Az idei díjazOttaK között VAN két kollégánk,
Zádori Mária énekművész és Sapszon Ferenc karnagy-ZENESZERZŐ

 

Zádori Mária, Vashegyi György és Kásler Miklós

 

Sapszon Ferenc, Vashegyi György és Kásler Miklós

 

2021-ben hat művész nyerte el a legrangosabb magyarországi művészeti elismerésnek számító Nemzet Művésze díjat, amelyet a díjazottak a tavalyi év kitüntetettjeivel együtt vehettek át a Magyar Művészeti Akadémia székházában, a Pesti Vigadóban. A Nemzet Művésze díj Bizottság Aknay János festőművésznek, András Ferenc filmrendezőnek, Maurer Dóra grafikus-festőművésznek, Reviczky Gábor színművésznek, Sapszon Ferenc karnagynak, zeneszerzőnek és Zádori Mária énekművésznek ítélte oda az elismerést. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a díjátadón hangsúlyozta: a magyar kultúra több gyökérből táplálkozik és ez adja a sokszínűségét. "Önök ennek a kultúrának a képviselői, akik értékteremtő tevékenységükkel idolokká, példaképpé váltak" – méltatta a díjazottakat.

 

Vashegyi György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke köszöntőjében emlékeztetett arra, hogy a Magyar Művészeti Akadémia születésének 10 éves évfordulóján boldog embereket köszönthetünk, akik aktív szellemi munka árán számos alkalommal felemelő pillanatokhoz jutottak művészetük, intuícióik és szorgalmuk által, és ezekből a pillanatokból, mi befogadók is részesülhettünk. A Magyar Művészeti Akadémia kezdeményezésére – 2013-ban – az Országgyűlés a magyar művészeti élet kimagasló teljesítményt nyújtó, elismert képviselőinek személyes megbecsülése, méltó életkörülményeinek biztosítása céljából alapította a Nemzet Művésze díjat, amely a legrangosabb hazai művészeti elismerés, és amelyet 2014-ben ítélt oda első alkalommal a díj Bizottsága. A nemzet művészei egy időben legfeljebb 70-en lehetnek. A díjat minden évben a Magyar Művészeti Akadémia köztestület „születésnapján", november 5-én adják át.

 

2021-ben a Nemzet Művésze díj Bizottság tagjai: Ferencz István bizottsági elnök, belsőépítész, építőművész, a Nemzet Művésze, az MMA rendes tagja; A kultúráért felelős miniszter által felkért tagok: Eperjes Károly színművész, az MMA levelező tagja, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja; Orosz István grafikus, filmrendező, a Nemzet Művésze, az MMA rendes tagja; A Bizottság elnöke által felkért tagok: Buda Ferenc költő, műfordító, az MMA rendes tagja, a Nemzet Művésze; Finta József építőművész, az MMA rendes tagja, a Nemzet Művésze; Kiss János balettművész, az MMA alelnöke; Korniss Péter fotóművész, a Nemzet Művésze; Kubik Anna színművész, az MMA rendes tagja; Medveczky Ádám karmester, az MMA rendes tagja; Sebő Ferenc előadóművész, népzenekutató, az MMA levelező tagja, a Nemzet Művésze; Vári Fábián László író, költő, műfordító, néprajzkutató, az MMA rendes tagja voltak.

 

A Nemzet Művésze díj Bizottság 2021-ben hat művésznek ítélte meg a Nemzet Művésze díjat:

·       AKNAY JÁNOS festőművész – Képzőművészet díjkategóriában

·       ANDRÁS FERENC filmrendező, forgatókönyvíró, producer – Filmművészet díjkategóriában

·       MAURER DÓRA grafikus, festőművész – Képzőművészet díjkategóriában

·       REVICZKY GÁBOR színművész – Színházművészet díjkategóriában

·       SAPSZON FERENC karnagy, zeneszerző – Zeneművészet díjkategóriában

·       ZÁDORI MÁRIA énekművész – Zeneművészet díjkategóriában

 

A Nemzet Művésze díjakat 2021. november 5-én adta át Vashegyi György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke, valamint prof. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere az MMA székházában, a Pesti Vigadó Dísztermében. A tavalyi, VII. Nemzet Művésze díjátadó ünnepséget a járványügyi helyzet alakulására tekintettel a Magyar Művészeti Akadémia elhalasztotta. Így a tavalyi díjazottak is – Nagy Ervin építőművész, Dárday István filmrendező, Hildebrand István operatőr, Péreli Zsuzsa textilművész, keramikus, restaurátor, Bereményi Géza író, forgatókönyvíró, rendező, Szakonyi Károly író, Farkas Ádám szobrászművész, Földi Péter festőművész, Kovács Miklós kékfestő mester, Ránki Dezső zongoraművész – most vehették át ünnepélyes formában a díjat. A szintén tavaly díjazott Soproni József zeneszerző 2021 áprilisában elhunyt, képviseletében özvegye vette át az elismerést.


A 2020-as és 2021-es díjazottak laudációit és „a Nemzet Művésze" cím odaítélésének indoklásait a 
mellékelt sajtóanyag tartalmazza. Az összes díjazott, valamint a Nemzet Művésze díjról további információ a nemzetmuvesze.hu oldalon található.

 

MMA, 2021. NOVEMBER 5.  |