„Legyen a zene mindenkié, de tényleg!”

Batta András közösség- és közönségnevelésről, s az első tapasztalatokról

Batta András zenetörténész, a Magyar Zene Háza igazgatója

(Fotó: Havran Zoltán, magyarnemzet.hu)

Elkészült a Magyar Zene Háza látványos épülete - Liget Budapest (2:27)

Csupa üveg, csupa arany, csupa fény és csupa-csupa muzsika. Egy különleges épület, ahol a kint bentté és a bent kintté válik, és amely láthatóvá teszi a zenét. Szokatlan új helyszínnel gazdagodott zeneéletünk, s hogy mennyire kivételes ez a ház, talán jelzi az elnyert elismerések sokasága, legutóbb például Cannes-ban, a MIPIM fődíját kapta meg az épület, fenntarthatósági, esztétikai és látogatói élmény szempontjából egyaránt a világ legjobbjának ítélte a zsűri. De nemcsak a ház unikális, az intézmény szintén rendhagyó szerepkört kíván betölteni. Eddigi, rövid működésük alatt helyet adtak már zenepedagógus-konferenciának, megrendezték a Kórusok Téli Éjszakáját, és folyamatosan fogadják az iskolás csoportokat. A következő időszakban kerül színre Városkapu-sorozatuk, amelynek keretében egy hónapon keresztül mutatják be egy-egy település kulturális életét, a szabadtéri koncertjeiken pedig szívesen adnak majd bemutatkozási lehetőséget akár zeneiskolás fiataloknak is. Batta Andrással, a Magyar Zene Háza igazgatójával tervezett programokról, feladatokról beszélgettünk, valamint arról, mekkora érdeklődést váltott ki a januárban átadott városligeti épület.

- Milyen intézményt képzeltek el a műsorokat, kiállításokat, rendezvényeket tekintve?

- Induljunk ki abból, hogy a háznak már attól is különleges a helye, a helyzete, hogy a zseniális építész, Sou Fujimoto kuriózumot tervezett, egy olyan épületet keltett életre a Ligetben, amely a zene szépségét, sokféleségét, csodáját, valamint az ezzel kapcsolatos ismeretek sokaságát tudja bemutatni. Már az építészeti koncepcióban is benne rejlik, hogy ez a helyszín otthont ad az ismeretterjesztésnek, a zenepedagógiának. Mi nem vagyunk koncertközpont, sem zeneiskola, hanem egy olyan komplex intézmény, ahol mindez együtt jelenik meg. A kiállítótérben a zene vizualizálása volt a fő cél, erre szolgál a Hangdóm is. A legalsó szinten tanulmányozni lehet a zenetörténetet, s élményszerűen találkozni zenén kívüli eszközök segítségével. Minden pedagógiai ismeretterjesztés ehhez az alsó térhez kapcsolódik, amelyet én leginkább varázstérnek nevezek, mert elképesztő, ahogyan animációkkal, installációkkal, akár egy film, megelevenedik a jelenlévők előtt a zenetörténet. Így nemcsak hallgatni lehet a zenét, hanem olyan élményeket is megélni, amelyek mindenki érdeklődését felkeltik az adott kor, az adott zeneszerző iránt. A huszonegyedik században, amikor mindenki látni és nem hallani akar, a vizualitás rettentően fontos. S látom az érkező csoportokon, a családokon, hogy mennyire megszólítja a gyerekeket ez a tárlat, mert azon a nyelven beszél, amit megszoktak.

