Hivatása: ZENATANÁR

A 80 éves Hartyányi Mária Piroska emlékezik életútjára volt növendékének, Százdiné Szecsei Anikónak, a nagykőrösi Weiner Leó Zeneiskola Alapfokú Művészeti Iskola intézményvezetőjének

A nagykőrösi Weiner Leó Zeneiskola Alapfokú Művészeti Iskola intézményvezetőjeként megilletődéssel, de ugyanakkor óriási szeretettel és hatalmas büszkeséggel beszélgetek Hartyányi Mária Piroskával - egykori zongoratanárnőmmel, majd később kolléganőmmel –, aki idén februárban ünnepelte 80. születésnapját. Zeneiskolánk 4. termében ülünk, ahol Pirike 45 éven keresztül tanított és ahová mind a mai napig nem kis nosztalgiával lépek be, mert az én zongoraóráimat is annakidején itt tartotta. Ez a terem a helyszíne a kettőnk között szövődött „láthatatlan kapocs” kialakulásának, amely – először növendék és tanár, majd később tanár és tanár között – vált egyre szorosabbá az együtt töltött évtizedek alatt. Pirike különleges és egyedülálló tanáregyéniségével, emberi tartásával, a szakma iránti alázatával, felkészültségével, maximális segítőkészségével, humanitásával olyan példát mutatott és mutat, amely követendő mindannyiunk számára.

Sajnos a mindennapi zenei oktató – nevelő munkánkban már nem vesz részt, de folyamatosan figyelemmel kíséri sikereinket, olykor küzdelmeinket, programjaink lelkes látogatója, mindenkor szeretettel és elismeréssel biztat minket.

Köszönöm Nektek, hogy a 67 éves Zeneiskolában még mindig „otthon” érezhetem magam. A 12 nyugdíjas év után, már egyre inkább emlékké válnak az itt töltött dolgos évek. 2020. január 23-án örökre emlékezetessé tettétek számomra a Magyar Kultúra Napját. Az ünnepség elején nagy szeretettel köszöntöttél a tantestülettel együtt a közelgő 80. születésnapom alkalmából. Éneklésetek közben küszködtem a könnyeimmel, mert csak úgy áradt felém a sok-sok szeretet.

Hartyányi Piroskát Százdiné Szecsei Anikó köszönti a Nagykőrösi Zeneiskolában

Február 6-án a kórustársaim is köszöntöttek a nagykőrösi Református Gyülekezeti Házban. Nagyon kedves albumot készítettek nekem. Éneklés és még torta is volt.

Sok rábeszélés után elvállaltam, hogy február 25-én a gimnáziumban az Arany János Társaság szervezésében emlékezem eddigi életemre. Az első növendékemmel, a Te kedves szolfézstanároddal, Laczkóné Pálfi Alojziával (Lujzikával) idéztük fel fényképekkel is életem fontosabb eseményeit. Emlékeztünk szüleink, nagyszüleink barátságára. Mi örökségül kaptuk, hogy a jó Isten segítségével az igaz barátságok átsegítenek bennünket életünk nehéz időszakain.

Kérésedre a Zeneiskolában többször, de 2018-ban a Parlando-ban is emlékeztem a Nagykőrösi Zeneiskola alapítására és 65 éves történetére. Most ezt kibővítem. Ezzel teljesítjük a drága Varsányi Lászlóné Annikának, a Pest Megyei Zeneiskolák ny. főelőadójának kedves kérését, hogy maradjon nyoma az én egyedi életutamnak is. Valóban különleges volt, mert a Zeneiskola alapításakor lettem az intézmény növendéke, majd diplomám megszerzése után 45 évig itt tanítottam.

1990-ben „Nagykőrös Művelődéséért”, 2006-ban „Nagykőrösért”, 2014-ben „Pro Urbe” kitüntetést vettél át. Nem hiszem, hogy az országunkban van még Rajtad kívül másik zenetanár, akit a városa háromszor is ilyen jelentős elismerésekben részesített. Ezek a díjak is azt mutatják, hogy a szakmai elhivatottságoddal milyen sokat tettél nem csak a tanítványidért, hanem Nagykőrös város zenei és kulturális életéért. Mesélnél a kezdetekről, mit tudhatunk nagyszüleidről, szüleidről?

