ELHUNYT
Póka Egon
Máté Péter-díjas basszusgitáros, zeneszerző,
az MZTSZ Kőbányai Zenei Stúdió Művészeti Szakképző Iskola alapító igazgatója
(Budapest, 1953. augusztus
19. – Budapest, 2021. szeptember 14.)
I.
Nehéz szavakat találni.
Búcsút venni, megfogalmazni mindazt, amit gondolunk és érzünk.
Elhunyt Póka Egon.
Egy mondat, ami egy pillanatra
megállítja a szívünket, csak azért, hogy utána hatalmas dobbanással hasítson
belénk a veszteség felismerése, a hiány azonnal mardosó, csontig hatoló érzése.
Több
volt nekünk, mint zenész vagy, mint igazgató. Pályafutása, alkotásai, dalai
magukért beszélnek, s fiatalon a legnagyobbak közé emelkedett. Amikor társaival,
jó helyen és jó időben, létrehozták a Kőbányai Zenei Stúdiót azzal
egy olyan mérföldkövet tettek le a magyar zene időszámításában, amelyre
senki sem számított, s amely azóta is, töretlenül
pallérozza az ifjú zenészeket. Ha mindez önmagában nem lenne elég, Egon
személyében egy olyan művészeti vezetője lett a kivételes intézménynek,
ami örökre megváltoztatta a hazai könnyűzene életét: közösséget kovácsolt,
egy olyan időtálló teret hozott létre, ami mindenkori tanulóit és tanárait
szövetségesekké köti össze.
Családot kaptunk tőle, tele különleges egyéniségekkel és egy közös
szeretet nyelvvel, a zenével.
Annyi szeretetet és figyelmet adott
mindenkinek, olyan gondviselője volt mindannyiunk terhének, amit ésszel
nem is lehet felfogni - de nincs is rá szükség, hiszen csak érezni kell.
Ezt pedig most mindenki, aki ismerte, aki találkozott vele, most ugyanúgy érzi:
Egon pótolhatatlan figurája a magyar zenei életnek, a kőbányai zenei stúdiónak,
a családjának…
Ő elment, de a zenéje, a szeretete és a tanítása itt maradt. 🤍
Legyen Neked könnyű a föld!
Forrás: 
II.
„HALLGASD, ÉLVEZD, TANULD, CSINÁLD!”[1]
PÓKA EGON MUZSIKÁLÁSRÓL, TANÍTÁSRÓL, A KŐBÁNYAI ZENEI STÚDIÓ HÚSZ ÉVÉRŐL
Póka Egon
(Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület)
1996
őszén nyitotta meg a kapuit a Kőbányai Zenei Stúdió Művészeti
Szakképző Iskola. Az eltelt húsz esztendő alatt temérdek tehetséges
könnyűzenészt indítottak útjára. De nemcsak muzsikusokat, zenei
szakembereket neveltek, hanem zeneszerető embereket is. Az intézmény
történetében a következő tanévtől új korszak következik, hiszen
állami fenntartásba kerülnek, de az igazgató, Póka Egon úgy véli, mindez az
iskola szellemiségén, koncepcióján semmit sem változtat, hiszen továbbra is az
a cél, hogy személyre szabott oktatást folytassanak, s megfelelően
gondozzák a muzsikuspalántákat. A zenész rengeteg ötlettel rendelkezik a
folytatást illetően is, s a negyedszázados jubileumot már nagyobb
iskolában ünnepelné szívesen.
2021-ben
már negyedszázados múltra tekinthet vissza az MZTSZ Kőbányai Zenei Stúdió Művészeti Szakképző Iskola
-
Szép évforduló az idei, hiszen Ön a kezdetektől vezeti az intézményt,
alapítója, igazgatója.
