DR. PERNECZKY LÁSZLÓ*

 

Húsz évvel ezelőtt Kodály műveivel találkoztam Amerikában

 

(Az Amerikai Katolikus Egyetem 70. évfordulójára
egy 20 éves dokumentum ürügyén)

 

 

Amikor húsz éve, 2000. november 15‑én reggel a Ferihegy Budapest Liszt Ferenc nemzetközi repülőtérről átszállással Washingtonba indultam egy szakmai konferenciára, nem sejtettem, hogy egy évtizeddel a rendszerváltás után milyen meglepetés vár rám Amerikában. A kora délutáni órákban, az interneten lefoglalt központi fekvésű szállodába érkezve, rövidesen újra az utcán voltam egy gyalog séta kedvéért. Ugyan kétszer már voltam az USA‑ban, mindkétszer Marylandban, mégpedig Baltimore‑ban és Annapolisban (az utóbbiban a leghosszabb német tartózkodásom színhelyén, a Karlsruhéban lévő, a város középpontját jelentő műemlék kastély nyolcszögletes tornyának tökéletes másolatát fedezhettem fel), így a washingtoni repülőteret már jól ismertem. Tehát harmadszor érkeztem ide, de először nyílt lehetőségem, hogy a nap hátralévő idejében, nagyon kellemes időben, szabadon ismerkedjem az amerikai főváros belvárosával. A szállodához egészen közel volt a város legrégebbi, több mint 300 éves katolikus temploma, a St. Patrick’s Catholic Church. Bejárati ajtaján nagyméretű plakát hívta fel a figyelmemet az aznapi templomi koncertre, amelyet a washingtoni Amerikai Katolikus Egyetem zenei tagozata 50 éves jubileuma alkalmából rendeztek az egyetem női kórusának közreműködésével. Úgy intéztem a további bóklászást, hogy negyed 7 előtt ismét a templomhoz érkezzek.

 

A templomban, benn a padokon egy négyoldalas programfüzetecske várta az est hallgatóit. A füzetből megtudtuk, hogy az Amerikai Katolikus Egyetem először 1927‑ben kezdett zenei tanfolyamokat kínálni., de a zenei tagozatot, mint az egyetem szerves részét csak 1950‑ben hoztak létre, majd 1965‑ben a tagozat zenei főiskolává (School of Music) vált. A főiskola 1984 tavaszán a Benjamin T. Rome Zeneművészeti Főiskola nevet vette fel, az öregdiák Benjamin T. Rome szponzor tiszteletére. Ma már elmondható, hogy a főiskola korábbi master class növendékeinek oktatói között olyan neveket találunk, mint Renata Scotto, André Watts, Misha Dichter vagy Mstislav Rostropovich. Nemrég, vagyis 2018‑ban a főiskola neve Benjamin T. Rome Zene, Dráma és Képzőművészeti Főiskolára változott, a három tudományág egyesítése, a tudományágak közötti együttműködés ösztönzése és az egyetem művészet iránti elkötelezettségének rögzítése érdekében.

 

 

 

 

A füzetben a koncert műsorát is közölték, amiből megtudhattam, hogy hat művet fogunk hallani. Az igazi meglepetés itt ért: a füzetben a „Zoltán Kodály” név háromszor is szerepelt, kétszer a hat előadandó műből kettő szerzőjeként, harmadszor pedig a műsorhoz kapcsolódó „Fordítások” részben a harmadik mű, az Ave Maria latin szövege és annak angol fordítása mellett. (Az Angyalok és pásztorok szövege itt nem szerepelt). Be kell vallanom, hogy én Kodály zeneszerzői tevékenységének egyházi zene részéről semmit sem tudtam, „hála” annak, hogy mérvadó iskolai tanulmányi időszakom az 50‑es évekre esett, amikor Magyarországon Kodály zeneszerzői tevékenységének egy jelentős része a tiltott kategóriába tartozott. Persze ezt nem tudhattam, ezzel csak ekkor szembesülhettem, nevezetesen, hogy Amerikában jobban megbecsülik Bartók pályatársának oeuvre‑jét, mint itthon. (Sajnos a média most sem igyekszik korrigálni a mulasztást, a tiltott művek helyrerakását.) Én magam mindössze a Kodály Zoltán – Berzsenyi Dániel: magyarokhoz című kánonját énekeltem az 1948. vagy 1949. évi keszthelyi Helikon ünnepségek záróeseményeként a résztvevők összkarában, majd a zeneiskolában a szolfézsórákon a Bicinia Hungarica és a magyar kórusok jóvoltából is csak a gyermek- és nőikarokig, népdalokig terjedt az általános műveltségem. Sőt jóval később is, mint amatőr hangszeres zenész, csak a Háry szvit, a Galántai táncok, a Psalmus Hungaricus (ezt a Műegyetemi Zenekar – amelynek ifjúsági titkára voltam 1958 és 1961 között – 75. évi jubileumi hangversenyén játszottuk a Zeneakadémián) jött hozzá a zenekari repertoáromban, és mint zenehallgató, a Norvég leányok, a Mátrai képek és a Felszállott a páva.

