“Interpretálják
úgy a művet, ahogy a pap kinyitja a Bibliát”
Medveczky Ádám alázatról, csöndről
és a magyar művek fontosságáról*
Medveczky Ádám (globoport.hu)
2019 végén Kínában adott
koncertsorozatot, 2020. január második hetében már Budapesten dirigálta a MÁV
Zenekart, nemsokára a Savaria Szimfonikusokat vezényli, és közben már készül a
márciusi, operaházi Bánk bán-sorozatára. Medveczky
Ádámnak szinte minden pillanatát kitölti ma is a zene, s ugyanolyan
felfedezőkedvvel nyitja ki a kottákat, mint a legelső alkalommal. S bár nemrég
ünnepelhette fél évszázados jubileumát az Operaházban, változatlan
lelkesedéssel és kíváncsisággal dirigál egy-egy zenedrámát akár századik
alkalommal. Erre is próbálja megtanítani a fiatal karmestereket a
Zeneakadémián, ahol már több mint négy évtizede foglalkozik több tanszakkal,
akárcsak arra, hogy kellő alázattal közelítsenek a kompozíciókhoz, érezzék
megtiszteltetésnek, hogy ilyen darabokat vezényelhetnek. A karmesterrel a
magyar művek fontosságáról, a dirigensek Arkhimédész-törvényéről, az MMA
sorozatairól, valamint a ‘három- és négyinges’ operákról beszélgettünk.
-
Kínában
köszönthette az újévet, a MÁV Szimfonikusokkal adott, nagy tetszést arató
turnén. Miért tartotta fontosnak ezt a vendégszereplést?
- Három olyan koncerten muzsikáltunk,
amelyek műsorában csak magyar művek szerepeltek, a másik öt estén pedig
Strauss-kompozíciók alkották a hangversenyek második felét. A programban
Bartók, Kodály, Dohnányi, Liszt, Ránki és Erkel
darabjai kaptak helyet. Jó volt ilyen műveket játszani, ha tehetem, akkor
minden programba beillesztek magyar alkotásokat, mert terjesztenünk kell ezeket
a kompozíciókat. Kimeríthetetlen a kiváló darabjaink tárháza, s kötelességünk
is a magyar zenét ápolni, és ezeket a műveket folyamatosan játszani. Erkel,
Kodály vagy Bartók művei szinte nemzeti imádságok.
- Az egyik interjújában arról beszélt,
hogy Basilides Máriának köszönhette, hogy megismerte
ezeket a műveket…
- Igen, hiszen ő korrepetitor édesanyám,
Érsek Mária nagynénje volt, rengeteget dolgoztak együtt, ezért – ahogy mi
hívtuk – Manci nénivel gyakorta találkoztam. Lemezről is hallgattam sokat a
Kodály és Bartók dalokat, otthon a próbáikat, ez jelentette számomra az első
indíttatást, hogy minél jobban megismerjem ezeket a műveket. Gyerekként nagyon
megtetszettek Kodály alkotásai, Bartók pedig akkor nyűgözött le, amikor már
zenekari ütősként kezdtem játszani a műveit. S természetesen ehhez a nagy
karmester-egyéniségek is hozzájárultak, akik fantasztikusan dirigálták ezeket a
kompozíciókat. Gondolok itt például Ferencsikre, aki a teljes Kodály- és
Bartók-repertoárt mélyrehatóan ismerte, s magával ragadóan vezényelte.
Muzsikusként még nem is gondoltam rá, hogy egyszer karmester leszek, amikor már
belém ivódtak Erkel, Liszt, Kodály, Bartók darabjai. Nagyon hatottak rám a
műveik, s aztán óriási örömöt jelentett, hogy dirigálhatom is a kompozíciókat,
és ez jelenti a mindennapi kenyeremet.
-
Voltak
olyan karmesteri trükkök, amelyeket Ferencsik alkalmazott, s Ön is
elsajátította tőle?
