Skálázás

Három-négy éves koromban rongyosra lapoztam egy német nyelvű festő-életrajzot, igaz, akkor még nem a szöveg, hanem a hol komoly, hol játékos családi képek, ünnep-ábrázolások, egy gyönyörű, mesebeli otthon és igaz mesébe illő felnőttek és gyerekek kedvéért. Anyám, aki művészettörténész is volt, ezt a könyvet kamaszlányként kapta, s valahogyan kimentette háborús meneküléseik káoszából. A mű címe: Das Haus in der Sonne / Ház a napfényben. Témája pedig az 1853-ban született Carl Larsson, a világhírű svéd festőművész életútja, aki Stockholm kolera sújtotta nyomornegyedéből jutott el a világhírig.

Anyja egy agyondolgozott mosónő, apja egy iszákos alkalmi munkás volt; a kis Carl nagyon korán megismerte a kilakoltatás rémét. A svéd fővárosban a Szegények Iskolájába járt, amikor – tehetségét felismerve – Jacobsen tanár úr a 13 éves kamaszt bejuttatta a stockholmi művészeti akadémiára. A hazai stúdiumokat számos külföldi tanulmányút követte, elsősorban Párizsba, ahol 1883-ban már több alkotása bejutott a Salon nagy gonddal összeválogatott anyagába.

Carl Larsson (1853-1919) akit hazája egyik legismertebb festőművészeként tartanak számon, hitvese, Karin Bergöö Larsson (1859-1928) és gyermekeik a „Kis kunyhó”-ban

1879-ben ismerte meg élete nagybetűs Társát, Karin Bergöö festő- és textilművésznőt, akivel három évvel később kötött házasságot. Ekkor már kialakult szemük előtt az az életmodell, amit jövendőbeli gyermekeiknek is szántak: a Skandináviában mindmáig gyakori értelmiségi és ugyanakkor földművelő, kertészkedő, állattenyésztő létforma. A házaspár, illetve az egész Larsson család 1898-ban lett, Sundhorn faluban a „Kis kunyhó”-nak becézett, tágas, kényelmes és magával ragadóan szép, fából épült rezidencia tulajdonosa.

Karin, Suzanne és Carl

Ugyanebben az évben készült az itt látható, magával ragadó, Skálázás című festmény, amelyen a művész házaspár Susanne nevű nagylánya gyakorol elmélyülten a szép, s nyilván márkás zongorán. A festmény külön érdekessége, hogy az impozáns hangszert egy olyan terítő borítja, amelynek mintáját Karin asszony tervezte, sőt, ő maga szőtte a lágy esésű, muzsikálóan finom textíliát. A család mindennapjait ábrázoló képek sokasága igazolja, hogy a népes gyerekhad kiváló művészeti nevelést is kapott, a sok szeretet és egészséges életmód, továbbá a szabadtéri sportok mellé. Ebben nagyon komoly szerepe volt a zenének is, amely a nyomorban felnőtt családfő gyermekéveiből fájdalmasan hiányzott. Mégis, a zene nélküli ifjúkor ellenére, ő készítette el a Stockholmi Operaház előcsarnokának freskóit.

Carl Larsson: Skálázás

Az itt közölt kép voltaképpen több művészeti ágat képvisel: elsősorban és főként természetesen a zenét, de ugyanakkor a festő- iparművész anya és a festőművész apa családi fészket kibélelő szeretetét, tehetségét, légkör-teremtő szándékait is. Ha ezt a képet nézem, mindig nagymamám, a valamikor hasonló, jó kislányos kötényben zongorázó Vaniss Margit jut az eszembe, aki 1951-1953 között, háromszoros pécsi társbérletünk egyetlen szobájában, ahol éltünk, helyet szorított egy kölcsön-pianínónak, s a szűkösségen, akkori nehéz körülményeinken úgy lett úrrá, hogy kisbaba-füleimet ő és szép hangú nagyapám, meg énekes-sebész keresztapám minden szabad percében zenével töltötte meg. Amíg a muzsika szólt, s házi hős-, illetve lírai tenorunk hangja zengett, már az első percekben abbahagytam a bömbölést. Ami pedig Larssonékat illeti: 1899-ben, Karin asszony nagy betegsége idején a férj szerelme és a gyerekek anyjuk iránti szeretete mellett a zene is segített abban, hogy a ház asszonya felépüljön csaknem végzetes betegségéből.

Petrőczi Éva

(József Attila-díjas költő, író, műfordító, irodalomtörténész, publicista, a Károli Gáspár Református Egyetem nyugalmazott egyetemi docense)