Nagyszüleim mind a két ágon nagyon becsületes, dolgos parasztemberek voltak. Fontos volt számukra, hogy gyermekeiket taníttassák. Hányszor mondták, tanulj, a tudásodat nem veheti el tőled senki. Látod, a földet elvették tőlünk.

Szüleim – Hartyányi István és Bagó Mária – Vezsenyen egy református egyházi összejövetelen ismerkedtek meg. Házasságkötésük után Debrecenben éltek. Édespám még egyetemi hallgató volt. Így 1940-ben ott születtem. Az egyetem elvégzése után Móricz Zsigmond bíztatására Pesten a Turul Könyvkiadó felelős kiadója lett. Ötvennél több könyvet adtak ki. 80 éves korában szeretettel emlékezett vissza kiadói munkásságára. Nekem jó érzés, hogy a kiadott könyvek között volt 1944-ben Ádám Jenő: „Módszeres énektanítás” munkája. Emlékszem mennyire örültem, amikor sikerült Neked is ajándékoznom belőle. Édesapámtól az irodalom nagy szeretetét és az alaposságot örököltem. Szüleim 1944-ben elváltak. Édesanyám hazaköltözött velem a szüleihez Nagykőrösre. Így lettem kőrösi. Amire emlékszem, az már mind itt történt velem. Édesanyámnak nagyon jó pedagógus adottságai voltak. Tudta, érezte, hogyan kell egy gyereket felnevelni. Sokszor adott tanácsot növendékeimmel kapcsolatban is. A művészetek szeretetét is Tőle örököltem. Életünk nehéz éveiben is előteremtette a pénzt színházra, operára, múzeumra, mozira, kirándulásra.

Én is nagyon nagy szeretettel emlékezem Édesanyádra, drága Mariska nénire, aki idős kora ellenére is fantasztikus türelemmel, nyugalommal és érdeklődéssel hallgatott minket az otthonotokban zajló „pót” zongoraórákon. Hogyan folytatódott az életetek Nagykőrösön?

1944 őszétől a háború borzalmait már Nagykőrösön éltük át. Biztosan innen ered a nagy háborúellenességem. A város „felszabadulása” után már csak kis ideig járhattam óvodába. 1946 őszén Édesanyám abba az általános iskolába íratott be, ahol még az Ő református polgári iskolai tanárai közül többen is tanítottak. Az első nap után úgy mentem haza, hogy én többet nem megyek iskolába. Aztán hamarosan rájöttem, hogy ott mennyi szépet és jót lehet tanulni. Győzött a tudásszomj! Talán ezért is voltam mindig nagyon jó tanuló.

Mikor kezdtél zongorázni tanulni?

Volt tanárai biztatására Édesanyám beíratott Járai Józsefné zongoratanárnőhöz. Ő Budapestről járt le tanítani. Együtt kezdtünk Papp Zsuzsival (Papp Károlyné), ekkor kezdődött a mi barátságunk. Zongoránk nem volt. Székely Karola igazgatónő megengedte, hogy az irodájában lévő zongorán gyakoroljak. Az első vizsgán 1947 májusában Márton Barna, a Református Tanítóképző híres tanára volt az elnök. Emlékszem, hogy a „Volt nekem egy kecském…” dalocskát játszottam. Senki sem gondolhatta, hogy majd előadásokat fogok tartani Márton Barna „énekvezér” munkásságáról, énekkarának Kodály Zoltánnal való kapcsolatáról. Köztük arról is, hogy 1939. szeptember 17-én a Tanítóképző fennállása 100. évfordulójának az ünnepségén Kodály Zoltán maga vezényelte erre az alkalomra komponált „Semmit ne bánkódjál…” kórusművét. 2009-ben kiállítást is rendeztünk az Arany János Múzeumban, melynek híre eljutott dr. Bónis Ferenc zenetörténészhez. Sohasem felejtem el, milyen lelkesen telefonált, hogy sürgősen küldjem a fényképeket. Így az „Élet-pálya: Kodály Zoltán” c. könyve öt kőrösi képet is tartalmaz. Mi, kőrösiek, hálásan emlékezünk ezért Bónis professzor úrra.

