70 ÉVES

 

Csaba Péter

hegedűművész, karmester, a MÁV Szimfonikus Zenekar állandó vendégkarmestere

 

Csaba Péter és a MÁV Szimfonikusok a Zeneakadémián

 

Csaba Péter 1952. november 7-én született, Kolozsvárott. Öt éves korában kezdett hegedülni. Tanulmányait a hegedű mellett zeneszerzés és karmester szakon a bukaresti Porumbescu Zeneakadémián végezte. Több nemzetközi versenyen ért el értékes helyezést (pl. Paganini Verseny, Genova) és évtizedeken keresztül rendszeresen hangversenyezett, mint hegedűművész. Néhány évvel később sikerrel mutatkozott be karmesterként is. Világjáró muzsikus, több mint 80 országban lépett színpadra.

1983 óta Franciaországban, Lyonban él, a Solistes de Lyon és a finn Virtuosi di Kuhmo Kamarazenekarok alapítója és karmestere, valamint művészeti igazgatója volt a svédországi Lappföldi Fesztivál és Musica Vitae zenekarnak.  Fiatal zenei tehetségek támogatását célzó kezdeményezését Svédország után Spanyolországban fejlesztette tovább, a santanderi Ecuentro de Música Y Academia fesztivál alapítójaként. E munkája révén sok kiváló ifjú muzsikusnak (köztük több magyarnak is) volt alkalma bemutatkozni. Svédországi tevékenységének elismeréseképpen 2002-ben a Svéd Királyi Akadémia tagjává választották. A Lyoni Zeneművészeti Főiskola professzora, és zenekari osztályának vezetője, 1994-től 2010-ig a Besancon-i Szimfonikus Zenekar igazgatója és állandó karmestere. Több országban tart mesterkurzusokat. Számos lemezfelvétele készült, 1994-ben a Sibelius-lemeze az USA-ban elnyerte Az év legjobb felvétele címet.

Az elmúlt években több CD felvételen vezényelte a MÁV Szimfonikus Zenekart is. Számos kortárs zeneszerzővel dolgozott együtt, mint például Krzysztof Penderecki, Alfred Schnittke, Henry Dutilleux, SofijaGubajdulina, Kurtág György, akik közül sokan ajánlották neki kompozícióikat. Olyan művészekkel lépett pódiumra, mint Pierre Fournier, Natalia Gutman, Dimitrij Bashkirov, Truls Moerk, Teresa Berganza, Oleg Kagan, Christian Zimmermann, Tabea Zimmermann, James Galway, Menahem Pressler, Kocsis Zoltán, Perényi Miklós, Ránki Dezső, Jandó Jenő, Frankl Péter, Várjon Dénes, Simon Albert, Baráti Kristóf, Fenyő László, Várdai István.

2012-től hét évadon át a MÁV Szimfonikus Zenekar művészeti vezetője és vezető karmestere volt.

 

A MÁV Szimfonikus Zenekar koncertje Pusker Júliával és Csaba Péterrel – 2021. május 13., BMC (1:51:03)

Műsor:

J.S. Bach: a-moll hegedűverseny BWV.1041

Bartók: Divertimento

Mozart: A-dúr szimfónia, K.201

Km.: Pusker Júlia – hegedű, vezényel: Csaba Péter

2017-ben a francia köztársasági elnök a Francia Becsületrend Lovagja címmel tüntette ki, a francia kultúra és zeneművészet szolgálatáért, Finnországban pedig a „Finn Fehér Rózsa Lovagrend” kitüntetésben részesült a finn zene és művészet terén végzett kiemelkedő tevékenységéért.

Csaba Péter hegedűművész, karmester a MÁV Szimfonikus Zenekar állandó vendégkarmestere. 2022. márciusában, a Gramofon Magazin készített Csaba Péterrel interjút a Francia Romantika címet viselő hangversenyünkről, amelyet az ő vezényletével láthatott a közönség. A zenekarunkkal közös munkáról így nyilatkozott: „A MÁV Zenekarhoz én hazajárok. 2012-től 2019-ig én voltam a zenekar művészeti vezetője, és abban az időszakban rengeteget játszottunk együtt. A jó viszony a váltás után is megmaradt, ragaszkodnak hozzám, és ennek örülök, mert én is szívesen megyek vissza. Örülök, hogy ebben a mai rutinvilágban emberileg is ragaszkodnak hozzám, és hogy a munkámnak van haszna.
 

 

Forrás: