ELHUNYT LASS ZOLTÁN

 

FUVOLAMŰVÉSZ-TANÁR

(1949-2023)

 

Lass Zoltán

(ZeneKar)

 

 

Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy 2023. január 17-én reggel elhunyt Lass Zoltán fuvolaművész, az SZTE Bartók Béla Művészeti Karának címzetes főiskolai docense, a Szegedi Szimfonikus Zenekar nyugalmazott szólamvezetője, aki a zenekar vezető művészeként számtalan élménnyel ajándékozta meg a közönséget hangversenyeken és operaelőadásokon, valamint nagyhatású tanárként fuvolisták generációit készítette fel hivatásuk művelésére.

 

Csongrádon született 1949-ben, szülővárosában kezdett zenei tanulmányait középfokon Szegeden folytatta, majd a budapesti Zeneakadémián szerzett művésztanári diplomát 1973-ban. Már hallgatóként játszott az Operaház zenekarában, 1976-ban szerződött Szegedre. 1977-től több mint négy évtizeden át folyamatosan oktatott a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Szegedi Tagozatán, a Szegedi Konzervatóriumban, az SZTE Zeneművészeti Karán, a mai Bartók Béla Művészeti Karon adjunktus, majd főiskolai docens munkakörben. Fuvola főtárgy, kamarazene, hangszertechnika és szakmódszertan tantárgyak oktatását látta el. 2018-ban, nyugdíjasként címzetes főiskolai docensi címet adományozott számára a Kar.

 

 

Lass Zoltán fiatalkori portréja

 

 

Számtalan tanítványait segítette művészi és pedagógusi pályájuk indulásában, akiknek az életében mentor szerepet is betöltött. Művészi értékein, fuvolajátékának meleg, bársonyos és kifejező hangján, technikai tudásán, érzékeny zeneiségén túl példamutató személyisége is Intézményünknek és zenekarának megbecsült, elismert tagjává tette.

 

Gyászolják a Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Kara, a Szegedi Szimfonikus Zenekar művészei, volt növendékei az ország számos zenekarában és zeneiskolájában. Közönsége megőrzi élményt adó fuvolaszólóinak emlékét.

 

(A szöveg forrása: Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Kar)