1947 őszén Márton Barna meghalt. Az utóda Herczegh László lett. A kántori feladatok mellett a Tanítóképzőben hegedűt tanított. Nálunk az általános iskolában éneket és az énekkart vezette. Kézjelről dó-fá-t kellett énekelnem, és 2. osztályos létemre beválasztott az énekkarba. Mekkora boldogság volt ez nekem! Nagyon jó tanáraim voltak az általános iskolában. Tőlük meg lehetett tanulni, hogy milyen a jó pedagógus. Úgy emlékszem, hogy 1949-ben kaptam meg a zongorámat. Élveztem, hogy bármikor gyakorolhatok. Aztán sajnos jöttek a borzalmas 1950-es évek. Gyorsan el kellett „menekíteni” otthonról a zongorát, hogy a végrehajtók el ne vigyék. Máig hálás szívvel gondolok a jó barátainkra, akik segítettek rajtunk. (A zongorám csak 1957-ben „költözhetett” haza). Sohasem gondoltam arra, hogy abbahagyjam a zongora tanulást azért, mert máshova kell eljárnom gyakorolni.

Szilvásy László 1951-ben költözött családjával Nagykőrösre. Az iskolában ezután Ő vezette az énekkart. Olyan ügyesnek tartott, hogy még Cegléden a Kultúrházban is rám bízta az énekkarunk vezénylését.

Mikor és hogyan alakult meg a nagykőrösi Zeneiskola?

Szilvásy László, az én kedves tanárom 1952-ben felvállalta, hogy azokban a nehéz időkben létrehozza a Zeneiskolát Nagykőrösön. A Partizán Szövetségtől sikerült megszereznie a szép épületet. Lelkes tantestületet hozott össze, és még az induláshoz szükséges hangszereket is be tudta szerezni. Természetesen Ő lett az első igazgató.

Te hogyan lettél zeneiskolai növendék?

Az általános iskolában az egyik szünetben Herczegh Laci bácsi elmondta, hogy megnyílik a Zeneiskola. Ő ott hegedűt fog tanítani. Ha a zongorázás mellett lenne kedvem hegedülni, akkor Ő szívesen tanítana. Édesanyám természetesen áldását adta a hegedű tanulásra. Előteremtette a pénzt is a kőrösi Dobos Balázs által készített hegedűre. Ezt nem kellett félteni, hogy elviszi a végrehajtó!! Nagyon jól ment a hegedülés. Élveztem, hogy hamarosan játszhattam a kis zenekarban. 1953 őszén helyezték Nagykőrösre Bálint Ferencet. Ezután Ő vezette a zenekari foglalkozásokat. Már az első foglalkozáson kinevezett koncertmesternek. Zeneiskolás éveim végéig büszkén töltöttem be ezt a tisztséget.

Bálint Ferenc (igazgató), Németh Margit (hegedű), Dávid Sándor (hegedű), Kovács Ildikó (gordonka), és Hartyányi Piroska (hegedű)

Amikor Járai Józsefné már nem járt le Nagykőrösre, akkor zongora tanulmányaimat is a Zeneiskolában folytattam. Bálint Ferenc növendéke lettem, aki szintén szeretettel irányított a zenei pálya felé. 1955-ben Ő lett az igazgató. Hétvégeken a Zeneiskolában is gyakorolhattam. Szeretettel emlékezem még Kovács Istvánra. Nagyon vidám szolfézsórákat tartott. Lelkesen vitt bennünket az Operába és az Erkel Színházba. Máig elérzékenyülök, ha felnézek az erkély utolsó soraira. De sok szépet láttunk és hallgattunk onnan! Tanárként ezért segítettem szívesen az Operába járó gyerekek felkészítésében.

Az általános iskola elvégzése után hol folytattad tanulmányaidat?

