Búcsúzunk Várnagy Attilától

(1940-2019)

 

Várnagy Attila

 

Elhunyt Várnagy Attila, az Országos Filharmónia pécsi kirendeltségének volt vezetője. Várnagy Attila Pécsett született 1940-ben, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola pécsi tagozatán Dulánszky Rajmund növendékeként szerzett fagott- és szolfézstanár, valamint zenekari fagott művész diplomát. 1958-tól volt a Pécsi Filharmonikus, majd 1984-től a Pécsi Szimfonikus Zenekar és 1964-től negyven éven át a Mecsek Fúvósötös tagja. 1981-ben, édesapjától Várnagy Viktortól huszonöt év után vette át az Országos Filharmónia pécsi kirendeltségének vezetését, és  huszonkilenc esztendőn át szervezte a régió koncertéletét, így  Dél-Dunántúlon a Filharmónia története összeforrt a Várnagy névvel két generáción, s több mint fél évszázadon át. A 90-es években a nemzetközi hírű Budapesti Strauss Zenekar fagottosa. Tevékenységét helyi és állami kitüntetésekkel ismerték el (Mecsek Fúvósötös tagjaként Pécs város Közművelődéséért díj, Baranya Megye Közművelődési díj, Grastyán-díj, Pro Urbe Pécs és Lajtha László-díj).

 

2010-ben 70. születésnapja alkalmából  kapta meg Pécs városától a Pro Civitate díjat, ugyanebben az évben jutalmazták művészi életútját a Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkeresztjével.

 

Várnagy Attilát gyors lefolyású, súlyos betegség után, 2019. január 14-én este érte a halál, 78 éves korában.

 

Búcsúztatása 2019. január 31-én volt Pécsi Köztemető kápolnájában és ugyanaznap szentmisén a pécsi Bazilikában.

 

Forrás: Filharmónia