Érdekes kalandozásra vállalkozik a 100-oldalas kiadvány olvasója. Az „Elöljáróban” című bevezetés megismertet az előzményekkel, keletkezési körülményekkel, így egy konkrét példán végigkísérhetjük azt az utat, amely az ötlet, az elhatározás pillanatától a kézzelfogható-kézbevehető eredményig tart. Az Oktatási és Kulturális Minisztérium és az Anyanyelvápolók Szövetsége 2009-es anyanyelvi pályázatára (Régi magyar mesterségek családneveink tükrében) készítette el „Zenésznevek, muzsikálással kapcsolatos személynevek” című dolgozatát Tari Lujza. A megosztott harmadik díjjal értékelt munka teljes terjedelmű publikálására a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet vállalkozott, s minden bizonnyal nem én vagyok az egyetlen, aki most találkozott először a Gyurcsó István Alapítvány kiadványával (a kötet címlapján Alapítványi Könyvek szerepel, ám valamennyi hivatkozás Alapítvány Könyvekként említi). A könyv végén szerepel a korábbi könyvek jegyzéke, s kiderül, hogy van hangzó-anyag sorozata is, ez utóbbiból eddig 26 jelent meg. Mindkét típusban publikált már Tari Lujza, így visszatérő szerzőként ez a harmadik munkája, amely ebben a dunaszerdahelyi hungarológiai műhelynél jelent meg. (A részletes kolofon feltünteti, hogy 500 példányban adták ki dolgozatot, „nem árusítható” megjegyzéssel.)

Megjelent, korlátozottan hozzáférhető tehát – ám mégis könnyen előfordulhat, hogy a „szakma” belügye marad. Pedig tanulságos mindenki számára, mivel betekintést ad a tudományos kutatómunka világába, ahol a kutató járt és járatlan utakon halad. Kiderül, hogy a célirányos vizsgálathoz korántsem volt elég a korábbi zenetudományi munkák éttekintése, az irodalomjegyzék tanúsága szerint számos történeti, nyelvészeti, irodalmi, néprajzi munkát tekintett át a szerző. Ráadásul nem nélkülözhette a levéltári munkát sem (különböző jegyzékek, országos névösszeírás), haszonnal forgatta a település-monográfiákat, várostörténeteket („lélekösszeírás”-sal és „adóalap-összeírás”-sal, stb.), s nem elhanyagolható szempontja az átörökítése annak, amihez az oral history a kizárólagos (bár néha kétes értékű) forrás. Érdemes külön figyelmet szentelni a könyv lapalji jegyzeteinek, amelyek a gazdag – és szerteágazó – irodalomjegyzék egy-egy tételére irányítják a figyelmet. És nem téveszteni szem elől: mindennek eredménye „in progress”, azaz közbülső állomás, amely megkönnyíti a későbbi kutatók munkáját. Tehát, nyilvánvalóan a teljesség igénye nélkül készült – ám az egyedi célja érdekében „megmozgatott” gazdag forrásanyag megannyi új kutatáshoz is kínál ötleteket.

Pályázati lehetőség hívta életre ezt a dolgozatot, ami egyúttal behatárolásokat is jelent (a ráfordított időt a határidő korlátozza, s a terjedelemnek is vannak korlátai). A kutató tehát maga állapítja meg a határokat – foglalkozik az énekléshez kapcsolódó személynevekkel (Dalos, Énekes, Kántor), ám vizsgálódását nem terjeszti ki a tánccal kapcsolatos nevekre (Táncos/Tánczos). A „hangszernévből családnév” témakört alfabetikus rendben ismerteti (a kivétel indokolt!).

Az olvasó egy-egy rövid fejezetben néha szinte elvész a felsorolások adataiban – ám ezt „helyiértékén” érdemes kezelni, figyelve azokra az érdemi félmondatokra-mondatokra, amelyek ilyesfajta részletező gyűjtőmunka nélkül aligha születhettek volna meg. Néha térbe, máskor időben lehatárolva figyelhető meg hangszeres vezetéknevek hirtelen nagyszámú feltűnése – ez egyben a zenei gyakorlatra nézve is informatív (a közkedvelt-népszerű hangszerből eredeztethetőek ragadványnevek is).

A nevek néha összefüggenek a foglalkozással, később mindinkább függetlenedtek tőle. Családtörténeti vizsgálódásokban követhető nyomon egy-egy névnek és funkciónak az összetartozása és elkülönülése, arra is lehet példa, hogy pontosan meghatározható, melyik generáció adta fel a zenészséget. Minden variációra van példa (és ellenpélda), ám épp ezért, az adatok szürke tengeréből kiragyognak azok az általánosító-konkretizáló megállapítások, amelyekkel a későbbi kutató tényként számolhat. Hogy kevés ilyen van? Ez is mutatja, hogy a felelősségteljesen vállalt megállapítások mögött, legyenek akár csak egy mondatnyi terjedelműek, néha felmérhetetlen mennyiségű háttérmunka rejlik. Tudja ezt mindenki, aki hasonló feladatra vállalkozott – de nem hátrány, ha beavatott lesz az olvasó is, hogy értékének megfelelően kezelje (s ne csak ezúttal) a készen kapott információkat és tudásanyagot.

A „Zenésznevek, családnevek” témakör korántsem „lerágott csont”. Talán lesznek, akik épp ettől az olvasnivalótól kapnak kedvet hasonló vizsgálódáshoz. Vagy akár olyanhoz, amely „ugyanilyen és mégis más”, hangszernevű muzsikus „családfájának” felkutatására vállalkoznak.

Fittler Katalin