- Ó, szinte mindent, hiszen a teljes
Bartók-, Kodály-repertoárt végigjátszottuk a temérdek közös turnén, a
Concertót, a Táncszvitet, a Kékszakállút, a Háryt, a Galántai táncokat. Nagyon
hitelesnek tartom, hogy a nagy elődök nyomát kövesse az ember, mintegy
őrszemként, aki az értékeket nem hagyja elveszni. Mindazt kincsként őrzöm, amit
a nagy karmesterektől, Lukács Miklóstól vagy Erdélyi Miklóstól tanultam. Vagy
említhetem a két nagy olasz maestrót – Lamberto Gardellit és Giuseppe Patanét – akiknek az asszisztense voltam, s amit tőlük
sajátítottam el a bel canto tradíciókról, az itáliai
muzsika hiteles tolmácsolásáról, azt igyekszem ma is beépíteni a napi
előadásaimba, s továbbadni a tanítványoknak.
-
Tíz
évig tanulhatott Ferencsiktől az Állami Hangversenyzenekar tagjaként, de aztán első
hívásra átment a dalszínházhoz, pedig csak egy korrepetitori posztot
ajánlottak…
- Tényleg remek állást jelentett az
ÁHZ-ban muzsikálni, de azzal, hogy az Operaházban kaptam státuszt, életem álma
teljesült. Az Ybl-palotában nőttem fel, ott dolgozott az édesanyám, s a
nevelőapám, Katona Lajos is, aki magánénekes volt. Így boldogan mentem 1969-ben,
és egy évvel később már a Così fan tuttét
vezényeltem. Akit ugyanis érdemesnek ítélt rá az igazgató, az dirigálhatott is.
- Korrepetitorként is hamar híressé vált
a társulatban, hiszen Házy Erzsébet az első közös
próbájuk után azt mondta:“mindig ezzel a Medve-gyerekkel írjanak ki”. Kezdőként
nem tartott az ünnepelt dívától?
- Nem, mert annyira biztos voltam
magamban. S tényleg dolgozhattam a régi nagyok szinte mindegyikével, Jámbor
Laci bácsival, Simándyval. Nagyon sokat tanultam
tőlük. Vezénylő korrepetitorként pedig már olyan operákat kaptam, mint a
Pillangókisasszony, a Szentivánéji álom, A
varázsfuvola vagy a Bohémélet.
-
Majd
következett 1974-ben a MTV Karmesterversenye és a második díj…
- Azt követően nevezett ki Lukács Miklós
karmesternek.
Medveczky Ádám próbál a Magyar Állami Operaház szolgáltató házában
1982-ben (MTI Fotó: Horváth Éva)
-
Tavaly
ősszel ünnepelhette fél évszázados jubileumát a dalszínházban. Mennyiben
változott meg a viszonya a művekkel?
- Van olyan darab, amit száznál is
többször dirigáltam. De sohasem unalmas. Úgy vélem, hogy újra és újra elő kell
venni, s átélni. Nem mondhatja az ember, hogy nem nyitja ki többé a Máté
evangéliumát, mert egyszer már olvasta… Ugyanígy van ez a zenében is.
Megtiszteltetés, ha még egyszer vezényelhetem az adott művet. Mindig találok
benne olyan részt, amelyről azt gondolom, érdemes megpróbálni másképp, hátha
jobb lesz. Kipróbálni, hogy jobban tolmácsolja-e a szerző mondandóját, ha
lassítok vagy gyorsítok a tempón. S persze nagyon sok függ az énekesektől is.
Hiszen egy súlyosabb hanggal lassabban adunk elő egy áriát, egy karcsúbb vocéval pedig gyorsabban. Emellett folyton arra gondolok,
hogy hiába játszottam én el akárhányszor azt adott operát, a nézőtéren ülök egyharmadának az aznapi előadás jelenti a premiert,
mert először hallják a művet. S nagyon nem mindegy, milyen első élményt kapnak.
Hiába ismert egy ária, azt is úgy kell előadni, hogy maradandó benyomást szerezzen
róla a publikum.
