TARDY LÁSZLÓ

 

KODÁLY ZOLTÁN, AZ EGYHÁZI ZENE „PEDAGÓGUSA” [1]

 

Az 1990-es évek elején egyházzenei konferenciát rendeztek a portugáliai Fatimában. A téma a zsinat utáni liturgikus zene volt. Minden résztvevőnek saját hazája egyházzenéjéből kellett valamit bemutatnia. Az első két nap után az a vélemény alakult ki, hogy a 20. század második felének zenei stílusa nem megfelelő a liturgiában való alkalmazásra. A harmadik napra már csak Ausztria és Magyarország zenéje maradt. Az osztrákok Anton Heiller egy vesperását mutatták be, én Kodály Magyar miséjét, Szőnyi Erzsébet magyar nyelvű Stabat Mater-ét, Koloss István, Dobos Kálmán és Sáry László egy-egy művének hangfelvételét vittem. A bemutatás után a konferencia elnöke így szólt:

 

Fogalmazhatjuk újra a záródokumentumot, mert az osztrákok és magyarok megmutatták, hogy ma is lehet a liturgia számára megfelelő műveket írni. Majd hozzátette: Szerencsések a magyarok, hogy volt egy Kodályuk, aki az egyházi zenében is olyan mércét adott, melyet még az őt követő harmadik generáció is irányadónak tart.

 

        A liturgia, a liturgikus esemény a közösségért és a közösséggel együtt végzett istentisztelet. Ebben mindenki egyénileg, de egyben a közösség tagjaként vesz részt. Kodály Zoltán egybegyűjtött írásainak (Visszatekintés) előszavában ezt olvassuk: „A néphez, melynek ezeréves látható története és talán még jobban nyelvében, dalában élő többezeréves élete ellenállhatatlanul vonz magához, vérségi kötelékek nélkül is.” Ez a vonzalom munkált benne akkor is, amikor liturgikus zenét komponált. Nem akart és talán nem is tudott eltekinteni attól, kik lesznek a hallgatók, kik vesznek majd részt a liturgiában. Tudta, hogy szintézisbe kell hoznia egyéni mondandóját a közösség által hordozott, évszázadok során kialakult, továbbadott értékekkel, még ha azok gyakran rejtettek maradtak is. De azt is célul tűzte maga elé, hogy a magyarság számára hidat épít, bekapcsolja az európai zene másfélezer éves örökségének folyamatába.

 

Egykori nagyszombati tanára, Toldy Béla kérésére írt kis sorozata és az abból később kialakított Pange lingua-ciklus ilyen „pedagógiai” célzatú mű. Zenei tekintetben rossz emlékei közé tartozott a nagyszombati iskola vasárnap délutáni istentiszteletein felhangzó Tantum ergok sora. Ezért a 19. századi, többnyire gyenge német darabok helyett öt új művet küldött az iskola diákjai számára. Az Öt Tantum ergo minden egyes darabja az európai zene kiemelkedő stílusaihoz vezeti az éneklő gyermekeket: az első a többezeréves egyszólamú zenekultúrához, melyből a gregorián is táplálkozott; a második a 15-16. századi mesterek varázslatos világához, Josquin, Lassus, Palestrina zenéjének modális hangzása felé épít utat. A harmadik az ugyancsak ekkor virágzó népi többszólamúság dúr harmóniáinak üde csengésébe avatja be az énekeseket. A negyedik a 18. század folyamán uralomra jutó klasszikus stílus legtisztábban Haydnnál megtalálható egyszerű formáját mutatja fel; az ötödik Liszt Ferenc transcendens zenei nyelvét idézve táplálja a zenére szomjazó gyermekeket. A ciklussá formált öt tétel elé pedig orgona előjátékot (Praeludiumot) készített, melyben az első tétel dallamát Bach polifóniájának eszközeivel dolgozta fel.