Fujimoto stílusának jellegzetessége a kinti és a benti terek közti határ elmosódása, ami a Zeneháznál is megfigyelhető

A koncertterem hatalmas üvegfalakkal nyílik meg a Liget felé

(Fotók: Vörös Szabolcs / Válasz Online)

- S emellett akad élőzene is jócskán…

- Igen, hiszen ott a két hangversenyterem, a zenei foglakozások tere, s mindez olyan komplexen hat egymásra, ami páratlan lehetőségeket nyújt a zenei ismeretterjesztésben és a zeneoktatásban is. Az elsődleges célunk az, hogy a közoktatásban résztvevő gyerekeknek - akik ismert okok miatt nem kapnak megfelelő zenei élményt – mutassuk meg, miért is fontos ez a terület, és keltsük fel iránta a figyelmüket. Természetesen nekünk különleges lehetőségeket biztosít ez a ház, de meg akarjuk mutatni azokat a módszereket, eszközöket, amelyeket szerényebb körülmények között is lehet használni. Szeretnénk mindezt a tanárok elé tárni, s a célunk az, hogy emellett a pedagógusok fontosságára, az általuk betöltött szerepre is felhívjuk a figyelmet. Olyan fórumot, adat- és ötletbázist kívánunk létrehozni – és kialakítani ehhez egy honlapot is – , ahol hozzáférhetőek az új metódusok, meg lehet vitatni a tapasztalatokat, így valóban közös gondolkozást is folytathatnak a pedagógusok, létrejöhet egy közösség. Nálunk a klasszikus zene mellett rengeteg etno, jazz, popzene is megjelenik, így a műfajok egymásra hatása ugyancsak vizsgálható. S hogy mindez mennyire leköti a gyerekeket, már látható, hiszen folyamatosan érkeznek hozzánk az iskolás csoportok.

- Egy korábbi interjúban említette, hogy fontos az is, hogy forrást találjanak a vidéki csoportok Budapestre utaztatására is…

- Tettünk e téren már lépéseket, egyelőre azonban a budapesti iskolák töltik meg a termeket, azokat fogadjuk, akik jelentkeznek nálunk. A foglalkozások nagyszerűen működnek, mióta megnyitottuk a kapukat. Az érkező csoportok életkor szerint más és más programmal ismerkedhetnek meg. A kisebbek először az emeleten felkészítést kapnak arról, mit is fognak pontosan látni-hallani, majd megnézik a kiállítást. Azaz némely részét, hiszen az egész anyag hatalmas, s épp az az érdekes benne, hogy különböző vezérmotívumokat is végig lehet követni – például megkeresni a kottaírással kapcsolatos emlékeket, egy-egy zeneszerző művészetét -, majd ezt követően közös éneklésben, muzsikálásban vehetnek részt. Rengeteg gyerekhangszer áll rendelkezésre, ebből válogathatnak a kicsik. Más persze a program a gimnazistáknál, ahol a nagyobbak érdeklődéséhez kapcsolódnak az egyes fázisok. Van saját csapatunk: rendhagyó zenepedagógusaink, akik foglalkoznak a csoportokkal, és szeretnénk még más kollégákat is bevonni ebbe a munkába. Amikor a Kórusok Téli Éjszakájának adtunk otthont, és a különböző helyszíneinken énekeltek az együttesek – a kávéháztól a koncertteremig –, azon az estén azt érezhette minden jelenlévő, mintha Kodály százéves terve vált volna valóra, egy olyan „trendi” helyszínen, ahol ezt valóban meg lehetett valósítani. A tervünk pedig az, hogy a Magyar Zene Házában folyamatosan rendhagyó, figyelemfelkeltő produkcióknak adjon otthont. Nem nálunk lesz Cecilia Bartoli-koncert, és nem hívjuk meg a Bécsi Filharmonikusokat sem, mi azt szeretnénk elérni, hogy legyen a zene mindenkié, de tényleg!

- Korábban is beszélt már arról, hogy nem sztárokat akarnak hívni, hanem sztárokat szeretnének nevelni. Ez azt jelenti, hogy akár a legkisebbek is koncertezhetnek a Magyar Zene Házában?

