ELHUNYT Bellyeiné Horváth Györgyi,

a BAJAI LISZT FERENC AMI GORDONKATANÁRA

Bellyeiné Horváth Györgyi
(1951-2021)

Fájó veszteség érte a Bajai Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskolát. Hosszan tartó, súlyos betegség után 2021. július 7-én elhunyt Bellyeiné Horváth Györgyi, az intézmény meghatározó jelentőségű gordonkatanára.

Bellyeiné Horváth Györgyi a bajai Liszt Ferenc Zeneiskolában kezdte zenei tanulmányait, majd Pécsett szerzett diplomát. Pár év más városban végzett munka után hazatért, és egykori iskolájában dolgozott gordonka- és szolfézstanárként egészen nyugdíjba vonulásáig.

Munkáját rendkívüli elkötelezettséggel, töretlen lelkesedéssel, mindenkor kimagasló színvonalon végezte. Ennek eredményeként vehettek részt a növendékei a hazai gordonkaversenyeken, később pedig nemzetközi megmérettetéseken is, amelyekről rendre helyezésekkel tértek haza. Rendszeresen vállalkozott arra is, hogy tehetséges diákjait felkészítse a zenei pályán való továbbtanulásra. Közülük többen ismert magyar és külföldi zenekarok tagjai lettek, mások a gordonkatanítást választották hivatásul, és vannak olyanok is, akik más módon maradtak a zene közelében.

A tanítás mellett hosszú időn át volt aktív részese Baja kulturális életének. Zongorista és hegedűs kollégájával triót alakítottak, amellyel éveken át sok alkalommal szerepeltek iskolai és városi rendezvényeken. Tagja volt továbbá az Alsó-Dunavölgyi Vízügyi Igazgatóság vonós kamarazenekarának – ez az együttes rendszeresen adott hangversenyeket Baján, szép missziót vállalva a komolyzene népszerűsítése terén.

A nyolcvanas-kilencvenes években különösen fontos munkát végzett a nyári Pro Musica Zenei Táborok szervezőjeként, vezetőjeként. Olyan országos, sőt, nemzetközi hírű muzsikusok tanítottak itt többek között, mint Madarász Iván zeneszerző, Perényi Eszter hegedűművész, vagy a tábor művészeti vezetője, Csetényi Gyula fuvolaművész. A táborzáró hangversenyek, az itt tanítók szereplései mindig jeles események voltak, a résztvevők pedig messze vitték a zeneiskola és a város jó hírét is.

Munkájának talán legértékesebb szakmai elismerése, hogy egyre több helyre hívták zsűrizni. A több évtized tanítási tapasztalata, a versenyeredmények, a tovább tanuló növendékeinek teljesítménye hitelesítették a bírálóbizottságokban megfogalmazott véleményét, ítéletét. Rendkívül megtisztelő volt, hogy a várpalotai Popper Dávid Nemzetközi Csellóverseny külföldi szaktekintélyeket is felvonultató zsűrijében állandó helye volt.

Idén a Pedagógusnap alkalmából a Vigadóban rendezett ünnepségen vehette át a Németh László-díjat.

Betegsége ellenére szinte az utolsó pillanatig tanított. Elhivatottsága és megkérdőjelezhetetlen igényessége példa mindannyiunk számára. Emlékét szeretettel és tisztelettel őrizzük!

Bajai Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola tantestülete

II.

PETHŐ ATTILA INTÉZMÉNYVEZETŐ BÚCSÚZTATÓJA

„Ha valaki foglalkozást választ, lehetnek külsődleges szempontjai, de aki hivatást érez magában, nem méricskél. Boldog vagyok, hogy taníthatok. Bennem az munkál, hogy ha megismerek valamit, szeretném, ha más is megismerné, ha szépnek találok valamit, szeretném, ha más is szépnek találná.”

Ezek ugyan Földes Imre zenetörténész szavai, de azt hiszem, Györgyi is hasonlóan érezhetett hosszú és gazdag pályafutása során. Ez a pályafutás – leszámítva néhány évet még a kezdet kezdetén – mindvégig a bajai zeneiskolához kötődött, ahol gordonkát tanított, valamint a kevesek által kedvelt szolfézst és zeneelméletet.

Györgyi munkáját nem lehet általános, hűvösen tárgyilagos jelzőkkel illetni. Kivételes tanáregyéniség volt, aki kivételes eredményeket ért el – akár a kevésbé jó adottságokkal bíró növendékekkel is. Ő maga is büszkén gondolt például azokra a tanítványokra, akik nemcsak, hogy középiskolás korukig jártak hozzá a zeneiskolába, de egyetemre, főiskolára kerülve is vitték magukkal a csellót, és keresték az aktív muzsikálás lehetőségét. A tanítás alapossága, lelkiismeretessége terén soha nem adott magának engedményeket – minden diákja számíthatott arra, hogy Györgyitől óráról órára maximális figyelmet és odaadást fog kapni. Ez a következetes figyelem idővel meg is hozta az eredményeket - kezdetben a megyei és országos versenyeken szerzett dobogós helyezések száma gyarapodott, később azonban már nemzetközi megmérettetésekre is benevezett a növendékeivel. Ez bátor vállalás volt, de a precíz felkészítés nyomán ezeken is értékes babérokat arattak – a határokon túlról is rendre az első három hely valamelyikével tértek haza. Tovább gazdagították a sikerlistát azok a növendékek, akik zenei pályán tanultak tovább – konzervatórium, majd főiskola, a budapesti Zeneakadémia, vagy éppen Graz, Bécs vagy London felsőfokú intézményeinek tanárai folytatták Györgyi munkáját. És ma nemzetközi rangú, nagynevű karmesterek által vezényelt zenekarokban láthatjuk viszont ezeket a Bajáról indult fiatalokat.

