A könnyűzene egyáltalán nem könnyű…”

 

Kulcsár Sándor bízik benne, hogy egyre többen megismerik
a Premier Művészeti Szakgimnáziumot

 

Kulcsár Sándor

 

Tizenkét esztendővel ezelőtt alapította Kulcsár Sándor harmonikaművész az első iskolát Békéscsabán. Két évre rá Szegeden, egy újabb elteltével pedig már Budapesten is várta a könnyűzene vagy a kortárs-, modern tánc iránt érdeklődőket. Az intézményekben ma már nyolcszáznál többen tanulnak, akadnak növendékeik, akik a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz tanszakán és a Magyar Táncművészeti Egyetemen folytatják tanulmányaikat. A végzetteket pedig hazai és külföldi zenekarokba, táncegyüttesekbe is várják. Az utóbbi években nemcsak a pedagógusok, hanem diákjaik között is egyre több a klasszikus zenei tanár, hiszen a náluk szerzett végzettséggel alapfokon már ők is oktathatják a könnyűzenét. Az alapító-iskolavezetővel, aki gyakran egyetlen napon mind a három intézményben is megfordul, a kezdeti évekről, a folytonos munkáról és a következő időszak terveiről is beszélgettünk.

 

-      Miért döntött úgy, hogy életre hív egy könnyűzenével és kortárs tánccal foglalkozó iskolát?

-      Azért, mert úgy véltem, hogy a könnyűzenéről még ma is sokan azt gondolják, nem kell hozzá több tudás, mint három akkord játszogatása. Pedig rengeteg ága van, és bizony a könnyűzene egyáltalán nem könnyű… Ráadásul a mai ízléskultúra is fejlesztésre szorul.  A nívós zenéléshez érteni kell, ahogy a kortárs- és modern tánchoz ugyancsak komoly előtanulmányok szükségesek. Ezért hozzánk, a Premier Művészeti-iskolákba azokat várjuk, akik mindezt komolyan gondolják, s hajlandóak is tenni érte, hiszen nemcsak az érettségihez szükséges tudást szerezhetik meg nálunk, hanem a szakvizsgákon is sikerrel kell szerepelniük. A kottaolvasás, a különböző stílusok (pop, rock, jazz) terén való jártasság az alap, és miután mindet alaposan megismerik, eldönthetik, mely területen szeretnének fejlődni. Miután államilag támogatott iskola vagyunk, így ingyen szerezhetnek érettségit és szakmát, végzett tanároktól sajátíthatják el az alapokat. Felnőttoktatást is folytatunk, akinek van érettségi bizonyítványa, az tanulás, munka mellett, az esti oktatásunkban vehet részt, és ezzel igyekszünk lehetőséget adni azoknak, akiknek eddig nem volt erre módjuk.

 

 

-      Amikor elhatározta, az iskolaalapítást, mi jelentette a legnagyobb nehézséget?

-      Békéscsabáról indultunk, és az első időszakba majdnem belehaltam, annyi mindenre kellett odafigyelni, helyet, megfelelő munkatársakat találni, megteremteni a kellő anyagi és tárgyi feltételeket az engedélyeztetéshez, és elérni, hogy államilag támogatottá váljon a könnyűzene és a kortárstánc oktatása. Nem volt könnyű összeszedni a jó zenészeket, hiszen nem elég, hogy valaki kiválóan játszik, ugyanilyen fontos, hogy meglegyen a végzettsége is. Emellett nélkülözhetetlennek tartottam azt is, hogy megfelelő pozitív pedagógusi attitüddel rendelkezzenek az itt tanító pedagógusok. Azt gondolom fontos a zene és a tánc iránti szeretet megteremtése, ha ez létrejön a szorgalom és a kitartás idővel meghozza a gyümölcsét. Nem sok segítséget kaptam, de a nehézségeken átlendített az, hogy a fiatalokért tesszük mindezt. Az elején sok nehézségeim akadtak, nem értették, hogy mit is akarok ezzel az iskolával. Ahogy azt sem, hogy a könnyűzene nem három akkord… Pedig a növendékeink hamar bemutatták a tudásukat. Nálunk ugyanis kötelező a havi fellépés is, amelyen még a legkisebbek, az alapfokon tanulók is rendszeresen részt vesznek. Az is természetes, hogy a növendékek darabokat írnak, és gyakran a táncosok a zenészeink kíséretével lépnek fel. Ezek a koprodukciók közoktatás szintjén szinte egyedül a mi iskolánkban lehetséges. Ez a két meghatározó művészeti ág itt együtt is tud kivirágozni. Mindhárom intézményben szervezünk Premier pódiumot, de emellett városi rendezvényekre is gyakorta meghívják a növendékeinket, például a szegedi borfesztivál fellépői vagyunk, és Gyulán is rendszeresen szerepelünk. Öröm látni, hogy a növendékeink zöme alig várja, hogy bemutathassa a tudását, és színpadi rutint szerezzen. Az első években nem fogadták lelkesen az iskolámat, a külsős pedagógusok közül többen értetlenkedtek, miért is van szükség könnyűzenei képzésre. Ekkor autóba ültettem őket, és elvittem az iskoláink (Békéscsaba, Szeged, Budapest) óráira, fellépéseire. Hazafelé a kocsiban már többen felvetették, szívesen jönnének hozzám akár tanítani is. Hiszen látták, hogy nálunk komoly szakmai munka folyik. Így kezdődött…   A tanári értekezleteink érdekessége, hogy mindig összegyúrjuk a klasszikus és a könnyűzenei módszereket, mindenki hozza a saját megoldásait, és azt veszem észre, hogy a művész-tanáraink sokat tanulnak egymástól is. Szívesen meghallgatják nemcsak a növendékek, hanem a kollégák koncertjeit is. Így a könnyűzenei előadók hatnak a komolyzenészekre, és ez igaz fordítva is. Az intézményekben komplex oktatás folyik. A diákjaink között vannak olyan komolyzenei diplomával rendelkezők, akik úgy döntöttek, hogy könnyűzenei képzésben vesznek részt. A növendékeink száma ma már meghaladja a nyolcszázat, és százharminc pedagógus foglalkozik velük.