-
Így igaz, bár az akkreditációra csak 1998-ban került sor, akkora már két
tanéven voltunk túl. Nem sütkérezünk azonban a sikereink fényében, tesszük a
dolgunkat. Az utóbbi esztendők nem voltak túl könnyűek, akadtak
ugyanis nehézségeink a finanszírozásban. Az iskolát normatív támogatásból és a
Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezetének támogatásából
tartottuk fenn. Amikor azonban a közös jogkezelőktől, így az EJI-től is, forrásokat vontak el, ránk is kisebb
összeg jutott, s hiába nőtt a normatív támogatás, létbizonytalanságba
kerültünk. Az iskola életét emellett a különböző rendeletek,
jogszabályváltozások is veszélyeztették. A személyes kapcsolatoknak és az
eredményeinknek köszönhetően tudtunk persze korrigálni, de ez
idegőrlő időszakokat jelentett. Voltak igazgatásszervezési,
tanügyi változtatások, a jól bevált három plusz egy éves képzésünket
kettőre csökkentették… Most sikerült visszaállnunk legalább a kettő
plusz kettőre. S mára az is kiderült, hogy a kormányzat nem támogatja az
alapítványi iskolákat, centralizálás zajlik. Nekünk is valahová tartoznunk
kell.
-
Mi történik akkor a Kőbányai Zenei Stúdióval?
-
Az eddigi munkánk elismerése, hogy fontosnak tartják az intézményt, különböző
változatokat ajánlottak fel arra, hogy hogyan, miként kaphatjuk meg egy állami
iskola státuszát. Ennek a folyamatnak tartunk a közepén. Fenntartói
részről megszűnik tehát a szakszervezet szerepe, s a 2017-es tanévet
már állami iskolaként kezdjük.
-
Jelent ezt valamilyen változást az iskolában folyó munkát tekintve?
-
Szakmai téren - erről már biztosítottak -, minden változatlan marad. Nem
kívánnak beleszólni az oktatásba. Hozzá kell tegyem,
az elmúlt két évtized során nagyon sokszor megmérettünk, és minden vizsgálat
mindig rendben talált nálunk mindent. Egyedi a képzésünk, hiszen nálunk a
jegyzeteket is a kollégák írják, a könnyűzenész-képzésnek nincs meg a
szakirodalma… Személyre szabott oktatást folytatunk, hiszen a muzsikusok mind
különleges emberek, a kis palánták gondozása a cél, és nem a méretre vágása.
-
Az eddigi munkásságuk, a korábbi növendékeik névsora azt gondolom, igazolja az
iskola működését…
-
Ritkán lehet hallani rólunk, pedig azt gondolom, tényleg nagyon sok zenésznek
indult útnak Kőbányáról. Ha nem is lehet mindenkit felsorolni, csak néhány
név: Zséda, Kunovics
Katinka, Veres Mónika (Nika), Takács Nikolas, Éliás Jr., Kasza Tibor, Rakonczai Viktor,
de említhetem Lukács Petit, Nagy Lacit, ifjabb Tornóczky
Ferencet. Gyémánt Bálintot, Kaszás Pétert Vagy a legújabbak közül Tarján
Zsófit, Csemer Bogit, Petruska
Andrist a Margaret Islandot vagy Szabó Balázs
bandáját is Ha bemegyek a TV-be, vagy egy fesztivál back stage-be,
az olyan, mint egy iskolai öregdiák-találkozó, szinte minden második
jelenlévő a nyakamba ugrik! Nemrég, az A38-as hajón készítettek egy
riportot velem, ahova vittem egy listát, a nálunk tanult – ismertebb
növendékekről, a műsorvezető a végére sem tudott érni, hiszen
több mint száz gyerek neve szerepelt rajta. S persze, akkor még nem beszéltem a
technikusokról, a zenei szerkesztőkről, azokról a
szakemberekről, akik szintén a Kőbányai Zenei Stúdióban tanultak.
Mindig dr. Gyimesi Lászlót, az iskola másik szülőatyját szoktam idézni,
aki azt mondogatja, nekünk nemcsak művészeket, szakembereket kell
képeznünk, hanem zeneszerető embereket - közönséget is. Különösen a mai
világban, ahol tökéletesen elveszítette a szerepét a művészet, lenne
nagyon fontos, hogy a kultúra utat mutasson, fáklyát vigyen.
-
Tíz évvel ezelőtt készítettünk egy nagyobb beszélgetést, akkor kétszáz
növendék járt ide, s 45 főből állt a tanári kar. Változtak ezek a
számok?
-
Most kicsit kevesebben vagyunk, de nem sokkal. A tematikája is változott
némileg az iskolának, az óraszámokat korrigáltuk a növendékekkel együtt, hiszen
olyan intézmény hoztunk létre, ahol figyelünk a gyerekek visszajelzésére.