Amikor nyolcadikos voltam, Herczegh Laci bácsi azt tanácsolta Édesanyámnak, hogy én is jelentkezzem Békés-Tarhosra. A kormány hirtelen megszüntette ezt a csodálatos intézményt. Hasonló sorsra jutott az akkor már állami Nagykőrösi Tanítóképző is. Így 1954 őszén az Arany János Gimnázium tanulója lettem. Nem is tudom, hogy bírtam a gimnázium mellett a két hangszeren a gyakorlást, szerepléseket, zenekarra és énekkarra járást. Hihetetlen, de minden jól ment. Az Arany János Gimnáziumban is nagyon nagy tudású tanáraim voltak. Osztályfőnököm dr. Nánási Miklósné, majd az utolsó évben Páhán István volt. Ő később a TV-ben is nagyszerű fizika órákat tartott. Az érettségi évében a magyart dr. Törös László tanította. Ő már az 1925-ben alapított Arany János Társaságnak is vezetőségi tagja volt. Egész életében kutatta, gyűjtötte Arany János nagykőrösi költészetének, tanárságának eseményeit, emlékeit. 1957 őszén nyílt meg az Arany kiállítás a Gimnáziumban. Emlékszem, hogy milyen lelkesen, alaposan mutatta be nekünk. Ekkor láttam először az 1952-ben kiadott Kodály-Gyulai: „Arany János Népdalgyűjteményé”-t. Törös László addig küzdött, míg 1967-ben újból megalakíthatta az Arany János Társaságot. Ezért éreztem én is kötelességemnek, hogy szereplésekkel, előadások tartásával segítsem a Társaság munkáját.

Hogyan lettél zenetanár?

Érettségi után Szegedre jelentkeztem a Pedagógiai Főiskola matematika-ének szakára és a Zeneművészeti Szakiskolába. (Akkor ez volt a neve.) Mind a két helyre felvettek. Egész életemben hálásan emlékezem Kollár Pálné igazgatónőre, mert azt tanácsolta, hogy a zenetanárság mellett döntsünk. Kiváló tanáraim voltak, én meg igyekeztem mindent elsajátítani. Zongorára Lajos Judit és Bódás Péter zongoraművészekhez jártam. A zongora metodikát Kollár Pálné tanította, igazán nagy alapossággal. A szolfézst Péter Józsefné, majd Póczonyi Mária. Megtanultuk, hogyan lehet játékosan átadni a gyerekeknek a fontos elméleti tudományokat. Póczonyi Mária tanárnőnek köszönhetjük, hogy találkozhattunk Bárdos Lajossal. Meghatározó élmény volt számomra, hogy egy évig nemcsak tanított Lendvai Ernő, hanem a lakásán feleségével, Tusa Erzsébettel együtt rendszeresen szeretettel fogadott is bennünket. Csodálatos zeneműveket ismertetett meg velünk. Dr. Nagy István zeneirodalom órái és zenei ismeretterjesztő előadásai jó példák voltak számomra a későbbi TIT, könyvtári és más előadások tartásához. Szatmári Géza bácsi kamarazene, összhangzattan, zenetörténet, karvezetés óráin igyekezett bennünket megismertetni a zene legapróbb csodáival. Aracsi László a Kodály-Vargyas több száz népdalával bizonyította számunkra, hogy milyen csodálatos örökséget kell nekünk továbbadnunk. Gábor Arnoldné Pannika néni az első évben szeretetből hegedűs főtárgyú növendékként foglalkozott velem. Egész életemben sok hasznát vettem a hegedű tanulásomnak korrepetitorként és kamarazenei foglalkozások tartásakor.

Milyenek voltak az évfolyamtársaid?

Lelkesek és szorgalmasak voltunk. Szerettük és segítettük egymást. Édesanyámnak 1960-ban be kellett lépnie a TSZ-be. Nyaranta én is ott dolgozgattam, hogy több legyen a munkaegysége. Diáktársaim is hasonló körülmények között éltek. Nagyon beosztottuk az ösztöndíjat és az otthonról kapott segítséget. Annyi pénzünk mindig volt, hogy a Vaszy Viktor vezényelte koncerteken és operai előadásokon ott legyünk. Persze olyan is volt, hogy belógtunk. Fantasztikus zenei élet volt akkor Szegeden. Puccini összes operáját láthattuk, még a „Nyugat lányá”-t is. A Pesten megforduló híres külföldi művészek – D. Ojsztrah, Sz. Richter és mások – Szegeden is csodálatos koncerteket adtak.

Mikor kezdtél tanítani?

