KISS ESZTER VERONIKA[1]

 

BARTÓK ÖRÖKSÉGE A TÁNCHÁZMOZGALOMBAN

 

 

Előszó

A magyar balett-történeti műhelytalálkozók azt a célt szolgálják, hogy a népszerű zenés műfaj művelői és kutatói között szakmai párbeszéd induljon el. Az Auróra 1–4. projektek, illetve a 2019-ben megrendezett Az idő küszöbén című műhelytalálkozó alapvetően történeti mélyfúrásokat végeztek. A 2020-ben megrendezésre kerülő A kiválasztott – A magyar balett Nizsinszkij hagyománya című műhelytalálkozó Vaclav Nizsinszkij táncos-koreográfus géniusz művészeti örökségének prizmáján át a kortárs magyar táncművészeti élet megoldásra váró művészeti, oktatási és intézményi kérdéseit teszi fel. Mit jelent a táncban a tehetség és a géniusz? Hogyan ápolhatjuk a tehetségek kibontakozását a táncművészetben ma Magyarországon? Mit jelent ma táncosnőnek lenni? Nizsinszkij felesége, Pulszky Romola révén erős szálakkal kötődik Magyarországhoz, e kötelékek művészeti hatásai is a műhelytalálkozó témáját képezik. A műhelytalálkozó három elméleti kérdés köré épül: – Mennyiben igazolható a magyar balett Nizsinszkij-öröksége? – Kik voltak Nizsinszkij korának meghatározó hazai koreográfusai és táncosnői? – Mennyiben termékenyítette meg a néptánc a balettet és a kortárs táncszínházi stílust? A kutatók ez alkalommal is eszme-, tánc- és zenetörténeti szempontból, valamint a színházi gyakorlat felől közelítenek tárgyukhoz. Bólya Anna Mária Windhager Ákos.

Kiss Eszter Veronika - Bartók öröksége a táncházmozgalomban (18:18)

 

Az előadás egyik illusztrációja

 

A látszólag a semmiből érkező magyarországi revival mozgalom egyik alapját kétségkívül Bartók Béla és Kodály Zoltán népdalgyűjtései fektették le, illetve azok a műveik, amelyek a népzenét emelték a magasművészet színpadára. Nem csak a gyűjtések, a páratlan mennyiségű és minőségi dallamanyag, annak rendszerezése tette lehetővé, hogy ennek talaján elindulhasson egy olyan mozgalom, amely újra élővé teszi a megváltozott városi környezetben ezt a zene- és tánckultúrát, hanem az a fajta gondolkodásmód is, amely a néptáncot és a népzenét egyenrangúnak tekintette a színpadi magasművészettel. Mindez alapvetően alakította át azt a képet, ami korábban a táncos világban élt erről a műfajról. Az előadás nem csak a Bartók- és Kodály-gyűjtésekre, illetve az ún. Pátria-lemezekre tér ki. Arra is keresi a választ, miért éppen a széki anyaggal indult el az első táncház, és milyen alapvető gondolkodásbeli különbségeket eredményezett, hogy amíg az anyaországban elsősorban amatőr zenészek, többnyire műszaki értelmiségiek, Erdélyben képzett muzsikusok, zeneakadémisták voltak az első táncházi zenészek.

 



[1] Kiss Eszter Veronika zenetörténész, zenekritikus, szakíró, zeneirodalom- és szolfézstanár. Fő kutatási területe a kortárs zene, azon belül is a kortárs komolyzene és a könnyűzene kapcsolata. Több mint másfél évtizeden át a Magyar Nemzet zenei szakírójaként publikált.