 

A Praeludium kéziratával egy angliai látogatás alkalmával egészen meglepő módon találkoztam. Feleségemmel Alan Tongue Cambridge-i karmesternél voltunk vendégségben (többször vezényelte ének-zenekarunkat), aki elvitt bennünket a magyar szecessziós festészet egyik kiváló mesterének, Nagy Sándornak lányához, Hervay Eszterhez. Teázás közben mesélt gyermekkori élményeiről, melyeket édesapja gödöllői lakásán élt át. Neves vendégek fordultak meg náluk, köztük zenészek: Dohnányi, Bartók, Kodály és mások. Édesapja javaslatára többször rögtönöztek a vendégek: a költők verset írtak, a festők egy megadott témára vázlatot, képet készítettek, a zenészek improvizáltak, hol hangszeren, hol kottapapíron. A történet e pontjánál Hervay Eszter felállt, és a szekrény fiókjából több megsárgult kottalapot vett elő. Én meglepődve ismertem fel a Pange lingua orgona-Praeludiumának kéziratát. Az első oldal alján ez volt olvasható: „Nagy Sándoréknak szeretettel 1929 tavaszán Kodály Zoltán”.

 

Kodály munkatársa, Vargyas Lajos rendezte sajtó alá a zeneszerző kis papírdarabkákra írt jegyzeteit, melyek mennyiségét a kiérlelt, közre is adott írások háromszorosára becsülte. (A kötet címe: Közélet, Vallomások, Zeneélet). Ebben külön fejezetbe gyűjtötte az egyházi zenével kapcsolatos jegyzeteket. Sokat tanulhatunk belőlük.

 

Egyik jegyzetlapján Pázmánytól idéz:

 

Az egyház zenészének, mint Pázmány mondja a jó tanítóról, „nem arra kell nézni, hogy őtet csodálják, hanem hogy az ő szavai tüzek legyenek, melyekkel felgerjedjen a hallgatók szíve; esztenek [ösztökélő] bot legyenek, melyek jóra izgassák a késedelmeseket, erős nyilak legyenek, melyek a szívek keménységét megszaggassák. [2]

 

Kodály ilyen „ösztökélő bot” volt a fővárosi templomok karnagyai, orgonistái számára. Palestrinával kapcsolatban írja:

 

…itt-ott ... többször kerül a név a templomkapukra. Hogy a szelleme is megszólal-e ugyanakkor a templomkóruson, az más kérdés. … Dallamait nem halljuk, nem szárnyalnak, eltűnnek az egyhangú akkordszövedékben. … Ha Palestrina mise van műsoron, illő a változó részeket is eredeti dallammal, orgonakíséret nélkül énekelni… [3]

 

Érthető, hogy érdekelte, hogyan hangzik a templomokban Palestrina zenéje, hiszen zeneszerzői stílusában komoly gazdagodást hozott a Palestrina stílussal való több évtizedes foglalkozás. Ebben ismerte fel „az igazi, időtálló lényegét a jó stílusnak.” Ezt akarta továbbadni zeneszerző növendékeinek is, hogy a dallamépítkezésben, a szólamvezetésben, az imitációs technikában kellő jártasságra tegyenek szert.

 

Nádasi Alfonz bencés szerzetes visszaemlékezéseiből tudjuk, mennyire foglalkoztatta Kodályt az Egyház ősi zenéje a gregorián. Egy jegyzetlapon ez olvasható:

 

A gregorián nem esett le egyszerre az égből … A gregorián emberi mű … Századokon át gyűlt, változott, s az Egyház örökifjú, folyton megújuló természete biztosítja: még fog változni. [4]

 

Kodály Zoltán, felesége, Emma asszony halála után azt kérte Alfonz atyától, hogy az évenkénti megemlékező szentmiséken (a Szent Család templomban november 22-én, Szent Cecília napján) mindenkor gregoriánt énekeljenek. Ezt tesszük az ő halálévfordulóján is minden év márciusának elején itt, a Budavári Főtemplomban, immár 44 éve.

 

Kodály érdeklődéssel fordult az egyházi ének felé is. Itt is a gyökerek kutatása, megismerése vezette. A reformátusok 1751-ben megjelent énekgyűjteményét, melynek szövegei 1569 óta ismeretesek, teljes egészében lemásolta, majd a Kisdi Benedek egri érsek által 1651-ben kinyomtattatott Cantus Catholici dallamaival vetette egybe. A protestáns egyházzenével való kapcsolatából nagyszerű zsoltár feldolgozások születtek (köztük a Psalmus Hungaricus), a katolikus népénekek egy része pedig beépült az egyházi évhez kapcsolódó művek (Angyalok és pásztorok; Vízkereszt; Pünkösdölő stb.) zenei anyagába.

