A MÁV SZIMFONIKUS ZENEKAR NEMZETKÖZI SIKEREIRŐL

 

I.

Nívós díjjal jutalmazták a

koncertfelvételét

 

A díjnyertes zeneakadémiai koncertfelvétel közreműködői: Alexander Gingyin zongoraművész, Arszentij Tkacsenko karmester és a MÁV Szimfonikus Zenekar

(Kelemen Gergő felvétele)

 

 

A budapesti együttes 2018/2019-es évadban látta vendégül Alexander Gingyin orosz zongoraművészt és Arszentij Tkacsenko karmestert a Zeneakadémián, ahol – többek között – Rahmanyinov II. zongoraversenyét is előadták. E mű felvétele vívta ki az oroszországi „Pure Sound” nemzetközi verseny zsűrijének elismerését a jeligés szavazáson, és kapott harmadik díjat „Zenemű szólóhangszerre és zenekarra” kategóriában.

 

A díjat az Orosz Zenei Tanács alapította, azzal a céllal, hogy olyan alkotókat, előadókat, hangmérnököket vagy kiadókat jutalmazzanak, akik az orosz zene, orosz zeneszerzők műveivel dolgoznak, azok interpretációit juttatják el a közönséghez. A zsűri minden esetben jeligével ellátott felvételeket kap, a nyertesek nevét a hivatalos díjátadón fedik fel. A kétkörös versenyen olyan elismert szakemberek véleményezik a beérkezett pályaműveket, mint Alexander Csajkovszkij, a Moszkvai Filharmonikusok művészeti vezetője, Pavel Lavrenenkov, a Moszkvai Szimfonikusok vezető hangmérnöke, Oliver von Dohnányi, a Jekatyerinburgi Opera és Balett vezető karmestere és Alexander Szokolov, a Moszkvai Állami Konzervatórium rektora. A felvételt, amelyen Alexander Gingyin, aki a valaha volt legfiatalabb díjnyertese a moszkvai Csajkovszkij-versenynek, az MTVA jegyzi, hangmérnökei Papp Sándor és Járitz István voltak.

 

II.

Nagy sikerrel zárult a

turnéja Kínában

 

 

A közel kéthetes fellépéssorozatáról, melynek pekingi koncertje országaink diplomáciai kapcsolatának 70 éves évfordulójára szervezett ünnepségsorozat záróeseménye volt.

 

A MÁV Szimfonikus Zenekar hét koncertet adott Kína öt városában nyolc nap alatt az elmúlt két hétben. A turné apropója, a magyar-kínai diplomáciai kapcsolatok kerek évfordulója, mely egybe esik a Kínai Népköztársaság megalakulásával, hiszen 1949-ben, éppen 70 éve vette kezdetét. A zenekar december 28-i koncertje ezen ünnepségsorozat nagy presztízsű záróünnepsége volt, mely országunk imázsa szempontjából is nagy jelentőséggel bír. A hangversenyen jelen voltak a Pekingi Magyar Nagykövetség munkatársai is. Az együttes ezután a Peking melletti Tiencsinben adott két nagysikerű koncertet, majd 31-én és az újév első napján a Tajjüan-i Shangxi Grand Theaterben léptek fel. 2-án a tartományi fővárosban Csangsában szerepeltek programjukkal, hogy azután a turné utolsó állomásán a Shanghai-i Operaházban zárják a fellépéssorozatot. A hangversenyek valamennyi helyszínén hatalmas és korszerű koncertteremben látták vendégül a magyar együttest kínai vendéglátóik, ahol minden alkalommal teltház előtt és hatalmas sikerrel játszottak a helyi közönségnek. A hangversenyek programján kizárólag magyar szerzők művei szerepelnek. Bartók Béla, Kodály Zoltán, Dohnányi Ernő, Ránki György, Erkel Ferenc zenekari művei mellett, a januári koncerteken az újév tiszteletére a program kiegészült néhány Strauss művel is. Az együttest valamennyi előadáson Medveczky Ádám vezényelte, aki ezen a turnén lépett először kínai közönség elé.

 

 

 

(Forrás: Marketing-MÁV Szimfonikus Zenekar)