Magasabb lett a zenekari gyakorlat óraszáma, új tantárgyak is beléptek a
képzésbe, amelyek a zenész léthez kellenek. Ezek közé tartoznak például a jogi,
gazdasági tudnivalók. Ha ugyanis mi nem foglalkozunk ezzel, máshol nem kapják
meg. Ha már létrehoztunk egy ilyen intézményt, akkor tényleg töltsük meg
tartalommal. A hagyományőrzés mellett arra is nagy figyelmet fordítunk,
hogy olyan dolgokra is megtanítsuk őket, amiről máshol nem hallanak.
-
Ahogy arra is ügyelnek, hogy a növendékeik megtanuljanak kottát olvasni, s a szolfézs is a tanulmányok
része legyen….
-
Kicsit furcsa is ez nekem, hogy Kodály országában a könnyűzenészek egy
része csak hallás után tud megtanulni dallamokat. Annak idején zenei
általánosba jártam, mi voltunk a második ilyen kísérleti osztály, s hetente
találkoztunk Kodály Zoltánnal… A zenében az
írás-olvasás a legegyszerűbb dolgok közé tartozik, amit mindenki meg tud
tanulni. Kicsit túl van misztifikálva azok részéről, akik nem sajátították
el…. S igen, a zenében ez a kommunikáció
legegyszerűbb módja. Ezért természetes, hogy a növendékeinknek meg kell
tanulniuk. Meg is van egyébként az eredménye. Ha bárhol a mi tanítványaink
muzsikálnak, másképp állnak hozzájuk a technikusok, de még a
koncertszervezők is.
-
Működtetnek egy kollégiumot is, a tehetséges vidéki fiataloknak. Ez a
jövőben is megmarad?
-
Igen, fontosnak tartjuk ennek a fenntartását. Bizonyos szempontól
sok ajtó kinyílik, ha állami fenntartásba kerülünk, több lesz a lehetőség.
Egyedül az jelentene veszélyt, ha erőszakosan megpróbálnának a nálunk
folyó szakmai munkába beleszólni, de biztosítottak arról, hogy ezt senki sem
akarja. Egyébként több hozzánk hasonló iskola kezdett el működni, de sajnos,
jelentős részükről kiderült, megélhetési oktatásról van szó… Komoly
fenntartásaim voltak ennek a hivatásnak a tanításával kapcsolatban,
mielőtt ezt az iskolát létrehoztuk, csodálkoztam, sokan honnan veszik a
bátorságot - miközben ők maguk is komoly képzésre szorulnának - hogy ezt
oktassák. Ráadásul vígan megélnek belőle. Amikor azonban elindítottuk a
Kőbányai Zenei Stúdiót, hamar bebizonyítottuk, hogy méltó körülmények
között, emelt fővel is lehet mindezt művelni. Komoly szelekció alapján
válogattuk ki azokat a kollégákat, akik itt taníthatnak, s aki nem volt
idevaló, az hamar ki is kopott. Tényleg családként működünk az
idősebb és a fiatalabb kollégákkal, segítjük egymást, figyelünk a másikra.
- Milyen
arányú a jelentkezés az iskolába?
-
A legelején teljes zsúfoltság volt, sokszoros túljelentkezés, most már kicsit
kevesebben jönnek. De azért nem panaszkodunk, vannak így is elegen, s nálunk
nemcsak névleges a pótfelvételi. Működtetünk zenei tábort is Zamárdiban a
jövendő elsősöknek, s ez remekül betölti a felkészítő szerepét.
Az együtteseink rendszeresen koncerteznek a kerületben, ahol tényleg
példaértékű az együttműködésünk az önkormányzattal. Tőlük kaptuk
ezt a házat, amelyet mi, a tanárok és néhány barát közösen újítottunk fel, s tényleg
otthonként tekint rá minden idejáró gyerek. A kerület segít, amiben tud, s a
gyerekek rendszeresen közönség elé lépnek, van egy saját klubunk is, ahová
havonta várjuk az érdeklődőket. Nagyrendezvényeink is akadnak,
amelyeken több ezer ember előtt szerepelnek a növendékeink.
