ELHUNYT GESZTY SZILVIA OPERAÉNEKES,
A ZÜRICH-I ZENEAKADÉMIA TANÁRA

(1934-2018)

 

Geszty Szilvia (Operaslágerek Klub - Network.hu

 

Leoncavallo: Bajazzók - Nedda madárdala (Geszty Szilvia) (4:47)

Leoncavallo: Bajazzók - Nedda madárdala az első felvonásból (Geszty Szilvia - szoprán, Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, vezényel: Kovács László)

 

Geszty Szilvia (a külföldi sajtóban Sylvia Geszty) (Budapest1934február 28. – Stuttgart2018december 15.) 

magyar-német koloratúrszoprán opera-énekesnő. 2005-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével tüntették ki művészi pályafutása elismeréseként.

Nemzetközi hírű énekesnő, akit a koloratúra királynője névvel is illetnek. Legnagyobb sikereit Mozart-operák szerepeiben aratta, de az operákon kívül sikeres dalénekes is volt (nyilatkozata szerint ezt szerette leginkább), illetve fellépett oratóriumokban és operettekben, szerepelt a televízióban is. Előadásaiban ragyogó énektechnikája, jó színészi játéka és kiváló stíluskészsége egyszerre mutatkozott meg.Kristálytiszta magas hangja a felső f-ig terjedt.

Lengyel származású apa gyermekeként Witkowsky Ilona Mária Szilvia néven született, a Geszty vezetéknevet később, első férje neve után vette fel. Elmondása szerint a művészetek iránti érdeklődését és tehetségét az énekesnek készült édesanyjától örökölte. Ő maga már kiskorától kezdve énekelt, balettozott, zongorázni tanult, játszott színjátszó csoportban, darabokat rendezett és koreografált. Az érettségit követően a színművészeti főiskolára jelentkezett, a felvételire édesapja egyik betege, Pethes Sándor készítette fel. A felvételin a Hamletből Ophelia őrülési jelenetét adta elő, majd kérésre elénekelt egy dalt (Martini: Plaisir d’amour). Miután meghallották szép hangját, a Zeneművészeti Főiskolára (a Zeneakadémiára) irányították át, ahová később maximális pontszámmal vették föl, s ahol 1955–1959 között tanult Hoór Tempis Erzsébetnél. Még főiskolásként és legfiatalabb indulóként lett ötödik a Schumann-énekversenyen, majd 1958-ban megnyerte a budapesti Liszt Ferenc Énekversenyt, a toulouse-i énekversenyen pedig harmadik helyezést ért el.

A Zeneakadémia elvégzése után 1959-től az Országos Filharmónia szólistája, majd még ebben az évben a kelet-berlini Staatsoper ösztöndíjas énekese lett, ahol aztán 1961–1970 között már társulati tag volt. Az 1960-as években a világ számos operaházában színpadra lépett, például Rómában, Londonban, Buenos Airesben, a New York-i Metropolitanben. Londonba 1965-ben hívta meg Solti György A varázsfuvola előadására.

1970-ben megkapta az NSZK-állampolgárságot és áttelepült Nyugat-Berlinbe. 1970–1972 között a hamburgi Staatsoper magánénekese, 1972–1975 között a stuttgarti Staatstheater első koloratúrszopránja volt. 1966 és 1974 között állandó közreműködő volt az edinburghi, a salzburgi, a müncheni, a luzerni és a glyndebourne-i fesztiválokon, vendégszerepelt a bécsi, a müncheni és a drezdai operában is.

1975-től több mint húsz évig a stuttgarti, és több mint öt évig (1986–1991) a zürichi Zeneakadémián tanított. Tanítványa volt mások mellett Melanie Diener, Regina Kabis, Marlis Petersen és Falk Struckmann. Mesterkurzusokat is tartott, itthon a Magyar Állami Operaházban is.

1998-ban Poznańban, majd Luxembourgban Donizetti Don Pasquale című operáját rendezőként vitte színpadra. 1988 és 2002 között kétévente nemzetközi, a nevét viselő koloratúrversenyeket rendeztek, amelyen hangnemtől függetlenül indulhattak énekesek. 2004-ben jelent meg önéletrajza.

Élete utolsó hat évében Stuttgart-Riedenbergben élt, és idős kora ellenére fellépéseket is vállalt.

Az 1937. február 23-án született húga, Witkovszky Erika (később Karácsonyné) zongoratanár-igazgató, karvezető, festő, költő lett. Első férje Geszty Péter volt, akitől gyermeke született még a Zeneakadémiára történt felvételije előtt.

Főbb szerepei:

·       Az Éj királynője (Mozart: A varázsfuvola)

·       Zerbinetta (Richard Strauss: Ariadné Naxoszban)

·       Alcina (Händel: Alcina)

·       Ámor (Gluck: Orfeusz és Euridiké)

·       Konstanze (Mozart: Szöktetés a szerájból)

·       Donna Anna (Mozart: Don Giovanni)

·       Fiordiligi (Mozart: Cosě fan tutte)

·       Rosina (Rossini: A sevillai borbély)

·       Norina (Donizetti: Don Pasquale)

·       Lucia (Donizetti: Lammermoori Lucia)

·       (Verdi: Traviata)

·       Mimi (Puccini: Bohémélet)

·       Olympia, Giulietta, Antonia, Stella (Offenbach: Hoffmann meséi)

·       (ifj. Johann Strauss: A denevér)

(Forrás: Wikipédia)

 

_________

A Parlando csak megkésve, 2019 májusában értesült a kiváló énekművész-tanár elhunytáról.