Szerepcserés ajándékok

Két kötet válogatás Balázs Árpád kórusműveiből

Mindkét címlap belső oldalán ugyanaz a mondat szerepel: Megjelent BALÁZS ÁRPÁD 85. születésnapja alkalmából. Álmélkodik a szerzőt ismerő, nehezen térve napirendre az idő könyörtelen múlása felett: Mennyi?! Gyors kontrolláló utánjárást követően elismerés a kiadónak: időben tervezték az ajándékot, kikerült a nyomdából már az „aktualitás” előtt – a kerekszámú évfordulóra 2022. október 1-jén kerül sor (nem mellesleg a Zene Világnapján). A köszöntéshez csatlakozik jelen írás is, mely az október 1-jei lapzártát követően lesz olvasható.

https://www.kotta.info/hu/product/15200/BALAZS-ARPAD-Valogatott-vegyeskarok

https://www.kotta.info/hu/product/15201/BALAZS-ARPAD-Valogatott-gyermek-es-egynemukarok

(Editio Musica Budapest, Z. 15 200 és Z. 15 201)

„Válogatott vegyeskarok”, valamint „Válogatott gyermek- és egyneműkarok” kaptak új megjelenést – de legalább annyira fontos a másik szempont: a potenciális felhasználók jutottak könnyen hozzáférhetően értékes énekelnivalóhoz. Az ajándékok ajándéka persze az lesz, ha minél több együttes által, minél gyakrabban felcsendülnek a kórusművek – egyként örömére szerzőnek és előadóknak.

Nem kerül ki (voltaképp teljesen mindegy), kinek a munkája a válogatás. Vélhetőleg részt vállalt belőle az Ajánlást író Kertész Attila (c. egyetemi docens, Liszt Ferenc-díjas karnagy, a Magyar Kodály Társaság elnöke), és feltételezhetően a jubiláló tudtával készült:

AJÁNLÁS

Balázs Árpád 85. születésnapja tiszteletére gazdag kórusműterméséből ad közre kétkötetnyi válogatást az Universal Music Publishing Editio Musica Budapest Kft. Szeretett Mestere, Farkas Ferenc mondta róla egyik szerzői estjét bevezetve, hogy „a művészi igény” vezérli, bármit is komponál.

Kodály Zoltán 1953. július 13-án hallotta a tizenötéves Balázs Árpád Hajnali köszöntőjét s küldte őt az első ének-zenei tankönyvek szerzőihez. Haláláig nyomon követte a fiatal komponista munkásságát, például ő ajánlotta dr. Péczely Lászlóné Sárika Néni pécsi ének-zene tagozatos iskolájának a Tavaszlesen c. gyermekkantáta bemutatását. (Ez Szesztay Zsolt dirigálásával meg is történt.)

Már ifjú zeneszerzőként is aktívan benne élt a magyar és nemzetközi kóruséletben. Megérezte és tudatosan alkalmazta az énekelhetőség alapelveit, az éneklő közösségek érthető zenei nyelvén beszélt. Jelentős költők inspirálták különböző nehézségi fokú művek komponálására a kánonoktól a nagyívű kórusfreskókig. Kórusaim élén én is vezényeltem ezekből több művet, de olyan sikereket hozó alkotást is, amely terjedelmi okokból nem kerül(hetet)t a kötetekbe.

Balázs Árpád nemzedékének kiemelkedő alkotója s nemcsak kis hazánkban ismerik, éneklik: művei európai énekkarok kottatárában éppen úgy megtalálhatók, mint az Amerika Egyesült Államokban vagy Japánban és Kínában. A kiválóbb egyetemi kórusok műsorán leginkább a szöveg nélküli, komoly felkészülést igénylő Memento szerepel, Rómában pl. Lina Penzi a Nemzeti Táncakadémia igazgatója készített nagysikerű koreográfiát az öttételes Memento-szvithez. Ugyancsak az „Örök Városban” Pablo Colino, a Szent Péter Bazilika kórusának igazgató-karnagya mutatta be a Madrigaleszket VI. Pál pápának. A norvég iskolák a Hajnali köszöntővel (Morgengry) kezdik a napot, s ez csak néhány példa a művek világjárásáról.

