*

Tartalom:

A szerkesztő előszava 13

I. Az általános pedagógia összefoglalása

(Bredács Alice, Gocsál Ákos) 17

Nevelés és művelődéstörténet 19

A neveléstörténet helye a tudományok között, neveléstörténet módszerei 19

Az európai művelődés történetének főbb csomópontjai 20

A nevelés és oktatás története 20

A pedagógusszakma története 20

Bibliográfia 21

Nevelés és iskola 22

Neveléselmélet

Bibliográfia 24

Iskolaszociológia 24

Bibliográfia 26

Ifjúságvédelem – inkluzív pedagógia 26

Bibliográfia 28

A tehetségfejlesztés pedagógiája 31

Bibliográfia 32

Tanulás és tanítás 37

A tanulás és tanítás mint a pedagógia

egyik dinamikusan fejlődő részterülete 37

Bibliográfia 40

Tantervi kitekintés (tantervelmélet) 47

A pedagógusok egyéni tervei, ezek funkciói és rendszere 47

Bibliográfia 48

II. A zene jelentősége az archaikus kultúráktól a 19. századig (Gönczy László) 51

Bibliográfia 57

III. A magyarországi zeneoktatás, hangszeres képzés és énekoktatás vázlatos története (Kertész Attila) 59

Az alsó-és középfokú zenei oktatás története 61

A zenei nevelés szerepe az ókori társadalmakban 61

A középkori Európa és Magyarország 61

A reformkor felé haladó ország zenei nevelése 65

Az állami zeneoktatás megszilárdulása (20. század első fele) 68

Zeneoktatás a politikai változások időszakában (1945-1956) 69

Alapfokú és középfokú zeneoktatás 1956-tól napjainkig 72

A zenei felsőoktatás és a Zeneakadémia rövid története 74

Liszt és Erkel Zeneakadémiája 74

A Mihalovich – korszak (1887-1919) 76

A Zeneművészeti Főiskola működése 1919 és 1956 között 77

1957-től napjainkig 78

Ének-zenei nevelés a reformkortól napjainkig 79

Ének-zene oktatás 19. a századi Magyarországon 79

Az ének-zenei nevelés helyzete a 20. század első felében 80

A különböző iskolatípusokban folyó ének-zenei oktatás

a fordulat évétől (1948) napjainkig 83

Bibliográfia 89

IV. Életreform és alternatív zenepedagógia (Gönczy László) 91

Helyzetkép a 19. és a 20. század fordulóján 93

A 20. század: a „válság” állandósulása 93

Mit tehet az iskola az életminőség javításáért? 94

Életreform, reform-pedagógia, alternatív pedagógia 95

Miért kapott a zene kiemelt jelentőséget

az alternatív pedagógiában? 96

Bibliográfia 103

Tartalomjegyzék

V. Alternatív zenepedagógiai törekvések Magyarországon az 1980-as évektől napjainkig (Kertész Attila) 105

Kokas Klára zenepedagógiai filozófiája, gyakorlata 107

Integratív, komplex művészeti nevelés 109

Gonda János jazz-pedagógiája 111

Sáry – módszer 112

Yehudi Menuhin Musique-Europe programja 113

A zenei munkaképesség-gondozás pedagógiája, a „Kovács-módszer” 114

Bibliográfia 116

VI. A zenei nevelés magyar módszere Kodály Zoltán zenei nevelési elvei, tanításai (Ittzés Mihály) 119

Bevezetés 121

Kodály és a zenei nevelés-oktatás 122

Kodály személyes tanári tevékenysége – tények és vélemények 123

Kodály zenei nevelési koncepciójának történeti kialakulása és gyakorlati bevezetése – a gyermekkaroktól az óvodáig és a felsőfokig 126

Művészetfilozófiai, esztétikai, etikai, szociális, kulturális és pedagógiai alapvetés 132

Célok, feladatok 133

Időbeli feltételek 134

Köznevelés, szakképzés, zenei művelődés 135

Személyi feltételek – pedagógusképzés 136

Zenei tartalom, eszközök 138

Az éneklés kitüntetett szerepe 138

Az ének-zene tanítás anyagáról 140

A zenei írás-olvasás mint cél és eszköz. A relatív szolmizáció 143

A kétszólamúság szerepéről 145

Kodály Zoltán énekgyakorlatai – összefoglaló áttekintés 145

Gyakorlati módszertani tanácsok 152

Néhány zenén túli szempont: a zenei nevelés áttételes hatásai; a nevelés egyéb területei: testnevelés és nyelvművelés 153

A „Kodály módszer” a nagyvilágban 154

Összefoglalás: A zenei nevelés kodályi alapelvei. Nevelés és hivatás 155

Bibliográfia 157

VII. Zenetanári és hangszeres tanári mesterség (Kertész Attila) 159

Művészetpedagógia és zenepedagógia, kapcsolódások a neveléstudomány területeihez, a zenepedagógia specifikus irányultságai 161

Személyiségfejlesztés a zenepedagógiában az elképzelt ideális diákmodell tükrében 162

A csoportos közösségi zenei tevékenységek hatásmechanizmusai, a csoportdinamikai hatások érvényesülése, azok vezetői érvényesítése 165

Zenetanári kompetenciák a tanulói személyiségfejlesztés hathatós támogatásában, zenetanári szerep 169

A tanárjelölt, a kezdő pedagógus „zenepedagógiai státusának” megvalósíthatósága a gyakorlat területén, mentori szerep 176

A zenetanulás, a zenetanulási folyamat alapelvei századunkban 179

A zenei nevelés és oktatás célrendszere 186

A zenei nevelés és oktatás tartalmi jegyei, a tantervek szerepe a zeneiskolai oktatásban 187

A zenetanulás stratégiai csomópontjai 189

A zeneoktatás szervezeti keretei, szervezési módjai 192

Pedagógiai értékelés, az értékelés specifikumai a zeneiskolai oktatásban 193

A különleges, egyéni bánásmódot igénylő gyermekek helye az alapfokú zeneoktatásban 195

VIII. A zene befogadása – zeneértés – zeneközvetítés (Gönczy László) 205

Tartalomjegyzék

IX. Populáris zene és iskola (Gönczy László) 223

Bibliográfia 229

X. Kitekintés – Gondolatok az iskolai zeneoktatás és zeneiskolai oktatás néhány külhoni vonatkozásáról (Körtesi András) 231

Óvodáskorúak és felnőttek 233

Iskoláskorúak 234

Zeneiskolák 234

Egyéni és csoportos oktatás 235

Finanszírozás 235

Zeneoktatási modellek 236

A szovjet-orosz iskola 236

Kelet-európai modell/Románia 237

Közép-európai modell/Ausztria 238

Angolszász modell 239

Az amerikai modell 241

Az El Sistema-tól a szentegyházi Gyermekfilharmóniáig 242

1. függelék 244

2. függelék 244

Bibliográfia 248

A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Zenei Intézet és dr. habil Vas Bence egyetemi docens, intézetigazgató szíves engedélyével.