Sárika – Kodály Zoltánné

 

Kodály Zoltánné Péczely Sarolta

 

A születésének kerek fordulóját ünneplő Kodály Zoltánné Péczely Saroltát Magyarországon és szerte a világon sokan és szívesen köszöntik. Őt mi, különösen a nálánál idősebbek Sárikaként is emlegetjük, s ehhez onnan vesszük a bátorságot, hogy fiatalságának legszebb éveitől kezdve ismerjük – ha lehet így mondani: szeretjük is. És mindenképpen becsüljük, mert 27 éves koráig mintaszerűen élt nem csekély bátorsággal vállalt házassági kötelékében. Azóta pedig változatlan szeretettel és kitartással gondozza az óriási hagyatékot.

 

Igazi részese a kodályi életműnek már azzal is, ahogy a Bónis Ferenc által összeállított és írt Élet-pálya... című gazdag tartalmú könyv képei tanúsítják. A Kodállyal együtt sokféle helyzetben, nagyrészt külföldön, legtöbbször nagyhírű emberek társaságában készített fényképek érzékeltetik, hogy mindketten jól érzik magukat. Első felesége elvesztésének fájdalmát Kodály gyorsan kiheverte, „megfiatalodott”. Sárika pedig hamar megunhatta volna a mértéken felül elfoglalt nagy ember melletti készenlétet, a sok és gyakrabban fárasztó, mint üdítő reprezentációt, a sok odafigyelést. Tagadhatatlan szépségével a fiatal feleség vonzó látványa, dísze is a fényképeknek, de a fényképeken megörökített magatartásán annak tudata is látszik, hogy ő a nagy embernek magánéleti társa. Annak jelzését, hogy mi köze a nagy ember óriási hagyatékához, nem kell a fényképeken nyomozni. Ahogy ma a hagyatékot ápolja, abból tudni lehet: ereje szerint annak létrejöttében is része van – hömpölygő folyóba ömlő friss vizű patak...

A világ minden táján tisztelettel övezett férjével együtt élve vigyázott és vigyáz azóta is arra, hogy viselkedésén csekély rést se hagyjon olyanoknak, akik életében szenzációt, de legalábbis színezhető mendemondára alkalmas témát keresnének. Özvegysége kezdetétől volt rá módja, hogy nagyvilági életet éljen. Ezt messze elkerülte, visszavonult. Sokszor lett volna – van is – alkalma beavatkozni férje által indított és fejlesztett kutatások, mozgalmak, módszerek folytatóinak munkájába, vitáiba. Ilyen vitáktól bölcs fegyelmezettséggel távol tartja magát. Azt teszi, ami vitathatatlanul az ő örökölt feladata: őrzi, rendben tartja és ápolja a tárgyi (benne szellemi) hagyatékot.

 

Az ő rangos kötelessége és fő érdeme maradt az 1924 óta Kodály műhelyének is számító köröndi lakást „műhely” állapotában megtartani, szabályos múzeummá és archívummá alakítani. Ez oly mértékben sikerült, hogy a Kodály Emlékmúzeum és Archívum – Kodály kézirataival eszközeivel, könyvtárával, kottagyűjteményével, eredeti helyén hagyott íróasztalával, zongorájával – ma már nemcsak megcsodálható gyűjtemény, hanem elsőrangú kutatóhely is. Pincéje pedig konferencia- és kamarakoncert-teremnek is megfelel.

 

Tudjuk, hogy Kodály nálánál 19 évvel idősebb, nagyon művelt, zeneileg is a legmagasabb fokon képzett első feleségével mélységes egyetértésben élt. Úgy látszik, a meghittségért másodszor sem kellett megküzdenie. A nálánál 58 évvel fiatalabb feleségnek nem került megerőltetésébe, hogy ugyanez az egyetértés létrejöjjön. Sárikának igényességben, műveltségben volt már honnan igazodnia új helyzetéhez. Férje mellett, majd azután is sokat tanult. Könnyen megtanulta a hibátlan illeszkedést férje szelleméhez – ami úgyszólván határtalan műveltség és ismerettár foglalata. Kodály puritán módon élt, egyetlen befektetésre költötte pénzét: bőkezűen támogatott jó ügyet és rászorulókat, köztük fiatalokat, akiket a pályán való indulásukhoz soha vissza nem térítendő nagyobb összegekkel, gyorsan segített – például zongorához, lakásszerzéshez. Ugyanígy kész volt segíteni jó szóval, közbenjárással. A maga korlátozottabb eszközeivel és diszkrét módján hasonlóan cselekszik özvegye is; segít intézményeken, zenekutatón, pedagóguson, rászorulókon.

 

Nemrég magas állami szintről javaslat hangzott el a mindennapi éneklés bevezetésére az iskolákban. Ez ügyben Kodálynét is, mint nagyon illetékest, meginterjúvolták. Nem tért ki a kérdés elől, ő is pártján van az akár mindennapi iskolai éneklésnek. Ő maga már iskolába járás előtt elkezdte az éneklést: ötéves korában népdalversenyt nyert. Vállalta, hogy részt vesz a kezdeményezésben. Ám – nyilván figyelmességből – nem mondta hozzá: ...de nem a meghirdetés ripsz-ropsz módján. Kapta is már a kifogásokat (lám, érthető az okos visszavonultsága). Pedig ugyancsak tapintatosan, de okosan, azt is megjegyezte, hogy a mindennapi rendszeres éneklést „csak körültekintően szabad bevezetni”. Vagyis alaposan előkészítve és fokozatosan indítva. Annak idején magának Kodálynak is évekig tartott az ének-zenei általános iskolák előkészítése – pedig neki ehhez saját tanítványaiból kitűnő vezérkara volt, és voltak már jó zenepedagógusok. Most ilyen alig van.

 

Kedves Sárika, van tennivaló a következő évtizedekre is. Már csak ezért is sokunk nevében kívánom: maradjon egészséges, és éljen sokáig!

 

Sárosi Bálint

 

*Megjelent a Muzsika c. folyóirat 2015/11. számában Kodály Zoltánné Péczely Sarolta születésnapjára.

(A portré forrása: hirosveny.hu)