UNGÁR ISTVÁN*

„Hol színpad, kint-e vagy bent…”

Rendhagyó operaest Debrecenben

Mint egy különálló sziget a debreceni Nagyerdő szórakozó helyeinek éjszaka sem szűnni akaró diszkó ricsajától nem elég távol 2021. augusztus 14-én este 9 órakor – az idén első ízben megrendezett Debreceni Ünnepi Játékok keretében – Bartók Béla egyfelvonásos operáját, A Kékszakállú herceg várát vitte színre a szabadtéri színpadon szokatlan formában a Coopera. Zenekar helyett Szüts Apor partitúrahű, gondos, a Bartók mű iránti alázattal készült kétzongorás átirata szolgáltatta Kékszakállú és Judit misztériumának hangszeres kíséretét. A Balázs Béla míves szövegére készült opera a műfajon belül eleve kamaradarab s ez ebben a változatban különösen teljesült. A színpadra helyezett széksorok megteltek és szinte pillanatokon belül érzékelhető volt a szépszámú közönség lélegzet visszafogott megrendültsége.

Molnár Levente (bariton) és Mester Viktória (mezzoszoprán) szívszorító vívódásának részesévé vált a két zongorista: Jean Klára és Szüts Apor. Igazi partnerei voltak ők egymásnak és a két kiváló, magas hőfokon előadó énekesnek. Mind a négyen uralták Bartók zenéjét. A játéktér emelvényén a szereplő énekesekkel egy szinten foglalt helyet, egymással szemben a két hangszeres muzsikus s olykor ők maguk is bizonyos értelemben szereplőkké váltak. Aki A Kékszakállú herceg várát eredeti – nagyzenekari – formájában már jól ismeri, akinek fülében van a vár múltjáról mesélő klarinét, a fuvolatrillák melegsége a virágos kertben vagy a hárfa glisszandó, a vonósok pentaton vármotívuma nagy élvezettel tapasztalhatta, hogy mindebből ebben a kétzongorás átiratban nem volt hiány. Élmény volt a billentyűkön felfedezni az ismerős, más hangszerek birtokolta melódiákat. A zenekari tuttik is teljes hitelességgel szólaltak meg a nagyszerű zongoristák keze alatt. Az előadás úgy vette kezdetét, hogy a zongorista férfi és nő átölelték egymást egyértelművé téve, hogy ők is szereplők. Szép gondolat.

Az unisono fisz la-pentaton dallam ünnepélyes csendben vezetett be a zenei misztériumba, a felvételről bejátszott Prológ közben. A kegyetlen harcot hatalmas átéléssel, tökéletes szövegejtéssel, zseniális színészi alakítással, gyönyörű hangon megszólaló két énekes vívta meg. Arcjátékuk, mozgásuk magas színvonalú színészi teljesítmény volt. Csodálatra méltó biztonsággal élték meg Bartók nem éppen könnyű rájuk mért szólamait. A mű iránti feltétlen szeretetük áthatotta az egész előadást.

A Kékszakállú herceg váráról annyiféle felfogás létezik, ahányan ismerkednek vele. Azt hiszem, hogy az alkotó páros (Balázs Béla és Bartók Béla) ezt így is akarta. A sóhajokkal, könnyekkel terhelt, látszólag sötét, rideg vár titokzatos ajtajai melegséget, gyengédséget és áradó pompát is rejtenek.

A játéktér szűkösségét díszletek helyett kivetített videó felvételek oldották meg rendkívül hatásos módon. A Kínzó kamra és a Fegyveres ház borzalmán szörnyülködő Judit arca többet árul el a két sötét ajtóról, mintha kínzó eszközöket és hadi szerszámokat látnánk. Zakariás Zalán rendezésében az énekesek több ízben a nézők közé is lejönnek, sokat és sokféleképpen mozognak. A Kékszakállú büszke, katartikus ugrálása a Birodalom feltárulásakor, a legfeszültebb pillanatok egyikében, szinte fenyegető, majd szelíd szemkontaktus teremtése a zongoristanővel jó ötletnek bizonyult. Judit küzdelme a zongorák „testével”, a virágszirom tenger a IV. ajtóban – amelynek később, az utolsó két ajtóban is van funkciója – telitalálat. Hálásak lehetünk Bocskor Salló Lóránt művészeti vezetőnek, hogy ilyen értékes művészekkel álmodta meg ezt a produkciót, amely korábban már Szentendrén is kétszer aratott osztatlan sikert.

