(Akkord
Zenei Kiadó, A-1263, A-1262)
HOLLÓS,
Máté: I. vonósnégyes / String Quartet
No. 1 (2018) (19:32)
1. tétel: 8’28”, 2. tétel:
1’53”, 3.tétel: 9’11”
Somogyi Vonósnégyes
I. egedű:
Somogyi Péter; II. hegedű: Lendvai György; mélyhegedű: Tóth Balázs;
gordonka: Pólus László)
Estikék?
Vagy talán mégsem? – Hollós Máté műjegyzékében (melynek jelentős
részét kamaraművek alkotják) az egyedi címek dominálnak. Ritkán
hagyatkozott/hagyatkozik címként műfajmegjelölésre – ez akkor vált
különösen feltűnővé, amikor vonósnégyesekkel jelentkezett. A No. 1 arra késztette az érdeklődőt, hogy
rácsodálkozzon; jé, eddig nem komponált vonósnégyest? Mert a poétikus címek egyike-másika (amikor épp nem az apparátusra utalt
tréfásan) akár vonósnégyest is rejthetett volna. De nem! Ebben a
zeneszerzőt-próbáló műfajban 64 évesen mutatkozott meg először,
hogy aztán az elsőt gyors tempóban, két évvel később kövesse a
második.
Tulajdonképpen
Joseph Haydnnak köszönhető, hogy a vonósnégyes szó, mint olyan, túl az
apparátus-megjelölésen, műfaj-elnevezéssé is vált. Korábban a két
hegedű, brácsa és cselló együttesére komponálni hasonló feladat volt, mint
több vagy kevesebb, azonos vagy eltérő hangszercsaládhoz tartozó
instrumentum csoportjára. Haydnt nem ok nélkül tekintik „a vonósnégyes
atyjának”!
Azóta
a kamarazenén belül sajátos kihívás vonósnégyest komponálni. Van szerző,
aki nem kevesebbet állít, hogy a vonósnégyes az a műfaj, amelyben „nem
lehet hazudni”. Másként, olyan próbatétel, ahol az alkotó teljesítmény szinte
„mérhető”. (Más kérdés, hogy milyen felkészültség szükséges eme
kontroll-tevékenységhez…)
:
1262 kotta II. vonósnégyes (pdf)
A
20-21. századig eme „hegycsúcs” mellé továbbiak emelkedtek, s a kései
zeneszerzők szinte szabadon dönthetik el, hogy melyik óriás közelében
szándékoznak sátrat verni. Érdekes módon, nem szokás „bliccelni”, tehát nem az
apparátust választani címként…
A
vonósnégyes-daraboknak megkülönböztetett hely jut az előadást
illetően is – több-kevesebb ideig állandó tagsággal működő
vonósnégyes-társulások gondoskodnak a méltó előadásról, tehát a
szerző bizakodhat: értő közvetítők avatott kezébe kerül a
műve. (Állandó együttesek esetében megvan az a többlet-haszon is, hogy a
játékosok nemcsak összeszokottak, hanem egyszersmind azonos repertoárismerettel
rendelkeznek.)
Minden
életmű alakulása több tényező együtthatásának eredője. Ilyen
meggondolásból nincs különösebb jelentősége annak, hogy mikor vállalkozik
e műfajban megmérettetésre a szerző. Sőt, gyakran szinte nincs
is szó megmérettetésről; saját stílus birtokában, saját „mondanivalóval”
akár magától értetődőnek is tűnhet a műfaj-
ill. apparátusválasztás.
Ilyesmiről
lehet szó Hollós Máté esetében is. Zeneirodalom-ismerete és szerzői
rutinja együtt eredményezett tetszetős darabokat, olyanokat, amelyeket
mind az előadók, mind a hallgatók szívesen fogadnak. „Most jön a ’szívrepesős’ meg a ’lelkifurdalós’”
– húzhatja el száját a Hollós-művek recenzióiban járatos olvasó. De nem! A
Parlandóban közzétett műelemzés-sorozatának
címét citálom ide: éremművészet a zenében.
A
részletekre való odafigyelés, azok alapos kidolgozása, s belőlük
harmonikus egész létrehozása: szinte szemmel látható a kottákban! Ez a
megmunkálás-mód minden bizonnyal a szerző jellemző alkotói gesztusa,
csak ezúttal épp az igazmondó partitúrának köszönhetően könnyebben
érhető tetten.
Az
egymás szomszédságában megjelenő két kotta további tanulsággal jár: Hollós
nem „rátalált” vonósnégyes-hangjára (formájára stb.), hanem erre az apparátusra
két önálló (mondhatni, a közlendőnek megfelelő) művet komponált.
Az 1. vonósnégyes háromtételes, a 2. pedig egyetlen tétel (belső
tagolódással), és „végigolvasva” a két kiadványt, meglepő információnak
tűnik, hogy mintegy három perccel hosszabb csupán az első.
S
ha egyszerre jelentek meg – érdemes egyszerre megismerkedni is velük. A négy
hangszeresre hasonló „nehézségű” feladatot rejtenek; de valószínű,
hogy ilyesfajta összehasonlításra nem kerül sor. Két szerethető
vonósnégyes kínálkozik, repertoárbővítőként.
Fittler Katalin