ELHUNYT FIAS GÁBOR

 

HEGEDŰ- ÉS BRÁCSAMŰVÉSZ-TANÁR, a Kodály vonósnégyes alapítótagja
(1941-2021)

 

Fias Gábor

 

Fias Gábor hegedű- és brácsaművész, érdemes művész, a Kodály vonósnégyes alapítótagja 1941. május 7-én született Győrben. Hegedűtanulmányait a Győri Konzervatórium befejezése után a Zeneművészeti Főiskolán végezte. A diploma megszerzésével szinte egy időben lett a Liszt Ferenc Kamarazenekar tagja, majd az akkor alakuló, fiatal muzsikusokból álló Sebestyén-vonósnégyesbe került. (Tagjai: Sebestyén Ernő, Szabó Tamás – 1969-től, Fias Gábor, Devich János.) Ez a felállás a később világhírűvé vált Kodály vonósnégyes elődje volt – a zeneszerző nevét 1970-ben, a Liszt Ferenc-díj elnyerése után vették fel. A kvartett 1990-ben az érdemes művész címet is megkapta.

 

Kodály Vonósnégyes: Sebestyén Ernő, Szabó Tamás, Fias Gábor, Devich János (1969)

 

1969-ben Sebestyén Ernővel és Devich Jánossal vonóstriót alkotva indultak a müncheni ARD Nemzetközi Zenei Versenyen, amelyről az első díjat hozták el.

Kodály Vonósnégyes: Falvay Attila, Szabó Tamás, Fias Gábor, Éder György

(Kb. az 1990-es évek közepén)


Fias Gábor 2000-ig, közel 35 éven át volt az együttes állandó tagja brácsaművészként, de ezzel párhuzamosan, mintegy 40 éven keresztül az Operaház Zenekarának is művésze volt, ahol a hegedűszólamot erősítette. Több évig játszott a Solistes Européens Luxenbourg zenekarában, illetve a Budapesti Fesztiválzenekarban is. Nyugdíjba vonulása után a Szent István Király Zeneművészeti Szakiskolában tanított kamarazenét. Néhány éve visszaköltözött szülővárosába, Győrbe.

 

I. String Quartet No. 1 Op. 2: I. Andante poco rubato (11:55)

Kodály Vonósnégyes (Falvay Attila, Szabó Tamás, Fias Gábor, Devich János)

℗ 1995 HUNGAROTON RECORDS LTD.

 

(BMC)