ELHUNYT FÓDI JÁNOS

CSOLNOKI ZENETANÁR, karmester

(1933 – 2022)

 

Csolnoki Fúvószenekar : Fódi János-schön walzer (4:31)

A Csolnoki Fúvószenekar 2014.12.26-i koncertjén játszotta Fódi János által hangszerelt Schön Walzer című darabot! A darabot a hangszerelő vezényelte!

 

   Fódi János több mint ötven évig volt a csolnoki – és egyben a térségi – zenei élet meghatározó alakja. Az egykori karmester 1933-ban született Veszprém megyében, Tósokberénden. 1949-ben felvételt nyert a Veszprémi Gimnáziumba, ahol klarinéttal kezdte meg komolyabb zenei tanulmányait, később elvégezte a zeneművészeti karvezetőképzőt, illetve a zenetanárképzőn szolfézs szakon végzett.

 

A Csolnoki Zeneiskolában 1963-tól tanított, nyugdíjazásáig az intézmény igazgatója is volt. Szintén ettől az évtől kezdve vezényelte a Csolnoki Fúvószenekart. 2007-ben csatlakozott hozzá Mezei Zoltán mostani karmester és egészen 2015-ig együtt dolgoztak, majd abban az esztendőben Fódi János nyugdíjba vonult.

 

Munkásságát számos díjjal ismerték el, többek között életművével 2002-ben kiérdemelte a Magyarországi Németségért Arany Dísztűt, négy évvel később a Josef-Gungl-emlékérmet. 2006. december 18-án átvehette a Magyar Művelődési Intézet által adományozott Pro Cultura Minoritatum Hungariae Díjat is.

 

„János bácsi több, mint ötven évig volt a csolnoki zenei élet meghatározó személyisége, köszönjük az elmúlt évtizedek rengeteg élményét, tanítását!  

 

Reméljük, fentről figyelsz majd minket… Az Angyalok őrizzék álmodat!” – búcsúztak szívhez szóló üzenettel a zenekar tagjai.

 

(Forrás: Csolnoki Fúvószenekar/kemma.hu)