Nemzet Művésze V. díjátadó

 

A Nemzet Művésze lett Budai Ilona népdalénekes-tanár

 

Orosz István, Kampis Miklós, Rófusz Ferenc, Fekete György, Kunkovács László, Budai Ilona, Lator László, Kásler Miklós és Vashegyi György (Pesti Vigadó, 2018. november 5.)

 

 

Hét alkotó lett a nemzet művésze 2018-ban: Budai Ilona népdalénekes; Fekete György belsőépítész (a Magyar Művészeti Akadémia tiszteletbeli elnöke); Kampis Miklós építőművész; Kunkovács László fotóművész, néprajzkutató; Lator Lászó költő, műfordító, esszéista; Orosz István grafikusművész és Rófusz Ferenc animációsfilm-rendező. A díjakat az MMA köztestület születésnapján, 2018. november 5-én, a Magyar Művészeti Akadémia székháza, a Pesti Vigadó Dísztermében adta át Vashegyi György MMA-elnök és Kásler Miklós miniszter.

 

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere az átadó ünnepségen kiemelte: „magyarságunk számos más nemzettel ellentétben azért nem veszett el a történelem viharaiban, mert különös és erős önazonosság-tudattal rendelkezik, amely képes ellenállni minden erőszakos külső hatásnak". Hozzátette: „ennek az életszemléletnek a legfőbb gyökerei az ősi és a keresztény hagyományunk, a nyelvünk, Istenbe vetett hitünk, egymás szeretete és tisztelete, kultúránk, művészetünk és irodalmunk". A miniszter azt hangsúlyozta, hogy nem lehetnénk magyarok, ha nem lenne magyar identitásunk, ha nem lenne lelkünk és gondolatvilágunk szerves része Vörösmarty lírája, Munkácsy festményei, Jókai regényei, Liszt és Kodály dallamai, Kós Károly épületei. A történelemtudatunk is teljesen más lenne például Gárdonyi Géza Egri csillagokja, vagy Márai Sándor Mennyből az angyal című verse nélkül. A magyar művészet olyan kimagasló alkotókkal és alkotásokkal rendelkezik, amelyekre méltán lehetünk büszkék – emelte ki, hozzáfűzve: a művészet egyik célja nemzetünk hagyományainak, történelmünknek, érzésvilágunknak és életszemléletünknek a méltó feldolgozása.


A Nemzet Művésze díjat az MMA kezdeményezésére alapította 2013-ban az Országgyűlés a magyar művészeti élet kimagasló teljesítményt nyújtó, elismert képviselőinek személyes megbecsülése, méltó életkörülményeinek biztosítása céljából. A díj odaítéléséről a Nemzet Művésze díj Bizottság dönt, a testületet 11 Kossuth-díjas művész alkotja.

 

A Nemzet Művésze elismerés a színházművészet, az irodalom, a zeneművészet, a képzőművészet, a filmművészet, az építőművészet, a táncművészet, az iparművészet, a fotóművészet, a népművészet és a cirkuszművészet alkotóinak adományozható, a címet egyidejűleg legfeljebb 70 művész viselheti.

Budai Ilona népdalénekes –tanár (a Népművészet díjkategóriában) laudációja:

„Az éneklés a lélek vállalkozása, aki énekel, az kétszeresen imádkozik" – tartja Budai Ilona, aki kiemelkedő pályafutása során előadóművészként és pedagógusként is elhivatottan szolgálja nemzeti műveltségünk gyarapítását.


A népdalok iránti szeretetét a szülői házból hozta örökül, pályaválasztását azonban gimnáziumi magyartanára határozta meg. Asbóth Mártával minden szabad percében népdalokat tanulva sorra nyerte a vetélkedőket, majd a Röpülj páva országos népdalversenyen az első díj mellett elnyerte Kodály Zoltánné különdíját, s itt találkozott Halmos Bélával és Sebő Ferenccel, akikkel a táncházi mozgalom néven ismert népzenei megújulás meghatározó személyiségeivé váltak.


Az Óbudai Népzenei Iskola népi ének tanáraként, népzenei táborok szervezőjeként, és népdaltanító műsorok vezetőjeként ismerteti, s szeretteti meg a népdalok világát, valamennyi korosztállyal. Az oktatás mellett csaknem száz népmesét is összegyűjtő, óvodapedagógus végzettségű művésznő – akinek ma már tanítványai indulnak rangos vetélkedőkön – úgy tartja, hogy hiteles és eredményes az a tanár lehet, aki Istentől kapott tehetsége és hangja mellett kellő alázattal bír: így bármilyen nehézségű is a népdal, tovább tudja azt adni.


Budai Ilona élete céljának tekinti a magyar kultúra szolgálatát, a hagyományok, a népi kultúra gazdagságának, színességének megőrzését és továbbadását. Ezt tette és teszi fáradhatatlanul a mai napig kis falvakban és nagy városokban, iskolákban, színháztermekben és templomokban, itthon és szerte a világban.



A Magyar Művészeti Akadémia Nemzet Művésze díj Bizottsága a Nemzet Művésze címet adományozza, népművészet művészeti területen Budai Ilona Kossuth-díjas népdalénekes részére, az autentikus magyar népi kultúra ápolásának, valamint előadóművészként értékteremtő gyarapításának, és generációkat kiművelő oktatói munkájának elismeréseként és megbecsüléseként.

 

 

*A díjátadó ünnepség sajtóanyaga innen letölthető.

A díjról további tudnivalók, valamint a korábbi díjazottak megtalálhatók a nemzetmuvesze.hu hivatalos oldalon.

 

https://ci6.googleusercontent.com/proxy/VZ7FwQzBlg4ezkSYPXsv82NUvn5n9VwrN_Y4H3JOtms-RyGrl_MmMudE03wOLr2xKOBcLbVZGTBGJsQKCPufw-HhWIwWC0ufc_hjuu9GYK6fTovuveGZP2zkqweN=s0-d-e1-ft#https://gallery.mailchimp.com/0e52bdb60c6fc85ed5ec605a4/images/minimma.pngA Magyar Művészeti Akadémia Hírei