 

A pályaválasztási koncert bemutatója

 

-      A Premier-iskolák növendékei hogyan folytatják, amikor befejezik a szakgimnáziumot vagy a felnőttoktatást? 

-      Többen vannak, akik tőlünk a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz tanszakára mennek tovább, olyanok is akadnak, akik a Magyar Táncművészeti Egyetemen pedagógusképzőjén folytatják. Már több diplomás muzsikust is találni, aki nálunk végzett. Büszkén mondhatom, hogy az utóbbi években a Magyar Táncművészeti Egyetem gyakorlóiskolája lettünk, hozzánk járnak hospitálni a hallgatóik. A szakgimnáziumi szakvizsgáinkat követően vannak olyan táncosaink, akiket azonnal társulatokhoz szerződtetnek. A könnyűzenész végzettséggel szintén könnyen el tudnak helyezkedni zenekarokban. Vannak többen, akik az emelt szintet is elvégzik és aztán tanítani kezdenek.

 

Békéscsaba, Flan's Mod

 

-      Tizenkét esztendeje folyik az oktatás. Mekkora az érdeklődés?

-      Változó, bár a felvehető létszám dupláját azért így is elérjük minden esztendőben. A legelső évben hatvanhat növendékkel indultunk, akik hamar megtanulták már az elején, hiába könnyűzenei képzésben vesznek részt, a felvételi után komolyan és folyamatosan képezni kell magukat. Vannak lemorzsolódók is, akik azzal szembesülnek, nem elég csak zenélni, táncolni, kitartás is kell ezekhez a hivatásokhoz, de a számuk nem jelentős. Miután meghatározott a létszám, így csak egy-egy évfolyamot indíthatok minden tanévben. Ha valaki kitartó, tanul, gyakorol, akkor az iskola elvégzését követően a művészeti világban is tud boldogulni.

 

 

 

-      Hamar megszületett a két társintézmény is…

-      Sőt, több is lehetne, hiszen megkerestek már több nagyvárosból, hogy ott is indítsak el egy újabb Premier-iskolát. Meglátjuk hogyan sikerül, bár jelenleg a meglévőket szeretném erősíteni. Békéscsabán indultunk, ami bármennyire is megyeközpont, a mai napig kicsi ehhez az oktatási formához. Sokan még most is lebeszélik ezekről a pályákról a gyerekeket, nem tanácsolják, hogy könnyűzenésznek vagy táncosnak menjenek… Szegeden már nincs ilyen gond, hiszen egyetemi város és pezsgő művészeti élet folyik. Budapesten szintén egyre több az érdeklődő. Ahogy lassan egyre ismertebbé válnak az intézményeink, van, aki más iskolából jelentkezik át hozzánk. A legnagyobb sláger az ének, de a gitár szak is sokakat vonz, és ezek után jön a dob, a billentyűs és a fúvós hangszerek. A táncra is sokan jelentkeznek évről évre. Az érdeklődés miatt döntöttem úgy, hogy elindítom az alapfokot is, amelynél természetesen a klasszikussal kezdjük, hiszen az az alapja mindennek. Nálunk nincs korhatár, nemrég szakvizsgázott például egy majd hetvenéves hallgató, akit korábban is mindig érdekelt a könnyűzene, csak eddig nem volt rá lehetősége. Olyan muzsikusok is vannak, akik remek gyakorló zenészek, de azt érzik, fontos volna az elméleti tudást is elsajátítani, így ők is nálunk találják meg a lehetőséget. Mindhárom iskolánk teljesen ugyanolyan alapokon épül fel. Mindenütt ugyanazok a szakok, ugyanazok a lehetőségek várják a jelentkezőket. Alapfok, szakgimnázium, felnőttoktatás. Rendszeresen ellenőrzöm és körbejárom nemcsak a békéscsabai, hanem a szegedi és a budapesti intézményeket is. Gyakorta megesik, hogy egyetlen nap alatt mind a három iskolában megfordulok. Sajnos emiatt a tanításra már kevés időm jut, de azért billentyűt, zenekari gyakorlatot ma is oktatok. A tennivalókra viszont hét napból nyolc kellene… Mindenütt béreljük a meglévő iskolai épületeket, amiknek a fenntartását, működtetését normatívából nem egyszerű feladat működtetni. Bízom abban, hogy tovább tudunk fejlődni és sokan választják az iskolánk képzési formáit.

 

-      Úgy tudom, azért így is újabb és újabb ötletek megvalósításán dolgozik…

-      Így van, Bardóczy Attila és Kiss László keresett meg azzal az ideával, hogy indítsunk egy musical-szakot. Remek elképzelés, hiszen jelenleg nincs itthon olyan oktatás, amely középfokú szakvizsgát is adna minderről. Ki kell persze dolgozni a hogyanját, össze kell állítani a tanmenetet, kidolgozni a tanrendet, és persze mindezt akkreditáltatni, de hogyha sikerül, akkor ez lenne a harmadik irány… Most ezen dolgozunk, s bízom benne, hogy ez a terv is hamarosan megvalósul!

 

Réfi Zsuzsanna