MUCSI GERGŐ*

AZ ÉV ELSŐ AMADINDA KONCERTJE

- Beszámoló az Amadinda ütőegyüttes csongrádi koncertjéről -

A csongrádi Nagyboldogasszony templomban koncertezett az Amadinda ütőegyüttes 2021. július 17-én. A hangverseny több szempontból is különlegesnek ígérkezett.

Az Amadinda ütőegyüttes immár 37 éve töretlenül az ütőhangszeres zene elismert „nagykövete” szerte a világban. Az egyik legsokoldalúbb és legeredetibb ütőhangszeres együttesként számon tartott formáció fennállása óta rangos koncerttermek, fesztiválok vendége és fellépője Európában, Ázsiában, Ausztráliában, Mexikóban és az USA-ban egyaránt. Az Amadinda egyedülálló repertoárját több pillérre építeti: a tradícionális ütőhangszeres zenék kutatását, új, kortárs művek inspirálását és bemutatását, átiratok, valamint saját kompozíciók készítését és előadását tűzte ki célul. Júliusi csongrádi koncertjükön ezúttal kizárólag magyar kompozíciók csendültek fel (egy ráadást kivéve), melyek kifejezetten az együttes részére íródtak.

A Nagyboldogasszony templomban a koncert előtti percekben már nem találhattunk sok ülőhelyet, teltház volt. A kezdés előtti beszélgetésekből kiderült: volt, aki erre a koncertre 100 km-t is utazott. Ez persze egy budapesti hangverseny esetében nem is lenne meglepő, hiszen a fővárosi hangversenyek gyakran a teljes ország közönségét megmozgatják. Nem így egy vidéki városban, Csongrádon, ahol igen nagy szó egy teltházas, több száz fő nézőszámú klasszikus-, vagy kortárszenei koncert.

A koncertet Török Mária, a rendezvényt szervező Csongrádi Múzsa Művészeti Egyesület vezetője nyitotta meg. Megtudtuk, a hangverseny egy nagyobb sorozat, a „Zene határok nélkül” részeként valósul meg a Nemzeti Kulturális Alap és a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával. A rövid köszöntő után Rácz Zoltán lépett a „színpadra”, amely ezúttal a templom adottságai miatt kissé szokatlan elrendezésű volt. A fellépők és hangszereik számára kialakított tér inkább mély - az oltár felé, a közönségtől távolodva nagyobb - volt, mintsem széles. Ez a kényszerű elrendezés a műsorszámok között kisebb-nagyobb pakolásokat eredményezett, de aki járt már ütőhangszeres koncerten tudja, hogy ez a legtöbb esetben elkerülhetetlen. Mindezekkel együtt a pakolás nem akasztotta meg a koncert lendületét: a művészek gyors, tapasztalt mozdulatokkal változtatták meg a színpadképet az egyes produkciók között. Rácz Zoltántól megtudtuk, hogy ez a koncert igazán különleges lesz az Amadinda ütőegyüttes tagjainak is. A pandémia mindannyiunk által ismert és tapasztalt következményei az együttes munkáját sem kímélte, ugyanis 2021-ben ez a júliusi csongrádi fellépés volt az első Amadinda koncert az évadban. Ráadásul a hangverseny egy jeles napra, Holló Aurél születésnapjára esett. Mindezek emlékezetesebbé tették a koncertet a közönségnek és a művészeknek egyaránt.

A koncert első műsorszámaként Holló Aurél: 39 – a manicheus álma / beFORe JOHN3 című kompozícióját hallhattuk. A mű egy rövid hangfelvétellel kezdődött, a Jézus Krisztus szupersztár megostorozás-jelenetét felidézve, amely drámai felütése volt a koncertnek – főleg ezen a helyszínen. A bejátszást követően a kompozíció három marimba repetitív, néhány hangból álló motívum-játékával folytatódott. A zene a folyamatos belső változás és mozgalmasság ellenére állandóságot sugallt. A mű közepén ismét egy drámai hangvételű marimba szóló következett Rácz Zoltán szuggesztív előadásában. A marimba muzsika felett megszólaló néhány apró ütőhangszer Holló Aurél kezében, kisebb zörejek, csilingelő, kopogó hangok ismétlődő motívumaival igazán különleges hangzást produkáltak. Kiszámítható ismétlődésük és az alatta megszólaló orgonapont-szerű kíséret számomra itt is valamiféle folyamatosságot, spiritualitást idézett. Ezt a hangulatot erősítette a mű vége felé megjelenő, tökéletes összhangban és egyszerre kivitelezett akkordok, melyeket vonóval szólaltattak meg a marimbákon, éteri magasságokba emelve a befejezést.

