Klasszikus brácsaversenyek
Szűcs Máté és az Anima Musicae Kamarazenekar felvételén

Szinte szimbolikus jelentőségű, hogy éppen a Zene Világnapján, október 1-jén jelent meg a Hungaroton méltán nemzetközi érdeklődésre számot tartó felvétele. A CD borítójának különböző nagyságú betűkkel adott információi arról a (kereskedelmi) tapasztalatról tanúskodnak, hogy mi a többé és kevésbé „érdekes”, a vásárlóközönség számára figyelemfelkeltő. Korántsem „értékrendi” ez a „súlyozás”, hiszen a szerzők között Mozart is szerepel. Hoffmeister, Stamitz, Mozart – a keresztneveknek még csak a kezdőbetűje sem szerepel, jóllehet az utóbbi két esetben muzsikusdinasztiáról van szó…

Nagy valószínűséggel még a brácsások szeme sem a zenei anyag ismeretében csillan fel – vélhetőleg közülük sokan (a többi érdeklődőhöz hasonlóan) ebben az interpretációban találkoznak először e művekkel. Ami egyúttal azt is jelenti, hogy akár egyenlőségjelet is tehetünk a művek és a hangzó megjelenésük közé, vagyis, egyelőre már csak ezért is etalonnak tekinthető a felvétel. Melynek meghallgatása arról győz meg, hogy korántsem csupán ritkaságértéke miatt méltó a figyelemre!

És aki – szembesülve azzal, hogy számára ismeretlen hallgatnivalóhoz jut – „belülről” kezdte az ismerkedést a zenei anyaggal (tehát, úgy játszva le a műsort, hogy még csak a programot sem olvasta el), különleges meglepetéshez juthatott: a Mozart-zene ismerősnek hatott! A Klarinétverseny átiratát halljuk ugyanis! De addig is volt bőven gyönyörködnivaló – miközben meddőn filozofálhattunk azon, hogy lám, mennyire összefügg az alkotói és előadóművészi tevékenység. A kiváló hangszeresek inspirálják a szerzőket, a remekművek megléte pedig kihívást jelent a számukra…

Franz Anton Hoffmeister D-dúr versenyműve csakúgy értékes játszani (és hallgatni) –való, mint Carl Philipp Stamitzé. Az előbbi szerző zeneműkiadói funkcióban biztos értékítéletéről, minőségérzékenységéről is tanúbizonyságot tett az idők próbáját kiálló szerzők műveinek publikálásával, az utóbbi pedig annak a zenei légkörnek a tapasztalatait kamatoztatta, amelybe beleszületett, a mannheimi zenei centrumét. Miként a kísérőszövegből megtudjuk, az 1802-ben kiadott Mozart-átirat szerzőjének kilétéről jelenleg (már és még) nincsen tudomásunk – ám a Christopher Hogwoodnak köszönhető, 1999-es új kiadás könnyen hozzáférhetővé teszi ezt a verziót.

Szücs Máté

„A kitűnő szólista és az Anima Musicae Kamarazenekar…”

A kitűnő szólista és az Anima Musicae Kamarazenekar (feltüntetett) 27 játékosának köszönhetően ötnegyed óra felhőtlen kikapcsolódásban lehet részünk. Eluralkodik a klasszikus „derű”, a hangulatok és érzések gazdagon árnyalt nüanszainak alaptónusát adva. Olyan interpretációban kapjuk a műveket, amelyek egyszerre képesek lekötni a figyelmet és lehetővé tenni az elengedett (néha már-már belefeledkező) gyönyörködést. Vagyis, a gyakran leginkább csak remekműveknek kijáró felelősséggel és műgonddal kidolgozott hangzó partitúrákat kapunk. A kétségkívül zenei köznyelvi fordulatokban művek esetében a minden szinte arányos formálás, a részletek kidolgozottsága tetszetős hallgatnivalót kínál, a jól karakterizált tematikus anyagon belül pedig mindig találunk „rácsodálkoznivalót”. A Hoffmeister-műben rögvest feltűnik a szólóbrácsa hangkészletének kihasználása. C. Ph. Stamitz pedig „le sem tagadhatná”, hogy maga is a brácsajáték művésze, akit ugyanakkor alkotóként a hangszer lehetőségeinek kiaknázása is inspirál. Brácsaversenye nyitótételének mintegy hárompercnyi cadenzája kétségkívül unikális kora brácsairodalmában. Külön figyelemreméltó a moll hangnem jellegzetes intonációs típusának hatásos felidézése, és a hangszertechnikai különlegességek. (Talán nem érdektelen megjegyezni: a mű kottájának megjelenése idején Beethoven mindösszesen négyéves…)

Az előadás „visszaigazolja”: a választékosan kidolgozott partitúrák napjainkban is élvezetes játszanivalót kínálnak, amihez az is hozzájárulhat, hogy a szólista és az együttes viszonya gyakran kamarazenei közvetlenségű kapcsolatban áll egymással.

Mozart klarinétversenyének átirata pedig kétségkívül igazi csemege, az érzések-indulatok némiképp szélesebb skálájával.

Ilyen muzsikálást hallgatva, a szólistának köszönhetően arra gondolhatunk: immár végérvényesen okafogyottá váltak az egykor oly gazdagon tenyésző brácsás-viccek…

(Hungaroton – HCD 32799)

Fittler Katalin