-
Márciusban
Bánk bán-sorozata lesz az Operaházban. Ugyanúgy készül rá, mint legelőször?
- Alaposan átnézem most is, s van
persze, amin az ember változtat. Tullio Serafinról mesélik, hogy az idős maestro
a Rigoletto kottáját bújta, amelyen meglepődtek a körülötte lévők, hiszen
rengetegszer vezényelte már a darabot. “Tudják, hogy mennyi érdekesség van
benne, amit nem vettem még észre?” - felelte az értetlenkedőknek. Így érzek én
is. Ha közismert darabot kezdünk próbálni, akkor mindig azt kérem a zenekartól,
hogy fedezzük fel együtt úgy a művet, mintha most hallanánk először!
Medveczky Ádám a Zeneakadémia előcsarnokában
(
Fotó: Horváth Péter
Gyula)
-
S
mindezt meg lehet tanítani a fiatal dirigenseknek? Hiszen tanárként is majd’ ugyanolyan
komoly múlttal rendelkezik, mint dalszínházi tagként, a Zeneakadémián ugyanis
1974 óta tanít.
- Először zenekari gyakorlat oktatására
hívtak az akadémiai együtteshez, nyolc évig dolgoztam velük, majd Varasdy Emmi hívott meg az operatanszakra. A tanítás mindig
is érdekelt, így örömmel mondtam igent. Az első osztályomba olyan művészek
jártak, mint Komlósi Ildikó, Kertesi Ingrid, Pánczél
Éva, Bátor Tamás vagy Ókovács Szilveszter… Aztán
érkeztek még felkérések, két váltást követően a korrepetitor szakot és a
karmester osztályt is megkaptam. A dirigálás, a tanítás alapja – ha szárazon
lebontom – nem más, mint tanácsok a különböző technikai megoldásokra. Hogyan
kell elindítani egy tempót, mire kell vigyázni lassításnál, gyorsításnál,
megállás után miként kell továbbmenni. Ezek az alapszabályok, az abc-je a
dirigálásnak, hogy a fiatal olyan mozdulatokat tegyen magáévá, amit ért a
zenekar. Utána következnek a kifejezések, a gesztusok, a zenei csúcspontok
felépítése formailag, és ehhez szükség van a megfelelő próbamódszerre is. A
legtöbb fiatal dirigens, amikor elkezd próbálni, sokszor ügyetlen dolgokat kér,
azért áll meg, amiért nem fontos, azért pedig nem, amiért kellene… Mindezt
helyre kell tenni. Emellett igyekszem olyat is tanítani, amit nem nagyon lehet
megmutatni. Ez pedig az alázatos hozzáállás. Ne úgy lépjenek dobogóra, hogy
most ők megmutatják, hogyan kell dirigálni a darabot, hanem interpretálják úgy
a művet, ahogy a pap kinyitja a Bibliát. Próbáljanak a közönségnek átadni valamit
a zenekaron keresztül a darab mondandójából, kisugárzásából. Ehhez a
tolmácsoláshoz nagy alázat kell. A tartást, a helyes mozdulatokat meg lehet
tanítani, az ihletettséget, a mondanivalót azonban nem… Nem
jó, ha azt gondolják, hogy leereszkednek egy műhöz.
Inkább legyenek megtisztelve, hogy a darabot elvezényelhetik. S őszintén
megmondom, nekem is jót tett a tanítás, mert meg kellett fogalmaznom olyan
dolgokat, amelyeket korábban csak éreztem, sejtettem. Szabályokba lehet
rögzíteni, hogyan kell egy csúcspontot elindítani, a fölösleges mozdulatokat le
lehet lefaragni, és azt is meg lehet tanítani, hogy egy jó próbán nem szabad
túl sokat beszélni. Zenekari muzsikus koromban volt ugyanis egy kollégám, aki
megalkotta a karmester Arkhimédész-törvényét. E szerint minden dirigens annyit
veszít a súlyából, mint amennyi az általa fölöslegesen kimondott szavak
összege. Én ezt továbbvinném a fölösleges mozdulatok összegére. Ha ugyanis egy
kis gesztusból is ért az együttes, akkor nem kell A
diótörő hercegét eltáncolni, hogy megszólaljon a mű.