Bellyeiné Horváth Györgyi a Bajai Liszt Ferenc AMI vonós tanszak vezetőjeként balról a második, továbbá egykori kollegái balról jobbra:

Lovretity Erika, Györgyi, Kubán Loránd, Ábrahám Éva, és Eördögh Gabriella.

Mi lehetett a titka az eredményességének? Az előbb idézett Földes Imre azt mondja: „a tanárnak azt kell tudni, hogy mit kell a növendéknek tudni”. És Györgyi ezt pontosan tudta, méghozzá minden egyes tanítványának a személyiségéhez és képességeihez, akár aznapi hangulatához is igazodva.

A tévedhetetlen szakmai felkészültségen túl szükség volt következetességre, türelemre, igényességre, szigorra (olykor még a növendék könnyei árán is), humorra, fáradhatatlanságra. Ha fontosabb szereplésre, versenyre készültek, minden lehetséges pillanatot kihasználtak – ilyenkor nem létezett hétvége, nyári szünet, vagy matekóra, szinte megszűnt maga az idő is. Nem spórolt az energiájával sem. Elképzelhetetlen volt, hogy ha Györgyi tanított, vagy növendékei szereplését követte, akkor nyugodtan üljön. Az órákon felállt, hevesen gesztikulált, gyakorta közbekiabált – a hangversenyeken persze ezt nem tehette, ott némának kellett maradnia, de akkor is élénk mozdulatokkal irányította, segítette a pódiumon ülő gyerek játékát.

Véletlenül lett ő ilyen elkötelezett tanár? Vele született tehetség a magyarázat, vagy az évek során megszerzett rutin? Ő maga erről egy portréműsorban azt mondta, hogy gyerekkorában szinte évente más és más csellótanára volt, és ennek nyomán határozta el, ha tanítani fog, mindent meg fog tenni a tanítványaiért. Pontosan tudta azt is, hogy a tanár és a növendék között egy jól működő, alapvetően a szeretetre épülő kapcsolatnak kell kialakulnia, hiszen ennek hiányában szinte lehetetlen egy kisgyereket rávenni a rendszeres, fárasztó gyakorlásra.

Dávid fiam kiskorától imádja a vonatokat – Györgyi ezt tudta, és nem sajnálta beáldozni az egyik gordonkaórát azért, hogy együtt kimenjenek a vasútállomásra.

Ennek fényében az sem meglepő, hogy a külföldi zenekarokban játszó növendékei évekkel a tanulmányaik befejezése után is folyamatosan keresték vele a kapcsolatot és a találkozás lehetőségét.

Idén tavasszal egy videóösszeállítással köszöntötte őt több egykori tanítványa. A felvételen Tetézi Boróka cselló-anyukájaként szólította meg őt. Ummenhoffer Erik ezt mondta: szeretnék köszönetet mondani, hogy elindított a zenei pályán, és felismerte a tehetségemet. Györgyi néni nélkül nem tartanék ott, ahol ma vagyok – és ezért nagyon hálás vagyok. Szabó Laura pedig így fogalmazott: Köszönöm, hogy nem csak csellózni tanított meg, hanem sokkal többet adott ennél. Az idejét, szeretetét, energiáját, támogatását.

Egy zenetanár napi munkáját hatékonyan egészíti ki, ha ő maga is aktívan muzsikál. Györgyi számára gyerekkorától fontos volt a társakkal való zenélés, a kamarázás – sokáig volt tagja az Alsó-Dunavölgyi Vízügyi Igazgatóság Kamarazenekarának, zeneiskolai kollégáival pedig triót is alakítottak.

A nyolcvanas-kilencvenes években különösen fontos munkát végzett nyaranta a Pro Musica Zenei Táborok szervezőjeként, vezetőjeként. Olyan országos, sőt, nemzetközi hírű muzsikusok tanítottak itt, mint Madarász Iván zeneszerző, Perényi Eszter hegedűművész, vagy a tábor művészeti vezetője, Csetényi Gyula fuvolaművész. A táborzáró hangversenyek, az itt tanítók szereplései mindig jeles események voltak, a résztvevők pedig messze vitték a zeneiskola és a város jó hírét is.

Karig Emil, Recska Ilona, Aszalósné Tímáry Mária – nagy nevek, meghatározó tanáregyéniségek a bajai zeneiskola több mint kilenc évtizedes történetéből. Mi jól tudjuk, hogy hozzájuk hasonlóan Györgyi is nagy formátumú tanára volt az intézménynek, aki által mindannyian gazdagabbak lettünk. Szerencsés vagyok, hogy tanítványa, később pedig kollégája lehettem, és így közelről is megismerhettem a munkáját. Remélem, hogy sokan és sokáig fognak emlékezni rá, nem feledve pályafutásának kiemelkedő jelentőségét.

Ősszel lett volna 70 éves. Mai léptékkel mérve majdhogynem fiatalon ment el.

Várkonyi Zoltán színész, rendező mondja: „A művészet lényege a túlterheltség. Itt nem lehet spórolni, ebbe bele kell halni. A takarékosság műkedvelő dolog. Aki sokáig akar élni, menjen erdőkerülőnek vagy csősznek. Hosszú élet? Nagy élet! Tetszik érteni?”

Bellyeiné Horváth Györgyi nagy életet élt. Nyugodjék békében!