I.

A világ számos pontjáról érkező 72 jelentkező közül végül 22-en mutatkoztak be a közönség előtt. A szeptember 13-tól zajló első és második fordulót, valamint az elődöntőt követően négyen jutottak a fináléba, ahol ketten Liszt A-dúr zongoraversenyét, ketten az Esz-dúr zongoraversenyt adták elő a Vajda Gergely által vezényelt Nemzeti Filharmonikusok kíséretében. A világhírű zongoristákból álló nemzetközi zsűri végül a 16 esztendős, kanadai Kevin Chent találta a legjobbnak, ő nyerte el a 30 ezer eurós fődíjat.

A győztes, Kevin Chen köszöntése

(Felvégi Andrea felvétele/Andfoto)

 

A második helyen az olasz Giovanni Bertolazzi végzett, míg a harmadik helyezett a magyar Kovács Gergely lett, aki a döntő után leadott szavazatok alapján a közönségdíjat is magáénak tudhatja. Az EMMI által felajánlott különdíjat a zsűri a finálé negyedik résztvevőjének, a grúz Tamta Magradzének ítélte oda.  A finalisták a jelentős pénzdíjak mellett több mint ötven koncertre kaptak lehetőséget: hazai és külföldi zenekarok, koncerttermek hívták meg őket.

A hétéves korában csodagyerekként feltűnt Chen győzelméről a helyi sajtó is hírt adott, történelminek nevezve győzelmét: a valaha volt legfiatalabb győztese nagy presztízsű zongoraversenynek, írta a Calgary Herald. A három nyelven beszélő Chen hét éves volt, amikor első versenyét nyerte Kanadában, ötéves korában tudott zenét olvasni, hatévesen már komponált. Máig több mint száz darabot írt, köztük teljes szimfóniákat és egy zongoraversenyt is. Nem csak fenomenális technikai tudásával hódított, itt Budapesten többen Jevgenyij Kiszinhez hasonlították, aki 14 éves korában, első külföldi útján a Vigadóba is eljutott és nem mindennapi zeneiségéről is tanúbizonyságot tett.

Második lett a veronai Giovanni Bertolazzi

(stayhomecompetition.com)

 

Második a veronai Giovanni Bertolazzi lett, ő sem akármilyen háttérrel érkezett, két éve a bolzanói Busoni-versenyen lett első: most játékának eleganciájával tűnt ki. Az 1933 óta folyó versenysorozaton - amikor Fischer Annie lett az első - szinte mindegyik alkalommal volt magyar helyezett, akár több is.

A harmadik díjat Kovács Gergely kapta

(zeneakademia.hu)

A harmadik most Kovács Gergely lett, aki a döntő után leadott szavazatok alapján a közönségdíjat is hazavihette. Kovács Gergely 2019-ben szerzett művész diplomát a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, ahol Nádor György, Eckhardt Gábor, Némethy Attila és Réti Balázs növendéke volt. 2018-ban a Budapesti Nemzetközi Chopin Zongoraverseny II. helyezettjeként végzett, és majd Junior Prima díjjal is kitüntették.

A verseny különdíjasa: Tamta Magradze

(Youtube.com)

 

Az EMMI által felajánlott különdíjat a zsűri a finálé negyedik résztvevőjének, a grúz Tamta Magradzének ítélte, aki „különösen tehetséges résztvevőként” 2018-ban a Weimar/Bayreuth-i Liszt versenyen szintén különdíjat nyert. Magradze tbiliszi tanulmányai után Weimarban posztgraduális képzésen vett részt, és tavaly az Utrechti on-line Liszt-versenyen közönségdíjat nyert.

Kevin Chen

Interjú Kevin Chen-el az első forduló után (1:59)

(Youtube.com)

 

A díjazottak a műsor első felében a versenyre hozott számaikból válogattak, az első helyezett Chen esetében az is különösen értékelendő volt, hogy a hatalmas és nehéz anyagot már ennyi idősen magáénak tudhatja. Mivel az ez évi verseny Cziffra György emlékének is adózott, aki idén lenne százéves, kötelező volt egy darabot az ő átiratában is játszani, és ezekben nem takarékoskodott virtuóz futamok hozzáadásával. Chen a 2. fordulóban Brahms 5. Magyar táncát választotta, ezzel kezdte a gálaestet is, majd a 6. Liszt rapszódia következett. Ő is és a többi díjazott versenyző is komoly állóképességről is tanúbizonyságot kellett, hogy tegyen, hiszen a három forduló után, itt még egyszer el kellett játszania - legalább is az első három helyezettnek - egy-egy Liszt zongoraversenyt és előzetesen a kvázi ráadásszámot, azt sem a könnyebb fajtából. Az itt nyújtott teljesítmények alapján is állítható, mind a négyen gyakori vendégei lesznek a világ legrangosabb hangversenytermeinek.

Infó: Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraverseny zárókoncert Zeneakadémia szeptember 19. (lfze.hu)       

 

II.

30 órás filmbeszámoló a nyitókoncerttől a gálakoncertig

 

LISZT FERENC NEMZETKÖZI ZONGORAVERSENY 2021 - Nyitókoncert (2:18:17)

Liszt–Tausig: A bölcsőtől a sírig – szimfonikus költemény Liszt: Magyar fantázia SZÜNET Liszt: Les Préludes – szimfonikus költemény Liszt: Krisztus, I. rész: Karácsonyi oratórium – A Háromkirályok vonulása (Induló) Balázs János (zongora) Szent István Filharmonikusok Vezényel: Kovács János

LISZT FERENC NEMZETKÖZI ZONGORAVERSENY 2021 - 1. forduló / 1. nap (5:23:45)

 

LISZT FERENC NEMZETKÖZI ZONGORAVERSENY 2021 - 1. forduló / 2. nap - délután (2:06:20)

 

LISZT FERENC NEMZETKÖZI ZONGORAVERSENY 2021 - 2. forduló - délelőtt (7:09:16)

LISZT FERENC NEMZETKÖZI ZONGORAVERSENY 2021 - 2. forduló - délután (2:46:23)

 

LISZT FERENC NEMZETKÖZI ZONGORAVERSENY 2021 - Elődöntő (4:01:46)

 

 

 

LISZT FERENC NEMZETKÖZI ZONGORAVERSENY 2021 - DÖNTŐ (2:16:50)

Liszt: A-dúr zongoraverseny Giovanni Bertolazzi (zongora); Liszt: Esz-dúr zongoraverseny Kevin Chen (zongora) - SZÜNET - Liszt: Esz-dúr zongoraverseny Kovács Gergely (zongora); Liszt: A-dúr zongoraverseny Tamta Magradze (zongora)

Nemzeti Filharmonikus Zenekar Vezényel: Vajda Gergely

 

LISZT FERENC NEMZETKÖZI ZONGORAVERSENY 2021 - GÁLA (3:06:26)

Liszt: Esz-dúr zongoraverseny; Liszt: A-dúr zongoraverseny; Liszt: Haláltánc Közreműködnek a Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraverseny helyezettjei

Nemzeti Filharmonikus Zenekar

Vezényel: Vajda Gergely