Bartók Hegedűversenyének (No.2) magyarországi bemutatója – CD-felvételen

(BMC CD 253)

Magyar muzsikusok a Zene világtérképén – hatásuk (és visszahatásuk) későbbi korok zenei életére. E sajátos tér-idő spektrum egyaránt fontos a régi (szinte elfeledett) értékek feltárását és új művészi értékek létrehozását illetően. Ráadásul e két terület korántsem csupán egymás mellett él, hanem az előbbiek termékenyítő hatással lehetnek alkotókra és előadókra egyaránt – és nem utolsó sorban, új szempontokat adnak az esztétikum területén munkálkodóknak is.

Közismertnek tekinthető, hogy egy-egy zenemű élete korántsem valamiféle folytonosság-folyamatosság nyomvonalán halad, hanem megannyi (zenei és zenén kívüli) tényező eredőjeként sajátos útvonalakat ír le. Az időtállónak bizonyuló művek jó esetben repertoárdarabbá válhatnak, általános ismertségnek/kedveltségnek örvendve. Múltjuk, történetük ismerete nélkül is újrafelfedezettek lehetnek – ám a történet, kiváltképp, mivel több szinten is követhető, korántsem érdektelen az utókor számára. Lehet sokatmondó egy-egy lista, amely végigköveti valamely kompozíció világszerte történő előadásait – de még hasznosabbak a fennmaradt hangfelvételek, amelyek egyaránt dokumentálják koruk zenei ízlését, és az előadók művészetét.

1996-ban magyar dokumentumfilm készült A Szervánszky család címmel, amelyben az egyetlen festőművész, Szervánszky Jenő képviselte – egyedüli élőként – muzsikus testvéreit, akik közül nem-muzsikus berkekben Szervánszky Endre zeneszerző neve cseng leginkább ismerősen. A fiatal muzsikusok közül többen talán épp e filmben találkoztak először azzal az információval, hogy Szervánszky Péter nevéhez fűződik Bartók „nagy” hegedűversenyének magyarországi bemutatója. A 2019-es év végének értékes kiadványa annak az előadásnak a CD-felvételen való közzététele, amelyre 1944. január 5-én került sor a Vigadóban (a Székesfővárosi Zenekart Ferencsik János vezényelte).

Szervánszky Jenő zongoraművész-lányának, Valériának a férje, a szintén zongoraművész-tanár és zeneíró Ronald Cavaye írta a kísérőszöveget, amely ismerteti a „forráshelyzetet” (a Babits-Makai Gyűjteményben maradt fenn, röntgenlemezeken rögzítve, ahonnan Babits halála után a ’80-as évek közepéig zárolt Babits-hagyatékba került), továbbá lényegi információkat tartalmazó áttekintést ad Szervánszky Péter életéről-munkásságáról (különös tekintettel annak Bartók-vonatkozásaira).

Szervánszky Péter, aki a Bartók-növendék Mészáros Margitnak köszönhetően többször is előjátszhatott Bartóknak, akinek vonósnégyesei ősbemutatójában a Waldbauer-Kerpely Vonósnégyes tagjaként vett részt (később a Magyar Vonósnégyes tagja lett). Bartók több művét tartotta repertoárján, s játszotta külföldön is.

A Hegedűverseny iránt kezdettől nagy érdeklődést tanúsított (az ősbemutatóra 1939. március 23-án került sor Amszterdamban, Székely Zoltán szólójával, Willem Mengelberg vezényletével), már akkor is, amikor tartott az a két éves időszak, melyben Székely Zoltáné volt a szólistaság kizárólagos joga. Amikor az lejárt, Szervánszky Péter a Budapesti Hangversenyzenekar (BHZ) koncertmestere volt, majd behívták katonának, úgyhogy szólójával 1943 szeptemberében Kolozsvárott, majd 1944-ben Budapesten csendülhetett fel a Hegedűverseny (egyes források szerint február 6-án).

Az egykori Pátria fonográf-felvételeken edződött hallás jól veszi az akadályokat – a hi-fi minőség által elkényeztetetteknek szokniuk kell a vitathatatlanul gondos hangrestaurálásnak alávetett felvétel (technikai) minőségét. Azonban az interpretáció mindenért kárpótol. Egyetérthetünk tehát Cavaye-jal abban, hogy „ez a felvétel az ő emlékműve”.

A számos hazai és külföldi művész szólójával könnyen hozzáférhető Hegedűverseny hallgatása során egyik ámulatból a másikba esünk. Lenyűgöző az a szuverén biztonság, amellyel Szervánszky Péter megszólaltatja a tételeket (bár szólójához képest néha háttérbe szorítottnak, dinamikailag kifejezetten kevésnek érezzük a kíséretet, annál megrendítőbb az a szinte „köznyelvi” természetesség, amellyel az együttes részt vesz a tételek felépítésében). Költői kérdés marad, hogy honnan az írott kottának ez az érdemi értése, melynek köszönhetően világosan tagolt formarészek sorjáznak, pregnáns karakterizálással. Annak pedig már csak a felvetése is meddő, hogy hová tűnt ez az inspirált – a felvétel tanúsága szerint a Ferencsik irányításával játszó együttest is jellemző - tudás a későbbiekben, amikor immár állandósult helyét elfoglalhatta a koncertéletben a kompozíció…

A fiatalabb kortársak minőségorientált elhivatottságának is emléket állít ez a felvétel – annál is inkább, mivel aligha gondolhattak arra, hogy a késői utókor majd…

1944 – a bartóki zene grammatikájának és szemantikájának rendszerezett feltárását munkássága fő feladatául választó Lendvai Ernő ekkor még csak 19 éves volt – a Bartók költői világa” című kötetében publikált elemzésének kétségkívül poétikus megközelítése évtizedeket várat még magára. Ezt az interpretációt hallgatva „konkrét”-nak tűnnek a sajátos jelzők és határozók; meglepőek ezek az „a priori” ráérzések.

A tempókat illetően, Szervánszky interpretációjában a lassú tétel némiképp (fél ill. egy perccel) hosszabb az időközben általánossá vált gyakorlatnál, a szélső tételek nagyjából ugyanennyivel rövidebbek. De ezt csak a feltüntetett időtartamok összevetésekor vesszük észre (a BMC-felvétel borítója hibás sorrendben tünteti fel az egyes tételek időtartamát); az előadás elhitető erejű (és – meglepő módon – soha sem kelti a hajszoltság illúzióját).

Érték vált közkinccsé, amelynek tanulmányozása elsősorban karmesterek és hegedűsök számára kínál „posztgraduális” továbbképzést.

Fittler Katalin