 

Az 1931-ben kinyomtatott új katolikus énektár, a Szent vagy, Uram! előkészítésében maga is közreműködött. Előszavában a szerkesztők (Harmat Artúr, Sík Sándor) ezt írják:

 

E túlontúl súlyos munkában a szerkesztők… nem vállalták egyedül a felelősséget, miért is a kiadók régi magyar zenénk legjelesebb tudósának, Kodály Zoltánnak közreműködését kérték ki… A régi dallamok Kodály közreműködésével autenticitást nyertek.

 

Az orgonisták-kántorok munkáját nagyon szigorúan ítélte meg. Egyik jegyzetében így ír:

 

Orgonisták! … Az istentisztelet művészi egység … Orgonistáink közt még igen kevés ébredt tudatára, hogy az ő működése is szolgálat, szoros összműködésben a papéval…Ebből első következmény volna a felelősségérzet, hogy az orgona minden megszólalása, zizzenése összefüggjön, hangulati visszhangban legyen az áldozat minden mozzanatával… [5]

 

Az ő idejében még a csendes misék egy részén az orgonistának halk játékkal kísérnie kellett a liturgikus cselekményt. Arra, hogy milyennek képzelte egy csendes misén az orgonista közreműködését, maga adott példát az Organoedia ad missam lectam (Orgonajáték az olvasott miséhez) c. művével. (Volt tapasztalata, hiszen a téli pihenések alakalmával gyakran helyettesítette a galyatetői kápolnában a kántort.) Az Organoedia zenei anyagát felhasználva írta meg a II. világháború befejezése előtt a Missa brevist szólistákra, vegyeskarra és orgonára, melyet templomunk énekkara is műsoron tart. Mindkét műben találhatók olyan dallamok, melyek a rendszeresen templomba járó hívek számára ismerősek voltak Az Introitus és Kyrie dallama a „Szent vagy, Uram, szent vagy” éneket, a Gloria kezdése a „Jöjj Szentlélek Úristen”-t, a Sanctus bevezetése az „Égből szállott szent Kenyér” énekünk harmadik sorát juttatja eszünkbe. De az egész művet átszövik olyan, a gregorián zenéből származó motívumok, melyek ugyancsak ismerősek a hívek számára. Így akarta megteremteni azt a művészi egységet a zene, a liturgia és a résztvevők között, melyről a fenti idézetben szól.

 

Jegyzeteiben a miértre is megadja a választ:

 

A népdalfeldolgozások [hozzátehetjük: a népének és gregorián feldolgozások] korszakán keresztül fejlődhetünk csak, ha minden kedvez, olyan nagyobb egyéni művekig, amelyekben majd a nép is magára ismer, mert úgy érzi, köze van hozzá, része van benne. [6]

 

(Ilyen az 1936. szeptember 2-án templomunkban bemutatott Budavári Te Deum is!) A Magyar misében, melyet nemcsak az énekkar, hanem templomunk híveinek jelentős része is ismer és énekel, sem gregorián, sem népének motívumok használatát nem találjuk. A mű egy olyan „zenei hitvallás”, mely magába ötvözi mindazt a tapasztalatot, melyet Kodály a magyar és az európai egyházi zene többszáz éves hagyományából egy élet folyamán magába sűrített. Megtaláljuk benne a liturgia szellemének megragadását, a zene és a liturgikus cselekmény folyamatának egységét, az egyéni hangvétel és az egyetemes zenei örökség olyan szintézisét, mely méltán keltette fel a hívek, az énekesek mellett a külföldi szakemberek csodálatát is.

 

(2012)

 

 

 



[1]               Megjelent az ÖSSZHANG c. kötetben, amely válogatást tartalmaz Tardy László egyházzenei írásaiból. Szerkesztette: Szalay Olga, Budapest, 2018.

[2]           Kodály Zoltán hátrahagyott írásai. Közélet, vallomások, zeneélet, 1989: 291

[3]           Kodály Zoltán hátrahagyott írásai. Közélet, vallomások, zeneélet, 1989: 289−290.

[4]               Kodály Zoltán hátrahagyott írásai. Közélet, vallomások, zeneélet, 1989: 296−297

[5]           Kodály Zoltán hátrahagyott írásai. Közélet, vallomások, zeneélet, 1989. 292.

[6]           Kodály Zoltán hátrahagyott írásai. Közélet, vallomások, zeneélet, 1989.