Kiemelnék egy aprónak tűnő mozzanatot az előadásból. Amikor Judit a Kékszakállú második asszonyát (dél) meglátja az elviselhetetlen nyomástól felnyög rendkívül emberközelivé hozva saját tragédiáját.

36 évvel ezelőtt egyik művészetre különösen fogékony, kedves gimnáziumi tanítványom 40. születésnapomra ajándékként négy kis képet festett A Kékszakállú herceg vára ihletésében. A piros színnel ábrázolt Judit a herceg színe által egyre kékebb lett. Az utolsó kép a teljesen kék, magányos, megöregedett Kékszakállú. Szerettem ezeket a finom ízléssel készült alkotásokat, később szívesen használtam ének-zene óráimon, amikor Bartók operáját tanítottam. Csiki Csaba jelmezei – kék és piros – tökéletesen rímelnek erre, végtelenül meggyőzőek.

A teljesen magára maradt Kékszakállú éjszakája eljön és a két zongorán keretként ismét a vármotívum jellegzetes, némileg módosult csendje hallatszik, kialszik a fény és teljes sötétségben halljuk a fisz la-pentaton lezáratlan, háromszor megismételt cisz hangját. Mi az igazi siker? Az, hogy ezután még súlyos percekig nincs taps. Mozdulatlan döbbenet volt a közönség első reakciója. Ők is részeseivé váltak ennek a nagyerdei előadásnak.

További izgalmas dolgok is történnek még a rendezésben. Például a könnyek tavától – az opera szívszorítóan lírai képe – végigkísérő képsor: a vízből kiemelkedő és alámerülő Judit és Kékszakállú. Mester Viktória Juditja bevette Kékszakállú várát. Molnár Levente Kékszakállú hercegének sebei rendre felszakadtak, miközben olykor maga is örömét lelte a Judit szerelme által felnyíló ajtókban. Szerelmük beteljesületlen, s ebben az asszonyi kételyek, a férfiúi büszkeség, a sóhajokkal teli, könnyező és vérző vár egyaránt szerepet játszik.

Bánffy Miklós igazgató és díszlettervező, Zádor Dezső főrendező, Bartókné Ziegler Márta, Kéméndy Jenő jelmeztervező, Bartók Béla és Egisto Tango karmester csoportképe A Kékszakállú herceg vára ősbemutatója, 1918 idején.

Ismeretlen fényképész alkotása

(OSZK Színháztörténeti Tár gyűjteménye, KB 11.713/1)

110 esztendeje, 1911-ben írta Bartók első színpadi művét, egyúttal egyetlen operáját. A Kékszakállú herceg vára bemutatójára még hét évet kellett várnia, amikor A fából faragott királyfi c. táncjátékával párosítva – amellyel már egy évvel korábban bemutatkozott – 1918. május 24-én Tango Egisto karmesteri pálcája alatt műsorra tűzte az Operaház. Idén ünnepeljük Bartók Béla születésének 140. évfordulóját. Értesüléseim szerint ez az operaprodukció máshol is színre kerül és bizonyosan bearanyozza ezt az ünnepet. A Kékszakállú herceg vára meghódította a világot. Egyre több világnagyság ragaszkodik az eredeti magyar nyelvű előadásához. Csodálatra méltó lemezfelvételek tanúskodnak erről. Mindazonáltal a legnagyobb elismeréssel lehet adózni Mester Viktória, Molnár Levente, Jean Klára és Szüts Apor teljesítményének.

Mester Viktória és Molnár Levente

(papageno.hu)

A Kékszakállú herceg vára hangzásvilága annak idején különösen modernnek tűnhetett s mára szinte klasszikussá vált. Azt hiszem, ez az időtlenség ismérve. Ehhez tette oda a magáét ez a 2021. augusztus 14-i előadás. Köszönet érte. Ebben a remekműben több helyütt is magunkra ismerhetünk. Az előadást követően bizonyára sokakban merült fel a kérdés: „Hol a színpad, Kint-e vagy bent?”

_________

*Ungár István ének-zenetanár, karnagy (budapesti Kölcsey Ferenc és Fazekas Mihály Gimnázium), szaktanácsadó, a Parlando állandó munkatársa