ELHUNYT SAMU LÁSZLÓ

a Nemzeti Filharmonikus Zenekar kürtművésze, intendánsa, vezető zenekari menedzsere

 

(1944-2021)

 

Samu László

 

Fájó szívvel búcsúzunk kedves kollégánktól, barátunktól, zenekarunk és mindannyiunk szeretett Samu Lacijától. Emlékét örökre megőrizzük. Nyugodjon békében!

Samu László kürtművész már zeneakadémista korában többször kapott felkérést az Állami Hangversenyzenekartól, majd diplomája megszerzése után azonnal felvételt nyert a Ferencsik János által vezetett együttesbe. A zenekar első és egyben utolsó munkahelye is volt.

 

Magas művészi színvonalon ellátott zenekari munkája mellett hamar kitűnt közösségformáló és vezetői képességeivel. Így 1978-tól az együttes teljes egyetértésével zenekari felügyelői feladatokat látott el, majd 1993-ban titkos szavazás útján választották intendánssá.

 

1998-ban – zenekari hangszeres tevékenységét befejezve – vezető zenekari menedzseri megbízatást kapott, amit 2012. június 30-ig kimagasló színvonalon látott el, majd a Kottatár munkáját segítette nyugdíjba vonulásáig.

 

A nemzeti zenekar elmúlt közel öt évtizedének egyik meghatározó személyisége volt, aki magas szakmai tudással és feltétlen odaadással szolgálta az együttest.  Érdemei elismeréseként 2012-ben a Magyar Érdemrend Lovagkereszt kitüntetésben részesült.

 

(Forrás: Nemzeti Filharmonikusok)