Egy zenei regény – mint katalizátor

Mörk Leonóra legutóbbi regénye a 17. századi Hollandiában játszódik.

Mörk Leonóra író, műfordító, publicista regényei leggyakrabban Németországba, olykor Ausztiába, s legutóbb a Törött tulipánok (Jaffa Kiadó, 2021) Hollandiába vezetik el az olvasókat. Olyan, a fősodortól – hála Istennek – eltérő női regények ezek, amelyekben nagyon sok történelmi, irodalom- és művészettörténeti, de elsősorban ZENEI motívummal találkozhatunk. Ennek kapcsán a közelmúltban egy hosszabb beszélgetést készítettem az írónővel, A herceg és a lányka (Jaffa Kiadó, 2019), egy Beethovenhez köthető mű megjelenését követően.

Van egy olyan Mörk-féle történet is, a Holdfény szonáta ( Jaffa Kiadó, 2015) amelyben számomra nem elsősorban az Alexander Thiemann névre hallgató, világhírű osztrák zongoraművész, s egy magyar orvosnő, Eszter szerelme a leglényegesebb. Még csak nem is egy, a nácik elől elrejtett Mozart kézirat krimibe illő megtalálása, vagy a rendkívül érzékletes „salzburgi anziksz.”

Ezeket a részleteket is jól esett végigolvasnom, van azonban a regénynek néhány olyan mondata, amely számomra valóságos katalizátorként, vagy időgépként működik. Igen, a hatvanas évek derekán, második felében én is átéltem ugyanazt, amit Nóra 1995-ben. Könnyűzenéért rajongó osztálytársaim – ők voltak a többség, tisztelet a kivételeknek! – versírási mániámon kívül azért is csodabogárnak tekintettek, mert családunkban a zene nem élet-sorminta volt, hanem olyasmi, ami nélkül lehet ugyan élni, de nem érdemes. Idézzük most fel Eszter szavait: „Úgy nőttem fel, hogy nálunk otthon mindig szólt a zene, főleg zongoradarabok, az apukám kedvencei, és én először az ő iránymutatásával, aztán egyedül fedeztem fel a zeneirodalmat. (esetemben ilyen irányító volt nagyapám és keresztapám, s valaha gyönyörűen zongorázó nagymamám! P.É.).

Egy-egy mű néha napokra, hetekre beszippantott, álomkórosként kóvályogtam a világban, a fejemben kavarogtak a dallamok. A Trisztán és Izolda előjátéka (nekem ez már szegedi egyetemi élmény volt, Halász Előd professzor Wagner-szövegkönyv-elemzési speckolljain!P.É.)…Mozart d-moll zongoraversenye. Az Egmont-nyitány (intenzív ötvenhatos emlék!P.É.). A Don Giovanni.(Második szemműtétem után Don Ottavio áriája igazi gyógyítónak bizonyult, Márk László gyönyörű előadásában! P. É.) Bartók Concertója. Az osztálytársaimnak nem fért a fejükbe, hogyan hallgathatok ilyen menthetetlenül idejétmúlt zenéket, és nekem volt annyi eszem, hogy ne próbáljam megmagyarázni nekik, milyen ismeretlen erők veszik át felettem ilyenkor a hatalmat és milyen titokzatos világba repítenek.”

Ami a repítést illeti, ezek a sorok engem újra meg újra szeretett szülővárosom, Pécs 1953 decemberében, Antal György karnagy úr (nekem sokáig: Gyurka bácsi!) tengernyi küzdelme nyomán megnyílt, legendás, 400 főt befogadó, 2003 óta életveszélyes állapotú Liszt termébe visznek vissza.

Antal György (1917–2017) Bánky József (1930*)

Arra a sokunknak sokat jelentő helyszínre, amelynek felújítására a világhírű Lamberto Gardelli 1962 decemberében, két teltházas pécsi Verdi Requiem-dirigálása után, hat koncertje teljes bevételét kínálta fel. S ugyanezen a nekem valósággal megszentelt helyen (az új otthoni zenepalotában, a Kodály Központban nem jártam még!) hallhattam a rég eltávozott Borsai Pál, s a mindmáig aktív Bánky József pécsi zongoraművészek remekléseit; Debussy-rajongó anyámat különösen az az este ragadta magával, amikor az ifjú, fekete hajú Bánky Jóska „bácsi”, (ma: professor emeritus és számtalan kitüntetés birtokosa, az Országos Liszt Ferenc Társaság társelnöke! aki 91 évesen még tanít!) a francia mester 24 prelűd-jének pécsi ősbemutatójával ajándékozott meg bennünket.

Bánky József - Debussy prelűdjeinek sokszínű világa (24:00)

Bánky József zongoraművész Debussy prelűdjeinek világát ismerteti meg a nézőkkel. Növendékei az ismert zeneszerző művein keresztül igyekeznek megmutatni a stílus szépségét. (2015)

Bánky József - Elődök és utódok - beszélgetés a zenéről két népszerű Beethoven szonáta ürügyén (25:48)

Bánky József zongoraművész Elődök és utódok – beszélgetés a zenéről két népszerű Beethoven szonáta ürügyén című előadását láthatják. A művész különböző zenei részletek bemutatásával hasonlít össze stílusokat. (2015)

Ugyanitt hallottuk játszani Anda Gézát, Fischer Annie-t (családom régi barátját!), Jeanne-Marie Darrét (nagymamám kedvencét!), Roberto Benzit, s még folytathatnám a sort.

A Liszt-teremhez köt továbbá a Lahti Oratóriumkórussal és Urpo Pesonen karnagy úrral, illetve szopránénekesnő feleségével, Liisa Pesonennel és művésztársaikkal való találkozás is, amikor, 1967–68-ban több előadásuk előtt és után én lehettem a fellépő finn művészek önkéntes angol tolmácsa, többek között gyönyörű Verdi Requiem estjeik alkalmával. Első finnországi utamat, egy 1969-es vakációt is részben ennek a kis „besegítésnek” köszönhettem. Szerencsére, felfegyvereztem magam egy kézzel írott, mini zenei szakszótárral!

Természetesen, egyetértek Mörk Leonórával, amikor így méltatja a Müpá-t: „Mióta megnyitották, a Müpa a kedvenc hangversenytermem, szeretek része lenni annak az erőteléjes energiamezőnek, amivé a nagyterem egy-egy koncert alkalmával változik.” De hiába, nagy úr a gyerekkor, az ifjúság és a szülőváros. Így számomra a koncerthelyszín etalon mindörökre a mi szerény kis Liszt termünk marad, amely nagyon nehéz, nagyon szürke, gyakran félelmetes időkben is ragyogást, erőt csempészett a zenebarát pécsiek életébe. Ez a rövidke emlékezés soha nem születhetett volna meg a Holdfény szonátá-ból idézett sorok, s a regény tömény „pianista légköre” nélkül. Szívből köszönöm.

Dr. habil Petrőczi Éva