ELHUNYT MEIZL FERENC KLARINÉTMŰVÉSZ-TANÁR*

(1924-2019)

 

 

Meizl Ferenc

 

I.

DEMETER TIBOR EMLÉKEZÉSE

 

Már többé nem szól bele a telefonba a bariton hangján: „Halló, Meizl!”, nem készít több kiváló fúvósötös-átiratot, nem búcsúzik el: "Ölellek!" És ő valóban megölelt a búcsúzáskor, amikor néhány éve utoljára jártam nála - egy igaz ember őszinte, szeretetteljes gesztusa volt. A vállamig ért, le volt fogyva már, megszorítottuk egymást - és ő volt az erősebb. Sokkal. - Mentem a folyosón a lépcsőházig, éreztem a nyomást a hátamon, mint amikor néz valaki. A lépcsőfordulóból visszanéztem - és igen, ő volt az: az ajtóban állt, végigkísért a tekintetével. Intettünk egymásnak, és nem ment be, a kezét sem tette le, feltartva várta meg, amíg elmegyek. - Tanár úr! Teljes életet éltél, félmunkát nem végeztél. Emlékedet megőrizzük, műveidet játszani fogjuk, tanításodat továbbvisszük. Nyugodj békében Isten áldásával.

 

II.

Horn András emlékezése

 

Ez nem nekrológ... Csak kikívánkozik…

 

Elment egy ember, és itt hagyott mindent, ami nekem fontos…

Kultúrát, emberséget, emberi tartást, tisztességet…

Mai szemmel nézve konzervatív iskolát képviselt, nevelésben, ízlésben, verbális megnyilvánulásaiban.

 

Ő mondta mindig így: klárinét.

Így, a maga germán iskolázottságával, mégis européer módon!

 

Ő hagyott rám szakbarbár gondolkodás, puszta hangszerimádat helyett általános zenei műveltségre ösztönző gondolatokat.

 

Ő mondta először, hogy taníts…

Ő adott a kezeim közé először növendéket…

Ő bízott meg bennem először...

Ő küzdött a legtöbbet az igényes, magas színvonalú zenetanár-képzésért, ő emelte a kamarazene oktatást – mai énem lényegét – az őt megillető magasságokba!

 

Az elmúlt 40 évben nem volt nap, hogy ne gondoltam volna rá...

 

Ma véget ért egy csodálatosan gazdag életpálya, köszönet az útravalóért, drága Tanár Úr!

 

III.

Kerényi Sándor emlékezése

 

Földik voltunk. A szomszéd faluban Bácsbokodon született. 1951-ben egy bácsbokodi unokatestvérem, (aki elemi iskolában osztálytársa volt Feri bátyámnak), elmondta Feri bátyámnak, hogy egy unokaöccse Tarhosra jár és oboázik. Az élet úgy hozta, hogy amikor a Tanárképző Intézeteket létrehozták, lent járt Miskolcon, ahol utazótanár voltam és úgy üdvözölt: "Sanyikám, kedves földim, akkor most a mai naptól igazából ismerjük egymást".1987-ben a Budapesti Tanárképző Intézetbe kezdtem tanítani, ahol tanszékvezető volt. Olyan pedagógiai, didaktikai segítséget kaptam Tőle, ami egy életre elég volt. 16 évig tanítottunk együtt, soha se felejtette el, hogy bácskaiak vagyunk. Rövid beszélgetéseinkből sokat tanultam. Ismerte felkészültségemet, ami alapján átiratok készítésére ösztönzött. Ezt meg is fogadtam és csináltam. A vizsgákon a zenei ízlését, annak tanítását, emberségét megismerhettem, ami pályámon végig kísért. Emberi és szakmai példaképem volt. Feri bátyám, Tanár úr! Isten áldjon! Nyugodj békében!

 

IV.

Elhunyt Meizl Ferenc klarinétművész | Papageno

(Borbély Mihály emlékezése, Papageno 2019. XI. 29.)

 

V.

Meizl Ferenc - Bácsbokod

VI.

 

Kovács László: Egy kiemelkedő egyéniség élettörténete szülőfalumból (PDF)

 

VII.

MEIZL FERENC KLARINÉTMŰVÉSZ-TANÁR 93 ÉVES

(Parlando 2017/2.)

 

 

 

*Meiz Ferenc végső nyughelye szülőhelyén, Bácsbokodon lesz.

 

­---

 

Az I. fejezetben Horn András írását saját honlapjáról, a II. és a III. fejezetben közzétett megemlékezéseket pedig a Klarinétosok Facebook-csoport honlapjáról vettük át Demeter Tibor szíves közvetítésével. (A Szerk. megj.)