-
Sőt, a stúdiómunka is nagyon lényeges, amelyet szintén megtanulhatnak
Önöknél a fiatalok.
-
Ezekkel a tanulmányokkal az a célunk, hogy a zsebükre vigyázzunk. Megtanulnak a
saját stúdiónkban mindent, így később, felvétel esetén nem pazarolják az
időt, ráadásul a promóciós anyagokat is el tudják készíteni maguknak.
-
A növendékeik szívesen indulnak a mai, televíziós tehetségkutatókon?
-
Mindig elmondjuk nekik, ez felesleges… Sőt,
nálunk tanult, tanul Antal Timi és Várhegyi Lucas Palmira, akik szintén beszámoltak
nekik a saját tapasztalataikról. Hangsúlyozzuk, hogy ez inkább egy show,
amelyben ők csak díszletül szolgálnak. Sajnos ritka az olyan műsor,
mint a Virtuózok, amelytől megmelegszik az ember szíve….
-
Gondolom, azért Önöknek, a tanáraiknak azért hisznek, hiszen mindegyikük komoly
zenei karrierről számolhat be. Ön például játszott Radics Bélával, Charlie-val, Zoránnal majd a Hobo
Blues Band, később a Szekeres Tamás project és a P. Mobil tagja volt, s
most is rendszeresen pódiumra lép együttesével, a Póka Egon Experience-szel
és a Póka-Tátrai Regeneráció-val.
-
Ha az ember nem hiteles, akkor baj van. Azt hinnénk, a gyerekek nincsenek
ezekkel a régi dolgokkal tisztában, de nagyon odafigyelnek arra, hogy a tanárok
mit csináltak, csinálnak.
-
Amikor itt jártam, az iskolában, mindig nagyon udvarias, kedves fiatalokkal
találkoztam, s úgy vettem észre, kellő szakmai alázattal állnak a zenéhez.
-
Tényleg egy nagy család vagyunk, ahová a régi
növendékek rendszeresen visszatérnek. Eljönnek, megmutatják a felvételeiket, a
gyerekük fényképét. S bárhol is dolgoznak is, mindig gondolnak a többiekre,
azokat hívják, akikkel szívesen dolgoznak. S tudják, bármit is csinálnak is,
fontos, hogy a legjobbat nyújtsák. Mindig azt mondom nekik, profi muzsikusokká
szeretnénk őket képezni, akik lehet, hogy a saját zenéjüket játsszák a
pódiumon. Vagy az is lehet, más muzsikáját adják elő, vagy egy szálloda
lobbijában játszanak. De e között nem szabad, hogy komoly minőségkülönbség
legyen. Ha van önbecsülésük, egy party-zenekar is ugyanolyan
jó lehet, mint egy első vonalbeli együttes. Hiszen, ahogy az iskolánk
szlogenje is szól: Hallgasd, élvezd, tanuld, csináld!
-
Öt év múlva, a negyedszázados jubileumon miről számolna be szívesen?
-
Azt szeretném elmondani, hogy ezt is megértük. Ha gondok voltak, akkor eddig is
előre menekültünk. Egyetlen dolgot tehetünk, dolgozunk
meggyőződésünk és hitünk szerint. Nagyon komoly terveink is vannak,
szeretnénk épület felújítást, s bővítenénk is az iskolát. Van egy épület,
amelyet felajánlottak, csak hatalmas összegbe kerülne a felújítása... Szükség lenne azonban több térre, a növendékek nagy
része jelenleg nem nagyon tud hol gyakorolni. Egyébként a nálunk végzettek
kétharmada talál munkát a szakmában. Büszke vagyok rájuk, mert ez szép
igazolása a munkánknak. Pozitív szemléletre, szellemiségre törekszem az
iskolánkban. Hiszen örömet kell sugároznunk a színpadról, s a szó legjobb
értelmében szórakoztatnunk. Alapvetően optimista vagyok! A mostani
merőben új helyzet. Azonban a kollégáimmal
együtt bízunk benne, hogy jó lesz…
Réfi Zsuzsanna
III.
Zenésznek lenni szabadság
Póka Egon portréfilm (18:36)
A filmet
készítette:
Kodák Adrián és Dworak
Tamás (BKF 2012)
***
Póka Egon
(A kép
forrása: Mandiner)