Elhunyt Bán Elemér OPERAÉNEKES,
a debreceni CSOKONAI SZÍNHÁZ ÖRÜÖKÖS TAGJA

(1917-2019)

 

Bán Elemér

 

 

A Csokonai Színház örökös tagját százegy éves korában érte a halál.

Bán Elemér 1917. október 8-án született Hajdúnánáson, ott járt iskolába, és ott fedezte fel kiváló énekhangját Makláry Lajos karnagy. Középiskolásként kezdett bejárni Debrecenbe, ahol Hoór-Tempis Erzsébet tanítványa volt két esztendeig. A Zeneakadémiára azonnal a harmadik évfolyamba vették fel, ott Walter Margit növendéke lett.

 

A színházzal Debrecenben találkozott először, amikor a zenede növendékei a városi dalárdával együtt mutatták be A corneville-i harangokat. 1941-ben végzett a főiskolán, és András Béla karnagy Kolozsvárra szerződtette az akkor megalakult Nemzeti Színház operatársulatához. Alapvetően lírai tenorként tartották számon, de sokoldalúsága már ekkortájt megnyilvánult. 1944 őszén a kolozsvári opera Budapestre költözött, és decemberig a Városi Színházban játszottak.

 

1945 tavaszán az operaház kórusába került. Ugyanez év októberében Vaszy Viktor Szegeden újraszervezte a kolozsvári társulatát, és Bán Elemért is odahívta. 1949-ben, a színházak államosításakor került újra Debrecenbe, és azóta is a városban élt-tevékenykedett. Nélkülözhetetlen tagjává vált a Csokonai Színháznak. Míg Kolozsvárott 11 és Szegeden 9 szerepet alakított, Debrecenben 40 opera, 36 operett, 35 próza és 11 zenés vígjáték színlapján szerepelt a neve. 1978 óta nyugdíjas, és 1994 óta a Csokonai Színház örökös tagja.

 

Forrás: Elhunyt Bán Elemér operaénekes - Csokonai Színház