Tóthmátyás Lajosné emlékére

 

Tóthmátyás Lajosné Nagy Sarolta

(1937-2022)

 

Megrendülve értesültünk a Molnár Antal Zeneiskola nyugalmazott igazgatónőjének, Tóthmátyás Lajosnénak elhunytáról.

 

A mindig vidám, jókedvű Sárika – ahogy mindenki hívta – 1992-ben került a zeneiskola élére. Az első pillanattól kezdve hatalmas szeretettel fordult a tantestület és a növendékek felé. A kinevezését követően már az első évben túllépett a zeneiskola erzsébetvárosi kerületben végzett tevékenységének határán, a főváros számos templomában hangversenysorozatot indított többek között a Szent István Bazilikában, a Bécsi kapu téri evangélikus templomban, a Dohány utcai Zsinagógában, a Fasori evangélikus templomban, de koncertet tarthattunk a Zeneakadémia Kistermében és a Keszthelyi Festetics-kastély Tükörtermében is, mint a Keszthelyi Festetics György Zeneiskola testvériskolája.

 

Felvette a kapcsolatot megannyi más ország zeneiskolájával, eredményeképpen pedig külföldi utazások feledhetetlen emlékeivel, érdekes és értékes tapasztalataival gazdagította a résztvevőket és az általa irányított intézmény egészét. Jártunk Ausztriában, Lichtensteinben, Németországban, Svédországban, Horvátországban, de eljutottunk az Amerikai Egyesült Államokba, Chicagóba is. A baráti együttműködés során a meghívóinkat mi is vendégül láthattuk itthon.

 

Nyári zenei tábort szervezett Balatonmárián, amely minden évben intenzív foglalkozásokkal és emlékezetes élményt adó, a helyi templomban megrendezett magas színvonalú záróhangversennyel sok növendéket megmozgatva fontos eseménnyé vált a zeneiskola életében.

 

Kitűnő kapcsolatot ápolt Törley Mária szobrászművésszel, ekképp valósulhatott meg a Molnár Antal szobor és a Molnár Antal emlékplakett. Mélyen emlékezetünkben él a szép és méltó szoboravató ünnepség. Az emlékplakett azóta is minden évben egy kiemelkedő, elismerést érdemlő munkát végző kollégának kerül átadásra.

 

Felkérte Leszkovszki Albin zeneszerző kollégánkat az Erzsébet Himnusz megalkotására, amelynek szövegét a Szent István Bazilika akkori plébánosa, Szabó Géza kanonok úr verseskötetéből választotta. A mű ősbemutatója a Szent István Bazilikában a zeneiskola zenekara és a kerületi iskolák egyesített énekkara megszólaltatásában mindenki számára életre szóló felejthetetlen élményt jelentett.

 

Nem feledjük, hogy jónéhány kortárs zeneszerzővel - úgymint Karai József, Balassa Sándor, Leszkovszki Albin és sokan mások - remek kapcsolatot ápolt, így nem véletlen, hogy közülük sokan seregnyi művet a zeneiskolának ajánlottak. Ezen alkotások a zeneszerzőkkel közösen valóra váltott bemutatói maradandó, nagyszerű élménnyel szolgáltak mindannyiunk számára.

 

Öröm volt megtapasztalni, hogy a zeneiskolai hangversenyek milyen nagy közönséget vonzottak. A felkért műsorvezetők, Czigány György vagy Zelinka Tamás a zeneművek ismertetése mellett zenetörténeti és művészettörténeti gondolatokat is megosztottak a hallgatósággal, az eseményeket evvel még értékesebbé téve.

 

A kimagaslóan aktív zeneiskolai élet eredményeképpen megszülethetett egy önálló CD kiadás a zeneiskola növendékeinek előadásával.

 

Megalapításra került a „XXI. Század Zenéje” Alapítvány a tehetségesek gondozására, a rászorulók segítésére és kiadványok megvalósulásának támogatására.

 

Akik csak ismertük, emlékét el nem múló módon szívünkbe zártuk!

 

 

Dr. Solti Ambrusné

nyug. ig. h.