A következő darab szintén spirituális ihletésű, habár itt más vallás tanaiba nyerünk betekintést. Holló Aurél: Zen Gardens című művében egy japán zen kert tökéletes rendjében érezhettük magunkat, ahol a simára húzott kavicsok között néhol egy-egy nagyobb szikla, bambusz vagy dísznövény tűnik fel. A zenében mindezt a csend alkalmazásával, nagyszerű időkezeléssel és fantasztikus hangzásokkal érték el a művészek. Az okarina és furulya, valamint a kagylókürt hangjai meg-megszakítva a taiko és a gong ütéseivel szinte egy buddhista szertartás hangulatát idézte. A japánul megszólaló zen buddhista tanmese a zenével társulva távolságot tartott a zene és a hallgató között, kissé elidegenítő hatása volt (habár az előadás előtt magyarul is hallhattuk). De a meditatív hatás eléréséhez, a csend, a hangok és zajok spirituális jellegű értelmezéséhez mindez feltétlen hozzájárult.

A koncert Holló Aurél már világszerte sokat játszott művével, a José-val folytatódott. A darab spanyol, flamenco, cigány és arab zenei hatásokat ötvöz, virtuóz, egymást kiegészítő marimbaszólamok alkalmazásával, kíséretként kannával, cajonnal, gongokkal és más apró ütőhangszerekkel, effektekkel. Az ugandai xilofon-technikát alkalmazó két marimbajátékos – Holló Aurél és Váczi Zoltán – virtuóz, spanyolos dallamokkal uralta a darabot. A tüzes hangulatú mű gitáron fejeződött be, melyet inkább ütőhangszerként, szintén ezzel a technikával szólaltattak meg. A befejezés frappáns, elegáns és zenei humorban bővelkedő volt, amely a flamenco műfaj színpadias elemeit, temperamentumos karakterét juttatta eszembe.

Láng István: Chagall elrepül alvó Vityebszkje fölött c. kompozíciójával folytatódott a koncert. A mű előadása előtt maga a zeneszerző beszélt a darab alkotásának körülményeiről, inspirációjáról. Rácz Zoltán ugyanis a felkonferálás közben felhívta telefonon az idén 88 éves Láng Istvánt, aki lelkesen beszélt művéről a közönségnek. Sajnos a templom akusztikája nem minden esetben segítette a halkabb vagy gyorsabb beszéd értelmezését a kihangosított telefonból, de ezzel együtt is igazán különleges élmény volt! A mű előadásához az együttes közvetlenül az oltár előtti hangszerösszeállítást használta: hangolt gongok, kínai kolompok, tibeti tálak, tam-tam, flexatone és egy nagy fémlemez (lastra) összjátékát hallhattuk. Ezek a hangszerek ebben a térben éltek igazán, az akusztika egy olyan pluszt adott a műhöz, amelyet egy koncertterem nem tud megadni. Csodás összecsengések, hosszú visszhangok és felhangok egyedi kombinációját hallhattuk, megelevenítve előttünk Chagall különleges világát.

Zárásként Holló Aurél és Váczi Zoltán közös darabja, a Hagyományok I.– A SIKERSZÁM…/ beFORe JOHN7 következett, melyhez saját készítésű, egyedi hangszerállványzatot is használtak. Az állványzat számos effekthangszert, söröshordót, cserépdobot, opera gongokat, kerékpár kereket, nyelvdobokat tartalmazott. A darabban emellett megszólalt még szélgép, mosógépcső és két pacsintasütő is. Tehát igazán változatos és egyben szokatlan összeállítást hallhattunk a színpadon: virtuóz futamok, furcsa hangzások, csengő-bongó gongok és hordók dallamszerű összjátéka, rövid xilofon és logdrum motívumok, mindez meg-megszakítva halkabb, de ritmikus közbeékelésekkel és egy afrikai hatásokat tükröző, pergő fatörzsdob szólóval. A darabban több visszatérő részt is hallhattunk, melyeknél alkalmunk lehetett a zene mindig más-más részletét jobban megfigyelni. A mű végén a művészek játék közben kitolták a furcsa hangszer-szerkezetet, melynek zárásként egy hatalmas és látványos kalapácsütés vetett véget.

A lelkes közönség ezek után két ráadást is kapott: elsőként Holló Aurél eredetileg két zongorára és ütőegyüttesre írt művét, a Birthday song for us c. alkotás átiratát hallhattuk. A kifejezetten Presser Gábor és Kocsis Zoltán zongorajátékával megálmodott mű ezúttal egy játékzongora és három ütőhangszeres összeállításban, ősbemutatóként hangzott fel, természetesen a születésnapos Holló Aurél tiszteletére. Másodikként pedig Strauss: Pizzicato polkáját hallhattuk az együttes könnyed és elegáns előadásában.

A ráadásokkal együtt a koncert közel két órás volt, de a megannyi élmény, különleges hangzás, a közvetlen és informatív műsorismertetők feledtették az idő múlását. Egy igazán felemelő és jó hangulatú hangversenyt láthattunk Csongrádon a Nagyboldogasszony templomban. Úgy gondolom, ez a koncert remek példája lehet a kortárszene hatékony népszerűsítésének, hiszen a teltházas közönség minden műsorszámot kitörő tapssal jutalmazott, amely nem csak a zeneszerzőket – Holló Aurélt, Váczi Zoltánt és Láng Istvánt –, hanem az előadóművészek hiteles és professzionális hangszerjátékát is dicséri. Köszönjük nekik!

* Mucsi Gergő a Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Kar, valamint a Király-König Péter Zenei AMI ütőhangszeres tanára, Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíjas ütőhangszerművész.