VÁNTUS-NAPOK -VÁROSSZERTE SZEGEDEN

 

Előzetes a  LI. évfolyamáról

 

 

 

A cím nem véletlen: ötven évfolyamon keresztül a szegedi konzervatórium (a szegedi zeneművészeti szakközépiskola, napjainkban az SZTE Bartók Béla Művészeti Kara) volt fő helyszíne-bázisa a szegedi kortárszenei – 1997 óta Vántus István Kortárszenei-napoknak, ám a régi épület e pillanatban zárt kapukkal várja a felújítást, talán átépítést is, a Vántus-napok idei, november 21-24. közé tervezett 13 rendezvénye Szeged város 5 intézményében és az SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Kara Ének-zene Tanszékén zajlik majd.

 

2022. november 21-én, hétfőn 13.00 órai kezdettel a Szent-Györgyi Albert Agora (Szeged, Kálvária sugárút 23., autós bejárat a Gogol utca felől) dísztermében az „Inventio poetica” című hangverseny első részével kezdődik a sorozat, melyen a Bartók Béla Művészeti Kar egyetemi és főiskolai hallgatói játszanak majd – gyermekeknek. Délután 5-kor a REÖK-palota Zöld-termében a Zeneszerző és közönsége sorozatban Balogh Máté lesz a vendégünk, ekkor a beszélgetés közben a fiatal komponista 6 műve is elhangzik majd. Este 7-től ismét az Agóra díszterme és nyolc kiváló zeneszerző – Láng István, Bánkövi Gyula, Soproni József, Madarász Iván, Durkó Péter, Dubrovay László, Huszár Lajos és Kutrik Bence – alkotásai várják az érdeklődőket.

 

2022. november 22-én de. 11-kor az SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Kara Ének-zene Tanszéke I. emeleti kamaratermében Zenepedagógiai délelőtt lesz, többek között Soproni József, Balassa Sándor, Pertis Jenő, Papp Lajos és Mező Imre darabjaival. Délután 5-kor az Agóra II. emeleti Informatóriumában Cimbalmos műhely-en vehetünk részt Szalai András cimbalomművész előadásával. Este 7-kor igen dús Kamaraest lesz az Agora Dísztermében: először hangzik el Szegeden Vántus István két cimbalomra komponált Meditatio-ja; szintén cimbalomduó követi: Balassa Sándor Divertimento-ja (Szalai Andráshoz Móri Beáta csatlakozik. E műveken kívül még 7 mű csendül fel: Horváth Márton Levente, Dragony Tímea, Megyei Krisztina, Horváth Barnabás, Fehér György Miklós és Tóth Péter kamaradarabjai után Vántus István utolsó nagyszabású alkotása, a Harangszó c. kisoratórium szólal meg.

 

2022. november 23-án, szerdán „Hangcsoportok” címmel a Vántus István Zeneművészeti Szakgimnázium művésznövendékei hangversenyét hallgathatjuk meg az Agóra Dísztermében. Közvetlenül ezután megkoszorúzzuk Vántus emléktábláját a Kölcsey u. 10. sz. alatt, megemlékezve halála 30. évfordulójáról (1992. július 9.). Délután 3-kor a „Törpék és óriások”, a zeneiskolás gyermekek koncertje következik az Agóra Dísztermében. Délután 5-től Zenei Album keretében emlékezünk a 2019-ben elhunyt Kocsár Miklós Erkel- és Kossuth-díjas zeneszerzőre, a Vántus-társaság volt tiszteletbeli elnökére, ekkor 6 műve szólal meg. A Kosztándi-vonósnégyes önálló estjének a szegedi Bálint Sándor Művelődési Ház (Szeged, Temesvári krt. 42) ad otthont este 7 órai kezdettel; ekkor Mezei Szilárd, Lendvay Kamilló és Márkos Albert kvartettjei mellett kivételesen Bartók-mű, az I vonósnégyes is felcsendül. Másnap, november 24-én, csütörtökön 15.00 órakor a Somogyi-könyvtárban Újváriné dr. Illés Mária főiskolai docens tart előadást Vántus Istvánról; du. 5-től pedig az „Inventio poetica” c. hangverseny második részére kerül sor az Agóra Dísztermében. A Korzó Zeneházban 19.00-kor kezdődő Zenekari esten a Szegedi Szimfonikus Zenekar adja elő – Gyüdi Sándor igazgató-karnagy vezényletével — Virágh András Gábor, Király László, Hollós Máté és Sugár Miklós egy–egy zenekari művét; Hollós Mátétól ezúttal Cantata concertante című vokális darabja szólal meg. A zenekarnak ezen az esten nem kell otthonából költöznie, amint jeleztük néhány sorral feljebb: a Zeneház a szegedi szimfonikusok székháza.

 

Valamennyi hangverseny belépődíjmentes; Szeged szeretettel vár mindenkit az ezévi Vántus István Kortárszenei Napokra: november 21-24. között városszerte kortárs zene fogadja az érdeklődőket!

 

Kiss Ernő