Elhunyt Boros Mátyás hegedűművész-tanár,

 

prímŕs, a 100 tagú cigányzenekar alapító tagja

(1960-2021)

 

 

 

Kóté László emlékhangverseny - A. Vivaldi : h-moll concerto négy hegedűre , Op. 3. No 10 (12:11)

Boros Mátyás, Bodor János, Csámpai Melinda, Erdélyi Zoltán és a Liszt Ferenc

 Kamarazenekar, koncertmester: Rolla János

 

 

Boros Mátyás 1960. december 10-én született Debrecenben. Tanulmányait a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán, Debrecenben végezte, majd a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen tanult, de elvégezte a Bálint György Újságírói Iskolát is.

 

1984 és 1992 között a Belügyminisztérium Duna Művészegyüttesének koncertmestere volt, majd 1992-től 1994-ig a Magyar Állami Népi Együttesben, 1994-től 1998-ig a Magyar Állami Operaházban dolgozott. 1998 és 1999 között a Scala Theater Orchestra koncertmestere volt, 1999-től 2000-ig az Országos Szórakoztatózenei Központ Népzenei Osztályának vezetője, a Holland America Line hajózási társaság Ryndam nevű hajóján dolgozott szalonzenekarával.

 

2000 és 2002 között a Miniszterelnöki Hivatalnál dolgozott, 2003-tól 2006-ig az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztériumban művészeti koordinátor, tanácsadó volt, 2007-től a Miniszterelnöki Hivatalnál dolgozott.

 

A 100 Tagú Cigányzenekar alapító tagja és 1985-1994 között első koncertmestere, a KISZ Központi Művészegyüttes Rajkó Zenekarának hegedűtanára volt, 1990-től a Roma Virtuózok Kamarazenekar művészeti igazgatója, 1999-től a Bihari János Koncert Cigányzenekar művészeti igazgatója, 2006-tól a Jud-Rom Gipsy Klezmer Band vezetője.

 

A Rádió C-ben 2005-ig műsorvezető-szerkesztője volt, 2010-től az Operett-Musical Theater Budapest művészeti igazgatója lett.

 

2005-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje kitüntetésben részesült.

 

Boros Mátyást 2021. június 6-án vasárnap reggel érte a halál.

 

Matyi, nyugodj békében! Matyi, nyugodj békében!