PETRŐCZI ÉVA*

Tizenhat-huszonhárom

régi telefonunk emlékére

Tizenhat-huszonhárom,

tizenhat-huszonhárom,

nehéz napokban,

vagy ünnepek előtt

ezen a négy számon

jó volna elérni őket,

otthon, Pécsett,

akik szerettek, s akiket szerettem,

de már nem élnek.

Mostanra rég csak álom

az ósdi, tárcsás, otthonosan

bumfordi készülék,

amelyen kicsi ujjaimmal

sokszor fűt-fát felhívogattam,

(mint aranyhajú telefonbetyár!)

és vártam lelkesen

a válasz-csörrenést.

Most, váratlanul,

legalább fényírhattuk

mai, mobil testvérével

a régi masinát,

amelyet megismerne

ezer közül szemem,

s a szívem mindig látva lát.

Mostanra már

nem telefon

e gyerekkorba

röpítő, romolhatatlan

időgép nekem.

Tizenhat-huszonhárom,

tizenhat-huszonhárom:

úgy hangzik, mint egy

majdnem-mozarti rekviem.

*Petrőczi Éva

József Attila-díjas költő, író, műfordító, irodalomtörténész, publicista, a Károli Gáspár Református Egyetem nyugalmazott egyetemi docense.