1963 júniusában vettem át zongora-szolfézs szakos diplomámat. Különleges szeretettel fogadott volt tanárom, Bálint Ferenc igazgató és az egész tantestület. Az első növendékeim között ott volt Pálfi Lujzika, akit születésétől ismertem. Nyaranta rajta próbáltam ki a Szegeden tanultakat. Jól „megfertőztem”, Ő lett az első zenei pályát választó növendékem. A kezdős növendékek mellett magasabb osztályos növendékeket is kaptam. Úgy emlékszem, hogy kezdettől elég türelmes tanár voltam. Azután közösen örültünk a szépen magtanult daraboknak. A Zeneiskola ebben a tanévben volt 10 éves. Cs. Nagy Géza hegedűművész kollégámmal többször is szerepeltünk az ünnepségeken. Természetes volt, hogy a Bálint Ferenc igazgató úr által vezetett zenekarokban hegedüljek. Németh Margit és Király Ágnes hegedűsök felvételire készültek. Zongorakísérőjük voltam, és igyekeztem segíteni őket a felkészülésben. A 45 év alatt nem is tudom, hogy hány növendék továbbtanulásánál segédkeztem. Aztán milyen nagy öröm volt, hogy végeztek! Úgy érzem, hogy életem különleges ajándéka, hogy taníthattam Pálfi Lujzikával, Németh Margittal, Németh Ágotával, Barnáné Módra Zsuzsival, Ádám Magdival és a velem beszélgető Százdiné Szecsei Anikóval. Emlékeimből jó felidézni a szép hangversenyeket, melyeken Dávid Sándor és Kovács Ildikó kollégáimmal szerepeltünk.

Visszagondolva a 60-as, 70-es évek sem voltak könnyűek. A kőrösi Zeneiskola ugyanakkor a béke szigete volt, mert azzá tették az ott tanító tanárok. A politikai ünnepségeken mindig a Zeneiskola adta a műsort. November 7-én 40-50 gyerek énekelt a zenekarral. Micsoda izgalom volt, de mindig jól viselkedtek. Nem tudnám megmondani, hogy hány szovjet himnuszt, Internacionálét, DIVSZ-indulót stb. játszottam azokban az években. Az orosz kaszárnyai szereplések bizony izgalmasak voltak. Ugyanakkor megható, hogy orosz növendékeim még most is érdeklődnek utánam az Interneten.

Németh Margit (hegedű), Németh Ágota (gordonka), Hartyányi Piroska (zongora), Barnáné Módra Zsuzsa (lapozó)

Bálint Ferenc minden elképzelésem, ötletem megvalósításában támogatott. Olyan nagy öröm számomra, hogy az évfordulós ünnepségeket, az óvodásoknak a hangszerek bemutatását máig megtartjátok. Emlékeim szerint 1965-től Varsányi Lászlóné Annika fogta össze és szívvel-lélekkel segítette a Pest Megyei Zeneiskolák munkáját. Fáradhatatlanul szervezte a fesztiválokat és versenyeket. Gondosan figyelt arra, hogy a szereplés minden növendék számára szép emlék maradjon. Ennyi év után is jó emlékezni elismerő, bíztató szavaira.

Nagyon sokat jelentettek számomra a továbbképzések: Győrben a Zenei Nevelési konferenciák, Debrecenben a Modern zenei kurzusok, Dobszay László és Simon Albert szolfézs továbbképzései Kőrösön és Kecskeméten. Bárdos Lajos felejthetetlen előadásokat tartott Bartók Mikrokozmosz darabjairól Vácon. Hegedűs kollégáimmal eljuthattam a híres Bronyin és Sznyitkovszkij professzorok kurzusaira is. Csodálatos volt, ahogy a ZENÉT tanították. Tusa Erzsébet előadásai segítettek abban, hogy minél jobb tanárok legyünk. Kurtág „Játékok” sorozatának bemutatóira közösen mentünk. Négyesiné Pásztor Zsuzsa Zenei munkaképesség – gondozás kurzusainak is aktív résztvevői voltunk. A tanultakat be is építettük zongoraóráinkba. Tanszakvezetőként igyekeztem mindannyiónk számára hasznos programokat összeállítani. A továbbképzésen hallottakat mindig megbeszéltük.