- Igen, a szabadtéri színpadon teljesen kinyitjuk a kapukat, ha jelentkezik egy zeneiskolás növendék a tanárával, hogy ő szeretne egy tízperces előadást tartani, akkor akár erre is van lehetőség. A jövőben a Virtuózokkal is dolgozunk, egy mentorprogramjuk valósul meg nálunk, de például a Cziffra Fesztivállal együtt működve nyolc fiatal zongorista lépett nálunk pódiumra, részben zeneakadémisták. Otthont adunk emellett a Fesztivál Akadémia Budapest egyik kedves programjának, a Fehér Ilona Hegedűversenynek. Rendhagyó szerepre törekszünk, s a szabadtéri produkcióinkkal szeretnénk elérni, hogy azok, akik sétálnak, játszanak a Ligetben, álljanak meg, hallgassanak bele a produkciókba. A cél, hogy felkeltsük a zene iránti érdeklődést.

- Már maga az épület is megállásra késztet minden erre járót…

- Volt bennem aggodalom kezdetben, hogy mennyi időbe telik, míg a Magyar Zene Háza bekerül a köztudatba, de most azt tapasztalom, hogy nemcsak a zenészek, hanem mindenki számára érdekes a ház. A nemzetközi sajtót sem kellett hívnunk, Fujimoto nevére a szélrózsa minden irányából érkeznek az építészeti szakújságírók, s bízom benne, hogy arra is felfigyelnek, hogy nemcsak az épület, hanem a zenei tartalom is különleges.

- Nem zavarja, hogy most elsősorban mindenki az épületre kíváncsi?

- Nem, mert elválaszthatatlan a ház és a benne lévő tartalom. Az a filozófia, ami a falakban megjelenik – az áttetszőség, a szabadság – , igaz a zenére is, hiszen ami az itteni üvegfalak között hangzik fel, olyan, mintha a Ligetben, az ott sétálók között is megszólalna. S épp ezért olyan sokszínű, sokakat megszólító a kínálatunk, amelyben azért kortárs kompozíciók, elektroakusztikus zene is akad, mert mindennek megvan a maga közönsége. Rengetegen az épület miatt jönnek, azonban az első látogatást követően is vissza-visszatérnek. A kiállításunk állandóan telt házas, naponta 600-800-an nézik meg. Ha egy tanteremben tartanék egy ilyen, zenetörténeti előadássorozatot, akkor jó esetben ötven ember jönne el rá. Most pedig ilyen sokan ismerkednek meg a zenetörténettel! A látogatókat először elvarázsolja az épület, ezt követően hat rájuk a Hangdóm, majd az itteni programok miatt is visszajárnak. Most az első időszak elteltével azt mondhatom, a Ház és mindaz, ami benne rejlik, vonzza a publikum minden rétegét. Hatalmas az érdeklődés, ami úgy tűnik, hogy nem lankad, sőt!

- Említette a tárlatot, amiről azt mondta egy korábbi interjúban: „a zenetörténeti kiállítás bizonyos szempontból én vagyok”.

- Igen, legalábbis a négy évtizedes tanári pályafutásom erős lenyomata, az a zenetörténeti áttekintés, amely a kiállításon megjelenik. Az órákon ugyanis az ember megfigyeli, mire vevő a hallgatóság, hiszen még a zeneakadémista fiatalokat is úgy kell megszólítani, hogy valóban felkeltsük az érdeklődésüket, ehhez pedig szükség van a show-elemekre is – legalább is én ezt vallom. Amikor a tárlat terveztük, akkor az általam rendszeresen elmondott zenetörténetet epizódokra bontottuk, s megnéztük, mi az, ami ötven embernél többet is érdekel. Senki nem gondolná, hogy Leoninus és Perotinus, a Notre-Dame-iskola szerzeteseiből lesznek a kiállítás sztárjai. Ha valaki átsétál a többszólamúság templomán, átélheti az európai zene egyik legnagyobb vívmányának jelentőségét. Egyébként nemcsak a kiállítás, hanem az egész ház az eddigi tevékenységemet tükrözi, olyan elemekből épül fel, amelyekkel életem különböző periódusaiban foglalkoztam. Nagy szerencsémre van körülöttem egy fiatalokból álló, odaadó és professzionális stáb is, amelynek tagjai rengeteget dolgoznak azért, hogy a Ház a lehető legsikeresebben működjön.

