A liturgia anyanyelve a zene – tartja a régi igazság és tanulja minden kántorjelölt. Az istentiszteletek, misék legfontosabb eleme a hittel és szívvel előadott, elénekelt zene, amelynek nemcsak a liturgia továbbvitelében van fontos szerepe, de utal az egyházi év adott pillanatára is.

Konferenciánkon arra keressük a választ, hogy milyen állapotban van ma a keresztény egyházak templomi és egyházi zenéje, él-e a szépség igénye a papság és a hívek körében. „Minden erőnket összeszedve igyekezzünk mélyebb barázdát húzni, mint amilyen a nap divatja!” – írta Liszt Ferenc a művész mindenhatóságáról szóló írásában.

Sokan hiszik, hogy változásoknak kell történnie az egyházi rendben ahhoz, hogy a ma emberét is megszólítsuk, azaz többen váljanak igaz, hithű emberekké. De vajon nem a múlt megtartásában, azaz a hagyományőrzésben van-e az az erő, amely odahívja az embereket az oltáriszentség elé? Bizonyos-e az, hogy a modern zenei szemlélet feltétlenül igénytelenséget is jelent egyúttal? Nehéz kérdések ezek, amelyekre valószínűleg nem a kimondott szavak, hanem általános társadalmi állapotunk és egyéni jóérzésünk adhatja meg a választ. Konferenciánk ezek előidézését szolgálja.

Dr. Fehér Anikó

A Parlando a következő számaiban a Konferencia előadásait rögzítő felvételek közül elsősorban azok felvételeket tesszük közzé, amelyeknek pedagógiai vonzata is van. Elsőként dr. Mezei János karnagy, a Budapesti Énekes Iskola művészeti vezetője, a Liszt Ferenc Zeneakadémia Egyházzene Tanszékének egyetemi adjunktusa, a Budapesti Énekes Iskola tanára előadása következik:

Mezei János: A Budapesti Énekes Iskola – Az (egyház)zeneoktatás örök kérdései (19:33)

Felolvasta a konferencia szerkesztője: dr. Fehér Anikó

Absztrakt:

Dr. Mezei János karnagy, a Budapesti Énekes Iskola művészeti vezetője, a Liszt Ferenc Zeneakadémia Egyházzene Tanszékének egyetemi adjunktusa A Budapesti Énekes Iskola

Az (egyház)zeneoktatás örök kérdései Elnevezése szerint a Schola Cantorum eredetileg az első évezredben a római liturgikus kórus testületét jelentette: hivatásos férfi énekesek és énekesfiúk testületét, akiknek tevékenysége a zenés liturgiák méltó végzésére irányult. Ennek örökösei a mai nyugat-európai nagyhírű Schola Cantorumok: Bázelben, Bécsben, Monserratban és Angliában (Oxforban, Cambridge-ben, Londonban). A zenei nevelés fontossága a középkoron át a hét szabad művészet oktatási formái által öröklődött át Európa-szerte, így Magyarországon is, amelynek jelentős tanúja például a Szalkaikódex. Az oktatási forma lényegi elemei átmenthetők a mai pedagógiai gyakorlatba is, kapcsolatba hozva a kodályi örökséggel: – a tananyagban egyházzenei repertoárra (gregoriánének, értékes népénekanyag) alapozva az oktatást, – kiegészítve ezt a nívós népzenei, műzenei európai hagyománnyal, – rendszeres liturgikus szolgálatot látva el az iskolához kapcsolódó templomban, – a kortárs zene liturgikus alkalmazásával, sőt új művek születését inspirálva.