A megjelenő új kották is segítettek abban, hogy mindig nagyon szép tananyagot állítsak össze a növendékeimnek. A hangversenyekre, vizsgákra nagyon felkészültünk, hogy az izgalom ellenére is jól sikerüljön és öröm legyen a szereplés.

Hogyan kerültél kapcsolatba az Ifjú Zenebarát mozgalommal?

Az Ifjú Zenebarát mozgalomról már Szegeden hallottam. A Friss Gábor szerkesztette újságnak, később „Labirintus” műsorának rejtvényeit szívesen fejtették meg a gyerekek. Dimény Judit és Tusa Erzsébet „Ő az!” műsorait egész kis csapat hallgatta. Kedves emlékem, hogy telefonáltak a Rádióból, hogy jövő héten indul az új műsor, le ne maradjunk. Varga Károly többször is készített velünk műsort. Járvás Katika még zongorázott is a Rádióban. A Jeunesses keretében hozzánk érkező fiatal művészek Szokolay Balázs, Kemenes András, Drahos Béla, Fejes Tamás és mások felejthetetlen élményt szereztek a gyerekeknek, szülőknek és nekünk, tanároknak is. Csodálatos lehetőség volt, hogy egy-egy hangversenyre eljuthattak a Zeneakadémiára vagy a Vigadóba a növendékeink.

A szakmai elismeréseid közül melyikre vagy a legbüszkébb?

A sok kitüntetés közül a legmeghatóbb számomra, hogy 2001-ben Lajtha László – díjat vehettem át a Megyeházán. Járvás Katika és Fehér Ernő jött el velem. Ők azóta már zongoraművészek. Azt hiszem az is egyedi, hogy a tantestületben 28 évig segíthettem volt növendékem, Barnáné Módra Zsuzsa igazgatói munkáját. 2012-től pedig már Te, Százdiné Szecsei Anikó vezeted az iskolát. A jó Isten segítsen további munkádban is a tantestülettel együtt.

80 évesen hálás szívvel emlékezem azokra, akik segítettek, hogy zenetanár lehessek. Növendékeimet mindig nagyon szerettem. Különböző, hogy ki mennyire jutott a zongorázás tudományában. Úgy érzem, hogy minden növendékemet sikerült egy kicsit „beojtani” a zene szeretetével.

Biztosan van már 50 éve, hogy először felkértek, hogy ne csak a Zeneiskolában tartsak zenei előadásokat. Már nem tudom, hogy hol volt az első, sem azt, hogy hányat tarthattam. Mindig az igazi értékekből, nagy zeneszerzők műveiből állítottam össze az anyagot az évfordulóknak és a hallgatóságnak megfelelően. Sok időt igényelt, hogy az élő – és gépzenékhez megfelelő verseket, festményeket, szobrokat válogassak. De megérte, mert mindig szeretettel hallgattak. Nekem meg nagy boldogság volt, hogy a szép zenékkel, versekkel örömöt szerezhettem. Nyugdíjas éveim alatt megszaporodtak a felkérések.

Az elmúlt 10 évben a Szabó Károly Városi Könyvtárból jött a legtöbb. A Kőris Kamarakórus tagjai az éneklés mellett szívesen szavalnak is. Mondhatom, hogy ma már csapatmunkában folyik kultúránk ápolása. A Zeneiskola mindig segít bennünket. Reméljük, hogy Arany János városában a koronavírus-járvány ellenére is meg tudunk emlékezni majd Petőfi Sándor közelgő 200. születésnapjáról.

Nyugodt szívvel mondhatom, hogy igyekeztem továbbadni Kodály Zoltán tanításait és tenni azért, hogy „Legyen a zene mindenkié!”.

Nagyon szépen köszönöm Neked, hogy betekintést nyerhettünk az életedbe. Mindannyiunk nevében a következő 80 évedhez az eddigihez hasonló jó egészséget, frissességet, valamint erőt kívánok! Remélem, hogy nagyon sokáig lesz még alkalmunk beszélgetni és meríthetünk a gazdag élettapasztalatodból, bölcsességedből, zenei tudásodból, valamint széles kulturális műveltségedből.