- Mennyi ideig látható a mostani tárlat?

- Öt-hat évig biztosan, s még lehet tovább bővíteni, fejleszteni technikai újdonságokkal. Emellett félévente lesznek még időszaki kiállítások is, most például a magyar popzene hőskorát fogjuk bemutatni, az 1956-os forradalom és a rendszerváltás közötti időszakot. Nagy utazótárlatokat is befogadunk majd. Egyébként mi is külföldön tanultuk meg - például a David Bowie – vagy a Pink Floyd-kiállításon –, hogyan kell ilyen szellemiségű tárlatot összeállítani, és segítette a munkánkat egy angol kiállítási tanácsadó is. Ezeken az előbb említett tárlatokon ugyanis a látogató is részesévé válik a történetnek, azt érezheti, hogy ott van az öltözőkben, a felvételeken, sőt még a többezres stadionkoncerteken is. S akárcsak ezeknek a bemutatóknak, egy különleges, fejhallgatóban megjelenő zenei program jóvoltából nagyon erős a zenei rész is. Temérdek pozitív visszajelzést kapunk a nyitás óta, mindenki el van ragadtatva ezektől a trükköktől, technikai újdonságoktól is, amelyeket eddig el sem tudtunk képzelni. S el kell mondanom, hogy nemcsak a kiállítás és a koncertek különleges a Magyar Zene Házában, hanem a kávézó és az étterem kínálata is, ahol például egy fiatal mesterszakács készíti a fogásokat.

- Megnyílt az épület, rengetegen látogatják a kiállítást, sikeresek a koncertek, elindultak a pedagógiai programok. Hogyan tovább?

- Az idei évre már betelt a kalendáriumunk, olyan sokan szeretnének a Magyar Zene Házában fellépni, hogy egy tűt sem lehet már leejteni. De akadnak még jócskán nagy terveink. Elindul májusban a Városkapu-program, amelynek keretében jelentős vidéki városokat szeretnénk bemutatni, úgy, hogy egy hónap leforgása alatt többször visszatérnek a Házba, új, az együttműködésre készült projektekkel. Az első vendégünk Debrecen lesz, ősszel pedig Veszprém kerül reflektorfénybe. Mindenki lelkes, ők hozzák a produkciókat, mi adjuk a helyet, s arra is figyelünk, hogy többrétegűek legyenek a nálunk előadott programok, a gyerekműsortól a komplex alkotásokig. A legfontosabb az, hogy a befogadott koncertek mindegyike ‘zeneházas’ legyen, azaz rendelkezzen üzenettel, ismeretterjesztő jelleggel, s ha lehet tartalmazzon felfedezést, váratlan felismerést is. A debreceniek elhozzák például azt az új irodalmi-zenés alkotást, amely Szabó Magda Az ajtó című művéből született Ajtók címmel, lesz egy Csokonai-projekt is, ami a Csokonai-hagyomány máig tartó továbbélését mutatja meg. Felhangzik majd Zombola Péter új darabja, valamint a híres hollywoodi filmzeneszerző, Rózsa Miklós szimfonikus műveit is bemutatják. Minden város izgalmas újdonságokkal jelentkezik nálunk, s örülünk, hogy ennek részesei lehetünk.

- Évente két település szerepel a sorozatban. Sok időbe telik, amíg minden várost bemutatnak…

- Ó, időnk van bőven, hiszen a Magyar Zene Háza regényes története csak most kezdődött el!

Réfi Zsuzsanna

FÜGGELÉK:

Tahler Tamás képriportja: Magyar Zene Háza

https://photos.app.goo.gl/Lm5R87arJ4x48Wrz6