Emléktáblát AVATTAK M. Katanics Mária
karnagy-TANÁR BAJAI SZÜLŐHÁZÁN


 

 


Szent Antal utca 24. számú ház falán a tábla Katanics Máriára emlékeztet
Fotó: Kubatovics Tamás / Petőfi Népe

(Emléktáblát helyeztek a karnagy szülőházára | BAON)

 

 

2018 decemberében posztumusz díszpolgári címmel, 2019. április 26-án pedig Szent Antal utcai szülőházán elhelyezett dísztáblával tisztelgett a két éve elhunyt Mohayné Katanics Mária  (Baja, 1929. április 20. – Budapest, 2017. január 23.) Liszt Ferenc-díjas karnagy, zenepedagógus) munkássága előtt szülővárosa, Baja.

 

A kórusvezető-zenepedagógus családjának, tisztelőinek jelenlétében családias hangulatban a város részéről Vedelek Norbert alpolgármester leplezte le az emléktáblát. Köszöntőjében hangsúlyozta: ősszel egy nagyobb rendezvénnyel is emlékeznek a város jeles szülöttére.

 

A Liszt Ferenc-díjas karnagy, zenepedagógus 2019. április 20-án lett volna 90 éves. Baján, a zárdában végzett, majd 1948-ban költözött a fővárosba, ahonnan rendszeresen visszajárt. Négy gyermeke közül a legidősebb, Mohay Tamás az eseményen úgy fogalmazott: édesanyjuk nagyon szerette ezt a házat, itt tanult meg álmodni, zenélni, imádkozni, itt alapította meg gyermekként két testvérével a Vendégellenes Pártot, mert sok volt nekik a vendégjárás. Ide jártak barátai, például Lukin László, a szíve mélyén ide vágyott vissza, a biztos gyermekkorba.

 

Forrás: Címlap | BAON