Az Anima Musicae Kamarazenekar új felvételéről

 

  

(Hungaroton – HCD 32853

TELJES LEJÁTSZÁSI LISTA MEGTEKINTÉSE (12 felvétel)

 

Ahogy haladunk előre a tematikus felvételsorozatban, egyre jobban megmutatkozik a koncepció „haszna”. Az invenciózus együttes – mely 2018 és 2020 között a Nemzeti Ifjúsági Zenekar cím birtokosa volt – különleges lehetőséget kapott. A szerenád műfaj – miként Gyenge Enikő zenetörténeti áttekintése feltérképezi – számottevő jelentésváltozatásokon esett keresztül, miközben a korábbiak is továbbéltek a köztudatban.

A vonósszerenád műfaj leginkább a 19. században virágzott, művelői között ismert és időközben elfeledett szerzők egyaránt találhatóak. Ennek megfelelően, a repertoár sem tekinthető egységesnek – sem az előadók, sem a hallgatók szempontjából. Ismert életművek periférikus darabjaként stiláris biztonsággal közeledhetnek, míg a ritkán játszott szerzők darabjai esetében másfajta kihívást kapnak. A gyakorló muzsikusok számára ilyenkor a viszonylag köznyelvnek tekinthető zenei fogalmazáson belül a kottakép részletező elemzése külön feladat – hogy ideális hangzást valósítsanak meg, jóllehet, ehhez nem (vagy csak kismértékben) áll rendelkezésre informatív hangzó anyag. Ilyenkor mutatkozik meg, hogy mennyire fontos a folyamatos (élő) gyakorlat, hogy az interpretációnak is legyen „előadói praxisa”, amely természetesen módosulhat az idők folyamán…

 

Az Anima Musicae Kamarazenekar új albumának négy műsorszáma közül egy-egy mű 1891-ből (Vasily Kalinnikov) és 1892-ből (Hugo Wolf) származik, kettő az 1898-as év termése (Carl Reinecke és Mieczysław Karłovicz műve, az előbbi a 74 éves szerző 242. opusa, az utóbbi pedig a mindössze 33 évet élt komponista 2. opusa, 22 éves korából). Közülük legfeljebb Wolf Olasz szerenádja tekinthető ismertnek, a többi darab esetében ez az interpretáció lesz azonos a hallgatóság számára a művekkel.

 

Felváltva hallunk ciklusokat és egytételes kompozíciókat – a hattételes nyitószám (Reinecke) a legterjedelmesebb. Változatos karakterdarabok sorjáznak (Marcia, Arioso, Scherzo, Cavatina, Fughetta giojosa, Finale), a korábbi anyagok visszaidézésével a szerző erősíti a ciklikusság érzetét. Karłowicz ciklusa négytételes (Marsz, Romans, Valc, Finale). Hangnemileg is megtervezett a végighallgatásra is tetszetős program: g-moll hangnem-keretbe (Reinecke és Kalinnikov) ágyazódik a G-dúr (Wolf) és C-dúr (Karłowicz) szerenád.

 

Az előadók remekül megragadott zsáner-karakterekkel változatos hallgatnivalóról gondoskodnak. A drámai kontrasztokat nélkülöző anyagon belül sehol nincsenek „üresjáratok”, a tételekben jól érvényesül az ismétlés formaképző szerepe. Különösen dicséretes a tempóválasztásuk: az egyszerű felrakású tételek esetében kidolgozottsággal gondoskodnak arról, hogy ne váljék unalmassá (háttérzenévé) a kellemes hallgatnivaló. Vagyis, sohasem virtuózkodós tempó-hajszolással akarják fenntartani a figyelmet. Megadják az időt a dallamok életének, olyan szép tónussal játszva a melodikus anyagokat, hogy azzal maradéktalan élvezetet okoznak. Vagyis, tartalmasnak érzi a ráfordított időt a gyönyörködő hallgató.

 

Az együttes számára azért (is) hasznos ez a szerenád-sorozat, mert alkalmat biztosít arra, hogy a mikrostruktúrákat is gondosan „berendezzék” – a figyelemnek másfajta szervezettségét kívánja ez, mint amikor technikailag „nehéz” játszanivaló esetében kell tartani a színvonalat más, nívós előadásokkal, és ahhoz a fajta zenei igényességhez sem hasonlítható, amellyel a kortárs (tehát előadói praxissal még nem rendelkező) darabokhoz kell nyúlniuk.

 

Az Anima Musicae számára lényeges, hogy a koncertező gyakorlat mellett – mondhatni, azzal párhuzamosan – a stúdiómunkából is kivegyék részüket, vagyis egyaránt tudjanak kapcsolatot teremteni valódi és virtuális közönséggel.

 

A 2020 októberében készült hangfelvételnek ritka erénye, hogy a felvételtechnika is remek: sikerült úgy bemikrofonozni a teret, hogy a hallgató úgy érezze: „ideális helyen ül”, ahol a leghalkabb pizzicato sem sikkad el – ritka erény, hogy műszerek beavatkozása nélkül, szinte élő-hatású dinamikai térkép alapján tájékozódhatunk.

 

Fittler Katalin