Bartók
Béla: Erdélyi táncok | MMA
(5:41)
Bartók
Béla: III. Zongoraverseny | MMA (24:23)
A Magyar Művészeti
Akadémia Bartók-estje
Közreműködik: Zuglói Filharmónia – Szent István Király Szimfonikus Zenekar; vezényel: Medveczky Ádám
Zongorán közreműködik: Farkas Gábor
(Elhangzott: Pesti Vigadó, 2015. szeptember 27.)
-
Jut
eszembe, nemcsak a szimfonikus és az operarepertoár dirigálását tudja a
fiataloknak megtanítani, hanem balettek vezénylésről is sok hasznot
tanácsot adhat, hiszen e területen is komoly tudással rendelkezik.
- Sajnos balett gyakorlásra nincs
lehetőség, annak is örülök, hogyha egy-egy énekessel tudunk próbálni, vagy a
vizsgán előadnak egy operarészletet. Így lehet ugyanis megtanulni a
zenedrámáknál elengedhetetlen alkalmazkodást.
- Ezért is hasznos a korrepetitori múlt…
- Igen, mert aki a zongora mellett
dolgozik az énekessel, az tudja, hogy karmesterként mire számíthat egy Rodolphe-áriánál vagy Giocondánál.
De a legkényesebb alkalmazkodást a balett igényli. Az ember nem ura a tempónak,
mert azt a koreográfia határozza meg. Az énekeseknél is be kell próbálni nagyon
alaposan mindent, és követni azt, amit akarnak. Ebben is Ferencsiket követem,
tőle tanultam, hogy az áriában ki kell szolgálni az énekeseket, hiszen ők
viszik vásárra a bőrüket, egy-egy futamban, koloratúránál segíteni kell a
tempójukat. Én azt teszem hozzá, hogy ők a kötéltáncosok, olyan, mintha
nyolcvan méter magasságban, védőháló nélkül mutatnák be a produkciójukat. Ki
vannak szolgáltatva a hangszalagjaiknak. Érzékeny dolog ez, nagy nyugalmat és
hidegvért kíván. Ráadásul látják a közönség a reakcióit. Nem könnyű nekik,
miközben én végig háttal állok…
Medveczky Ádám (MMA)
-
Mennyire
nehéz így érzékelni a nézőtéren uralkodó hangulatot?
- Megszoktam már. Minden rezdülést lehet
így is érezni. Nem a tapsból, inkább a csendből. Hatásosak a nagy pillanatok, a
hatalmas csúcspontok, mint egy Verdi- finálé vagy Bartóknál az Ötödik ajtó, de
a generalpausék még inkább. Ezeknek a csendeknek az
erejét kell megtanulni kimérni, és tudni, hogy pontosan meddig is tartsanak…
Varázspálca
– Portréfilm Medveczky Ádám karmesterről ... (5:39) (Előzetes)
Magyar Művészeti Akadémia MMA
YouTube - 2015. okt. 14.
-
Az
Operaház zenekarától aranypálcát kapott, de elmondható, hogy más együttesek
muzsikusai is nagy szeretettel beszélnek Önről. Ebben szerepet játszik, hogy
zenészként kezdte a pályáját?
- Az aranypálcával nagyon meghatottak,
mérhetetlenül jól esett, a legbecsesebb elismeréseim között tartom számon.
Azért, mert azt jelképezi, hogy közülük valónak tartanak. S tényleg sokat
tanultam zenekari tagként. Muzsikusként számomra nem volt undorítóbb, mint
amikor egy karmester a hatalom oldaláról közeledett, és gorombán lehordta
mindenért az együttest. Ehhez a hivatáshoz türelem kell, emberség,
pszichológiai és pedagógia érzék. Ha egy szerencsétlen muzsikus elront valamit,
az őt jobban bántja, mint engem… Nem szabad cezaromániásan, hatalmi tébolytól
vezérelve irányítani egy együttest. Amióta csak a karmesteri dobogóra léptem,
azóta ezt tartom szem előtt.
