ELHUNYT DR. KATONA JÓZSEFNÉ GÁL ILDIKÓ
KISKUNHALASI
magyar- és ének-zenetanár, karnagy

(1940-2019)

 

Ildikó-1

Dr. Katona Józsefné Gál Ildikó

(Kiskunhalasi Felsővárosi Általános Iskola)

 

Dr. Katona Józsefné Gál Ildikó az 1980-as évektől kezdve több mint 20 évig tanított a Kiskunhalasi Felsővárosi Általános Iskolában. Pedagógiai munkájával a legelismertebb pedagógusok közé tartozott. Kultúraszervező tevékenysége által létrejött programok az intézmény arculatának elismert jegyei közé tartoztak, és máig őrzik értéküket.

Szegeden. a Tömörkény István Gimnáziumban érettségizett, majd azt követően a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán szerzett magyar-ének szakos tanári diplomát. Szakmai tudását a kecskeméti Kodály Szemináriumokon bővítette, mélyítette.

Tanári pályafutását a Szeged-Szentmihályteleki Gárdonyi Géza Általános Iskolában kezdte, majd a Rózsa Ferenc Általános Iskolában folytatta. Könyvtáros alapvizsgával is rendelkezett.

1974-től a Kiskunhalasi Szűts József Általános Iskolában, 1981-től a Kiskunhalasi Felsővárosi Általános Iskolában volt pedagógus. Nyugdíjba vonulásáig tanított magyar nyelv és irodalmat, és főleg ének-zenét. Maga is több évtizedig férjével és lányával együtt énekelt Szegeden a Liszt-, Bartók- és Pásztory-díjas Rozgonyi Éva karnagy által vezetett Bartók Kórusban.

Kiváló tanár, osztályfőnök volt. Irányítása alatt az intézmény énekkara sokszor kapott arany minősítést fesztiválokon, találkozókon, a Magyar Rádió több alkalommal is hangfelvételeket készített velük.

Forrás: halasinfo-transparent-dark1-1(2019.III.23.)