 

Most viszont az interneten már mindent megtalálhatok. Így azt is megtaláltam, hogy az Amerikai Katolikus Egyetem vegyeskara tíz éve, 2010. május 9‑én, Budapesten vendégszerepelt Murry Sidlin karmester (a Washingtoni Katolikus Egyetem zenei igazgatója, az Aspeni Zenei Fesztivál vezetője és az ottani Karmester-akadémia alapítója) vezetésével. Azt is megtudtam, hogy a Vasúttörténeti Múzeum Orient Csarnokában Lázadó Requiem – Verdi Terezínben címmel a Sidlin elképzelései alapján készült multimédiás produkciót mutatták be, amelyről 120 perces magyar koncertfilm is készült. Ez a mű a terezíni koncentrációs táborba deportált, majd Auschwitzban többségükben megsemmisített zsidó művészek helytállását idézi fel. A világ felé kirakatként mutogatott táborban 1943‒44‑ben tizenhat alkalommal adták elő Rafael Schaechter karmester vezényletével Verdi Requiemjét. A terezíni tábor százötven fős kórusa túlélőinek visszaemlékezéseit narratív módon felhasználó előadás ősbemutatójára 2002‑ben, az Oregoni Szimfonikusok közreműködésével került sor. A budapesti bemutatón az amerikai vendégekhez a MÁV Szimfonikus Zenekar, az Angelica Leánykar, a Honvéd Férfikar és magyar szólisták csatlakoztak.

 

*Keszthelyen születtem 1938-ban. A Kaposvári Táncsics Mihály gimnáziumban érettségiztem 1956‑ban, a Budapesti Műszaki Egyetemen kétszer két (gépészmérnöki – 1961/2011 és villamosmérnöki – 1967/2017) kitüntetéses diplomát/aranydiplomát szereztem, a BME‑n dr.‑techn címet szereztem (1972). Az MTA Központi Fizikai Kutató Intézet Atomenergia Kutató Intézetben (ma ELKH Energiatudományi Kutató Központ) jelentős szerepem volt a Paksi Atomerőmű reaktorai biztonsági elemzéseinek elkészítésében, innen mentem nyugdíjba (1998, de még 14 évet rádolgoztam). 1997‑ben „Mérnökök a Békéért és az Egyetemes Kultúráért” plakettet kaptam a debreceni Akadémiai Bizottságtól. 2011‑ben „Ronkay Ferenc energetikai mérnöki díj”‑at adományozott a Magyar Mérnöki Kamara Energetikai Tagozata, amelynek elnökségi tagja voltam két cikluson át (2011‒2019). 1958‒1961 között a Műegyetemi Zenekar ifjúsági elnöke, ebben a minőségben a Műegyetem KISZ kultúrabizottságának tagja voltam – anélkül, hogy KISZ‑tag lettem volna. A német atom-technikusok amatőr zenekara, a Camerata Nucleare tagja voltam 27 éven át (1987‒2014, 85 koncert, hat CD felvétel) Budapestről ingázva. 2004 óta az Alapítvány a (budapesti öntevékeny) Koncertmuzsika Zenekarért kuratóriumának elnöke vagyok.