- Egy ilyen operai pálya során van még,
amit nem dirigálhatott el?
- Eddig nyolcvan operát vezényeltem, a
Don Carlos és a Nabucco elkerült, s A Nyugat lányát
sem adtam elő. A Wagner-repertoárom sem teljes, hiányzik róla a Parsifal és a
Trisztán és Izolda. Rajongok két nálunk ritkán hallható Muszorgszkij- operáért,
a Hovanscsináért és a Borisz Godunovért, még ezek is kimaradtak. Viszont a
teljes magyar repertoárt vezényelhettem, sőt most készülök egy érdekes műre,
Erkel Névtelen hősök című operáját fogom ősszel vezényelni. S úgy gondolom,
hogy ezeket az alkotásokat játszani kell. A magyar művészet, kultúra tartja
életben a nemzetet. Addig, amíg a kultúránk és a nyelvünk megvan, addig a
nemzeti érzés is megmarad. Ezért is örülök, hogy a Magyar Művészeti Akadémia,
amelynek már több éve tagja vagyok, kiváló koncerteket szervez nemcsak a Pesti
Vigadóban, hanem vidéken is. Az Hommage á
Erkel-sorozatukban az MMA zeneszerző tagjai Erkel Ferenc tiszteletére komponált
darabjait gyűjtötték csokorba. Most ezt a műsort, amelyben Tóth Péter, Dubrovay László, Balassa Sándor, Kocsár
Miklós és Kovács Zoltán szerzeménye is felhangzik, márciusban majd
Szombathelyen, a Savaria Szimfonikusok élén dirigálom.
Medveczky Ádám vezényli a Határon Túli Magyar Zenészek Szimfonikus Zenekarát 2017-ben a Pesti Vigadóban (MMA)
- Tagja a Zeneművészeti Bizottságnak is,
járja az országot, s dolgozik szinte mindegyik együttessel. Milyennek látja a
hazai zenei életet?
- Nagyon pozitívnak. Mindegyik
együttessel szívesen dolgozom, mindenütt jól érzem magam, s úgy látom, örömmel
fogadnak. Remeknek tartom az utánpótlást, sok a tehetséges fiatal muzsikus.
Rengeteget fejlődtek a zenekarok az elmúlt években, nagyon magas az általános
színvonal, éppen ezért semmiféle összevonást, beolvasztást nem tartanák
helyesnek.
-
Ma
is úgy viszonyul a zenéhez, mint amikor az ütőszólamban ült, vagy először vette
kezébe a karmesteri pálcát?
- Mélyebben. Külsőségektől mentesen.
Amit fiatalon lendülettel, viharos temperamentummal csináltam, azt most sokkal
jobban el tudom érni mértéktartással és belső tűzzel. A látványos és attraktív
dirigálás helyett sokkal mélyebbről jövő, kisebb mozdulatokkal dolgozom, úgy
vélem, azzal többre megy az ember.
Régen, az első húsz-harminc karmesteri évemben, minden szünetben inget
váltottam, annyira leizzadtam egy-egy felvonás alatt. Voltak “három-” és
“négyinges” operák. Ma már egyetlen is elegendő akár egy Wagner-operához.
Valahogy az izgágaságom helyét mélyebbről érkező, belső hitvallás nyújtotta
nyugodtság és erő váltotta fel. Így a kis mozdulatok is elegendőek a bennem
lévő érzések, gondolatok átadásához. S amíg a Jóisten engedi, amíg fel tudom
emelni a kezem, amíg az ujjaim mozognak, s megvan az értelmem, addig szeretnék
is vezényelni.
Réfi
Zsuzsanna
Függelék:
Varázspálca
– Portréfilm Medveczky Ádám karmesterről ... (5:39) (Előzetes)
Magyar Művészeti Akadémia MMA
YouTube - 2015. okt. 14.
.
**Készült az 
támogatásával.