Egyébként, szimbolikusnak érzem, hogy az új Magyar Zene Háza megnyitóján az Operaház gyermekkara egy-egy Kodály és Balázs-művet szólaltatott meg. Természetesen a már-már ikonikussá váló Bodzavirágot. (Ez a kórusmű segítette Oscar díjhoz 2017-ben a Mindenki c. magyar filmet, s melyet iskolás és óvodás korú kis unokáim ma is slágerként fújnak.)

A fentebb említett művek mind szerepelnek a most megjelent kóruskönyvekben. Azonban jó néhány darab még külön méltatást érdemelne, mint a Lantos Rezső-Lantos Edit házaspár keze alá írt Négy őszi vázlat, benne a varázslatos harmóniákkal tündöklő Pillanat, a családi titkokat is őrző Virágim, virágim és a drámai mondanivalójú Magyar! Hajnal hasad!.

Balázs Árpád kompozíciós technikája sajátos, összetéveszthetetlen másokéval. A jól énekelhető „szélső-belső”, egymást ölelő szólamok fűzére, a lineáris gondolkodás Palestrinától Kodály közvetítésével jutott el hozzá. A szerző a kodályi szellemiség erejével - Farkas Ferenc kiváló iskoláján nevelkedve, Hacsaturján és Petrassi mesterkurzusain szerezve tapasztalatokat -, életművével jelentősen hozzájárult az értéket jelentő magyar vokális kultúra gyarapításához, hazai és nemzetközi sikereihez.

Megköszönve a Kiadó nagyvonalú születésnapi gesztusát szívből ajánlom minden karnagynak és kórusnak ezt a nagyszerű két kötetet. Meggyőződésem, hogy segít tovább építeni az eddigi repertoárt.

Kertész Attila c. egyetemi docens,

Liszt Ferenc-díjas karnagy, a Magyar Kodály Társaság elnöke

Van annyira homo ludens Balázs Árpád, hogy örömforrásnak tekintse a kiadvány-tervet, a tartalom kialakítását és a tényleges megjelenést – gazdagabban rétegezett így az ajándék, mint ha csupán kész tény elé állítva kellene meglepődnie az új kiadványok kézhezvételekor.

Elsőként a gyermek- és egyneműkarok kottáját vettem kézbe – kellemes-nosztalgikus múltidézésként. A ’70-es években, még zeneakadémistaként kerültem a Magyar Rádió Ifjúsági Osztályára, a Bónis Ferenc vezette zenei szerkesztőségbe. Ott találkoztam először Balázs Árpáddal, aki rendszeres vendég volt mind az Éneklő Ifjúságot szerkesztő Vogel Máriánál (diákként együtt énekeltek a zeneakadémia diákkórusában), mind pedig Bónis Ferencnél, aki jó érzékkel delegálta rendszeresen Balázs Árpád gyermekkórusait az OIRT (Rádió- és Televízió-társaságok Nemzetközi Szervezete szerzői versenyeire. Hol pályaművet hozott, hol a sikernek együtt-örülni jött, máskor rádiófelvételre hozott műveket, avagy a felvételeket hallgatta meg. Első látásra kórusszerzőként könyveltem el, de hamar új információkkal gazdagodhattam, hiszen a fiatal-középkorú szerző többrendbélien aktív részese volt a zenei közéletnek.

Az évek-évtizedek folyamán eme tevékenységeit alaposabban megismerve általános személyiségjegyeként, mondhatni habitusának alaptulajdonságaként a lelkes aktivitását tekintettem megkülönböztető jegynek a muzsikus-társadalomban. És amikor hosszú szünet után a papíron nyugdíjas-korú szerzővel találkoztam, örömmel tapasztaltam, hogy „semmit sem változott”.

A tehetséghez „könnyű kéz” járult – és mellé igényesség, minőség-érzék. És műveit áthatja az élmény, amelynek megosztásáért születtek. Minden bizonnyal „szereti” a kompozícióit, éspedig nem a tulajdonlás okán, hanem azért, mert szeretnivalóra formálta őket. És ez a szerethetőség biztosította – és remélhetőleg biztosítja is – a kisebb-nagyobb darabok, köztük nagyléptékű kompozíciók népszerűségét.

