ELHUNYT IFJ. SOMORJAI JÓZSEF

 

ÉNEK-ZENETANÁR, KARNAGY, ZENESZERZŐ

 

 

1947. február 28-án Kispesten született Somorjai József tanár úr harmadik gyermeke, aki édesapja után szintén a József nevet kapta.  Muzsikus család volt a háttere, nagyapja a wekerlei templom kántora, nagybátyja Kispesten látta el ezt a feladatot, másik felmenője énektanár és zeneszerző volt. Nem csoda, hogy génjeiben hordozta a zene iránti hajlamát.

 

Korán, mindössze 5 évesen kezdett zongorázni, apró gyerekes szöveges dallamokat talált ki, amelyek nem maradtak fenn. Későbbiekben az akkortájt induló Fővárosi Zeneiskolák IX. kerületében már komoly zongorista növendék lett. Kiváló tanárai voltak, általános iskolás korában a szigorú Küllei Angéla keze alá került. Középiskolásként a Bartók Béla Konzervatóriumba járt, ott is érettségizett. Zongoratanára a közelmúltban elhunyt Sipos Éva volt, akire mindig nagy szeretettel emlékezett.

 

Végül fizikai adottságai miatt nem a zongorista pályát választotta, inkább a zeneszerzés vonzotta. Tanulmányait Sugár Rezső irányításával végezte. Kortársai közül néhányukkal éveken át tartott kapcsolatot. (Presser Gábor, Wolf Péter, Mosóczi Miklós)

Rövid ideig a könnyűzene vonzásában zongoristaként kereste kenyerét, majd a tanításra szánta el magát. Kispesten az Ady Endre úti ének-zenei iskolában, majd az Eötvös iskolában tanított. Az Ifjú Gárda Művelődési Ház igazgató helyetteseként tevékenykedett Kispest kulturális életében. Későbbiekben kilépve szűkebb hazájából zongorakísérőként kamatoztatta tudását az Állami Balettintézetben, a Rock Színházban és a Fővárosi Operettszínházban is.

 

A Magyar Televízió megbízásából ő szerezte a „Csörgősipka” c. ifjúsági műsor zenéjét.

 

 

Ifjabb Somorjai József

(Kispest Infó, 2018)

 

 

Az Ady Endre úti iskola végzős osztályából alakult meg a hazai és külföldi sikereket, ismertséget szerzett Gyöngyvirág Kamarakórust, amelyet édesapjától vett át, és haláláig figyelemmel kísérte munkájukat. A máig sikeresen működő együttes házi szerzője, sok esetben zongorakísérője volt. Kórusművei sikeresen terjedtek az országban. A legismertebbek közül csak néhányat említve: a gyermekkarra írt „A kis gőzös”, az egynemű- vagy vegyeskarra írt „Trubadúrmollban”, a feleségének ajánlott „Üzenet a Kék Bolygónak”, a saját kórusának ajánlott „Barokoko” – vokáljáték.

 

[Hollerung Gábor] Jr.Somorjai József: Vocalplaying for Chor & Piano / Truba-Dúr-Moll (3:33)

 

Ifj. Somorjai József - Üzenet a kék bolygónak (2:12)

 

Ifj. Somorjai József : Varázskréta (3:27)

Kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium Péterffy Gyula Gyermekkara

Vezényel: Majó Júlianna, zongorán kísér: Kolcsár Péter

 

Kispesti Gyöngyvirág Kórus - Barokoko (6:10)

 

Ifj. Somorjai József szerzői est 2017.05.20. (2:42)

Ifj. Somorjai József 70. születésnapjára szervezett szerzői estje a kispesti Művelődési Házban (2017. május 20.)

 

 

Nagyon készült, hogy megünnepelje 75. születésnapját egy ünnepi hangversennyel, ami egyúttal a kórus fennállásának 50. évfordulója is lett volna. A készülődést megzavarta a   covid járvány miatt a kórustagok jelenlétének változó száma, így bizonytalan időre elhalasztva az előadás időpontját. Még megérhette 2022. február 28-án a 75. születésnapot, de romló egészségi állapota földi útját 2022. 04. 09-én lezárta.

 

A wekerlei templom urnatemetőjében nagyszülei és szülei mellé helyezték örök nyugalomra. A temetésen szeretett kórusa búcsúztatta Borhy Csilla vezényletével, befejezésül stílusosan „Coda” c. művét énekelték.

 

Gyászjelentőjén Cicero mondása állt: „A legszebb emlék a szeretet, amelyet mások szívében hagyunk magunk után.”

 

S. P.