Szives Márton

 

Embernek tanítanak lenni a zenében is

Beszámoló a békéscsabai Gyakorlásmódszertani kurzusról

 

Hadd gombolyítsam tovább a piros fonalat! Ha a magyar zenepedagógia múltja és jelene a forró szív és hideg fej, módszere szeretettel tanítani az értelmes zenei beszéd retorikáját és a kitörő gesztusok méltóságteljes, holisztikus igazát, akkor dr. Stachó László és dr. Szabó Orsolya méltón képviselik világszerte is a magyar zenepedagógus címet.

 

A Békéscsabai Bartók Béla Művészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskolában két gyönyörű októberi napon (2021. X. 6-7.) láthattam őket vendégül, mint a Gyakorlásmódszertani kurzus szervezője. Furcsa cím egy kurzusnak, de egyre kevésbé ritka. Hadd magyarázzam meg! Talán a legismertebb összefoglaló mű Susan Williams Quality practise[1] c. műve, amelyhez hasonló tematikájú kurzusokat és gyakorlást tudatosító műveket a nyugat-európai egyetemeken sűrűn építenek be a curriculumba. Itthon szintén egyre több olyan szemlélettel találkozunk a felsőoktatásban, ahol fontosnak tartják, hogy a hangszeres órákon már nemcsak a célról beszélünk részletesen – a kész műről, a technikai problémáról, esetleg a későbbi koncertről –, hanem felismerve a célhoz vezető út fontosságát, a gyakorlásról is. Sőt, inkább az úton meg-megbotló lépéseinkről. Milyen lényeges pedig, hogy minden talajon ruganyosan, gyorsan megtaláljuk a biztos ösvényt! Talán közben még marad erőnk megölelni egy-egy fát is – vagy hangot, Stachó László szavával élve.

 

Dehát ezzel eddig is foglalkoztunk főtárgyon!” – hallom a kételkedő fejcsóválásokat. Természetesen, a szakgimnázium tanárai is átadják mindazt a tapasztalatot és gyakorlási szemléletet, amit ők is követnek. De ismerjük a mesterkurzusok, áthallgatások, vendégoktatók varázsát: aha-élmények, új szemléletek tárháza. Egy új megközelítés hirtelen kivilágítja az ösvényt az addig sötét erdőben. Mindez pedig hatványozottan igaz, amennyiben az előadók koncentráltan magával a jelenséggel és gyakorlatával foglalkoznak.

 

Szabó Orsolya és Stachó László kurzusaikon aprólékos, az előadó és a darab felé feltétlen szeretettel forduló módszereikkel személyre és zeneműre szabott, de univerzális gyakorlási metódust építenek ki egyenként a kurzus résztvevőivel. Szabó Orsolya SZO-systeme érzékennyé, nyitottá teszi a növendéket a zeneművek gesztusrendszere felé, hogy azt mozgásukban, saját gesztusaikban szabadíthassák fel. Stachó László a zenepszichológia felől közelíti meg a gyakorlás kérdését: Milyen szellemi jelenlétet kíván a mű? Hogyan irányítsam a figyelmemet, hogy mozarti, bartóki „egészeket” hozhassak létre belőlük?

 

E két módszer tökéletesen kiegészíti és építi egymást, megadva a lehetőséget a diákoknak, hogy megtanuljanak járni, később futni is a gyakorlás hektikus terepén. S akik zenével szeretnének foglalkozni, azoknak ez a tájfutás nem csak hobbi, hanem edzőterep – érdemes hát az egyetemekről már a zenei szakgimnáziumokba is importálni a felkészítést! Az órák hosszat tartó ismételgetés, kifáradás, a darab ellaposodása előzhető meg azzal, ha a diák képes a saját gyakorlását tudatosan felépíteni. Sőt, tovább megyek: ötlettelibb, kreatívabb, a darabot értőbb megoldások születnek.

 


Szabó Orsolya órát tart a Szakgimnázium egyik növendékének. Fotó: a szerző

 

Az iskola történetében ilyen kurzus először kapott helyet, mégis a két nap alatt több mint 120 passzív hallgatója és 25 aktív résztvevője volt. Mindennap 30 perces és egyórás foglalkozások váltogatták egymást. Kimerítőnek tűnik, de a két oktató fáradhatatlanul, estébe nyúlóan foglalkozott akár még azokkal is, akik a kurzus alatt kaptak kedvet, hogy bemutassák darabjaikat. Az odaadó munkájukra és nyitottságukra nem késett a válasz: a Bartók-szakgimnázium teljes tanári kara igyekezett akár csak egy fél órára is beülni, meghallgatni az előadókat, teljes támogatást biztosítva növendékeiknek is. Gyümölcsöző, lelkes szakmai beszélgetések alakultak ki köztük még akkor is, ha egymás módszereivel nem mindig értettek egyet.

 


Szabó Orsolya és Stachó László óráira is rengetegen beültek akár passzív hallgatóként is.
Itt éppen színültig telt az iskola egyik terme diákokkal a délelőtti foglalkozásokon. Fotó: a szerző

 

Amennyiben kvantitatív értékekbe lehetne foglalni a diákok lelkesedését a kurzusok előtt és után, azt a legprofitorientáltabb eseményként könyvelhetnénk el. Csillogó szemekkel, mosolyogva jöttek ki az órákról, alig akarták sokan elhinni, hogy képesek arra, amit Stachó László és Szabó Orsolya segítségével létrehoztak. Mert igazi teremtő munka folyt az órákon! A két tanár a résztvevőkkel közösen dolgozta ki darabjaikat vagy akár csak egy frázist. Nem is volt szükség arra, hogy kész műveket kapjanak: sokkal fontosabb volt, hogy a növendék elsajátítsa azt a módszert, amivel a lehető legkevesebb elvesztegetett energiával juthatnak túl saját a felmerülő problémáikon saját megoldásaikkal. Céljuk egy volt: a zene kiszabadítása az emberből, az ember felszabadítása a zenében.

 

Stachó László egyik esti órája. Egész nap voltak aktív résztvevők és passzív hallgatók is a termekben. Fotó: a szerző

 

„Ne sokat gyakorolj, hanem okosan!” – biztatott a mottó a plakáton a kurzus alatt, de eredménye nem csak e pár napban, hanem hosszú távon lesz mérhető. Hiszen az „okos” szó itt a zene értését, a külső és belső gesztusok összehangolását a tudatos gyakorlást és önmagunk képességeinek szeretetét jelentette. Ez pedig a diákoknak olyan útmutató, ami egész pályájukon segítségükre lesz, s azon túl is.

 

 



[1] Williams, Susan (2017): Quality Practice: A musician ́s guide. Netzwerk Musikhochschulen.

      https://media.researchcatalogue.net/rc/master/da/3c/f5/3f/da3cf53fd4907d6203d9d36c587ec313.pdf?t=ce1cab00c266b6e139085303afa51260&e=1634125200