Az is ritka, hogy szinte egyenlőségjelet lehet tenni szerző és (élet)műve közé – a problémátlan (ám sohasem gagyi-egyszerű) megszólaltathatóság a kompozíciók alaposabb-értőbb megismerését teszi lehetővé, ezáltal szinte közvetlen kapcsolatot a szerzővel. Persze, a műhelytitkok felfedhetetlenek, miként nehéz lenne tételesen kimutatni a zsenialitás-mozzanatokat bármely szerző műveiben – szerencsére ilyen szándékok-tervek aligha foglalkoztathatják azokat, akik a darabok megszólaltatására vállalkoznak.

Ez a vállalkozás mindig örömteljes: a buktató-mentes terepen szabadon bontakozik ki a zenei érzék, az igyekezet a dallamok arányos-szép megformálására, a szerkezetek (néha magas mesterségbeli tudásról tanúskodó kánonok) követésére, a harmóniafordulatokban való gyönyörködésre. Ha úgy tetszik, igényességre „neveli” az előadókat.

És mindehhez járul a kórusműveknél a szöveg-kapcsolat; mindenkor „jól mondható”, tehát kötelező érvénnyel értelmesen előadandó minden kisebb-nagyobb fordulat, nemcsak a hangzók artikulálásával, hanem a hangzó-karakterek kiélésével, s nem utolsó sorban: az érzelmi-hangulati tartalom visszaadásával. Balázs Árpád (csakúgy, mint egykori mestere, Farkas Ferenc) széleskörű irodalom-ismerettel rendelkezik, és jó érzékkel veszi észre az „énekelhetőség” kritériumait. Biztos ízléssel válogat a magyar és a világirodalomból egyaránt – és tiszteletreméltó nemzeti érzéssel a magyar nyelvű kórusirodalom gazdagítását vállalja, azzal együtt, hogy ezzel kihívást támaszt az idegen anyanyelvű előadókkal szemben.

Szeretettel lapozom a gyermekkari kottát – hangképeket idéznek az egykor oly gyakran hallható (egyszersmind gyakran, különböző együttesek által megszólaltatott) kórusok. A válogatásban a legrövidebbek egyetlen oldalon elférnek, zsánerdarabok, kedves miniatűrök – és legterjedelmesebbként helyet kapott a válogatásban a frappáns Kis zenei ABC is, ami minden éneklő (zenetanuló) gyereket játékos zenetanításban részesít. Kár lenne kihagyni:

Az egyneműkarok a gyermekkarok idősebb testvérei – és tovább népesedik a kóruscsalád a vegyeskari kötettel, amatőr énekkarok által is megszólaltatható, komoly és tartalmas tételekkel, ciklusokkal. Ez utóbbiak még inkább pódiumra kívánkoznak.

Mint a gyűjteményes kóruskiadványok legtöbbjében, ezúttal sem „egységes” a kottakép – ez azonban semmiféle hátránnyal nem jár, hiszen amúgy sem „végigéneklésre” szánt kottáról van szó, ráadásul eléggé nem értékelhető módon valamennyi mű kottája jól olvasható.

A szerző megtette a magáét a komponálással – a kiadó e gyűjteményekkel könnyen hozzáférhető, értékes énekelnivalót biztosít. Most már az énekegyütteseken a sor, hogy a kórusok megtanulásával, mind gyakoribb megszólaltatásával csatlakozzanak a köszöntőkhöz. És nemcsak kerek számú évfordulókon, hanem jókedvű ünneppé varázsolva akár a hétköznapokat is.

Fittler Katalin

Farkas Ferenc tanár úr a tanítványai között a 80. születésnapján.

Ülnek: Petrovics Emil és Szokolay Sándor.

Állnak: Kurtág György, Durkó Zsolt, Dalos László, Kocsár Miklós, Balázs Árpád és Kalmár László (1985)