Fehér Anikó

Veszprémi Andrásra emlékezem

(1948-2023)

Veszprémi András

„Csak keress egy ismétlőjelet, vagy egy záróvonalat!” – mondta hihetetlen nyugodtan és kedvesen, amikor valami bonyolult szimfonikus mű televíziós felvételénél elkavarodtam a kottában, magyarul azt sem tudtam, hol vagyunk. „Diktáltam” neki, azaz a partitúrát követve jeleztem az egyes zenei eseményeket, a hangszerek - hangszer csoportok belépését. Ő rendezett, én a szerkesztő voltam, de ha csak lehetett elvállaltam ezt a munkát is, mert öröm volt látni és érezni azt a szakértelmet és profizmust, amivel ő a munkáját végezte. Ő maga végezte a vágás fizikai részét is, azaz a négy vagy öt kamera képét váltogatta, miközben instruálta az operatőröket. Sokat dolgoztunk együtt, mondhatom, hogy ő nyitotta ki nekem a televíziózás ablakát, ő vezetett be a technikai bravúrok világába úgy, hogy sosem felejtette el, hogy művészetről, a zenéről van szó.

Veszprémi András 1948. július 21-én született Budapesten. Ötéves korától Czövek Ernánál tanult zongorázni. Tízévesen felvették a Magyar Rádió gyermekkórusába, ahol 1962-ig énekelt, nemcsak a karban, de szólószerepekben is. A Magyar Állami Operaházban sokszor énekelte a 3. fiú szerepét.

A Magyar Rádió Gyermekkórusát dr. Csányi László vezényli. A kép legfelső jobb oldali sorában: Veszprémi András

W. A. Mozart: A varázsfuvola

Három fiú: Berényi János, Farkas Teréz, Veszprémi András (j.)

(Magyar Állami Operaház, 1960)

Talán ekkor köteleződött el az operával… Később beiratkozott a Bartók Béla Konzervatórium ének-szakára. Közben a Magyar Rádió és Televízió Énekkarának is tagja lett. 1971-ben felvették a Zeneakadémia ének-tanszakára, Kutrucz Éva növendékeként. Több kórusban is énekelt közben. A Zeneakadémián felvették az opera tanszakra is, ahol tanára volt az operaház igazgatója, Lukács Miklós, valamint főrendezője, Mikó András is. 1976-ban szerzett énekművész, ének-tanári és operaénekesi diplomát. 1976-ban a Magyar Állami Operaházban szerződést kapott, rendezőként. 1982-ben az Operaház művészeti titkára lett. 1986-ban a Magyar Televízió Zenés TV Színházában lett dramaturg, majd rendező. A következő évtizedben több mint ezer műsort készített, mint szerkesztő-rendező. A megalakuló Duna Televízióban ő rendezte az első próbaadást, majd még utána rengeteg műsort. Felesége Veszpréminé Sánta Mária belsőépítész és díszlettervező, két gyermekük van.

Családjával együtt 2002-ben elhagyták a fővárost, leköltöztek a Tolna-megyei Hőgyészre. 2003-ban felkérték a közeli Gyönk gimnáziumába ének tanárnak. Itt azonnal megszervezte a színjátszó kört a szegedi Táltos Iskola keretében, ahol minden évben előadtak egy komoly színdarabot (Tamási Áron: Énekes madár, A dzsungel könyve, Molnár Ferenc – Kocsák Tibor: Vörös malom, Illyés Gyula: Bál a pusztán és mások.)

2004-től a hőgyészi zeneiskola vezetője lett. 2008-ban korkedvezményes nyugdíjba vonult. Közben azért több televíziós munkát is megrendezett

16 éven keresztül volt a Tolnai Lajos Gimnázium tanára. Ezt illusztrálják a tanintézet YouTube-ra feltett fotói:

ABIGÉL 2:46:08)

A Tolnai Lajos Gimnázium növendékeinek előadása 2014. április 24-én.

Helyszín: Gyönk, a Gimnázium kultúrterme.

Szabó Magda regényét színpadra adaptálta és rendezte: Veszprémi András

A brassói nemzetközi diákdráma fesztiválon. Veszprémi András jobbról a második

2009-ben a gimnázium drámatagozatos tanulói Pierre-Augustin Caron de Beaumarchais Figaro házassága c. darabját tanulták be. Ugyanebben az évben Presser Gábor és Sztevanovity Dusán A padlás c. musicalje is színre került. De bemutatták Ionesco A kopasz énekesnő c. abszurd drámáját, valamint Mikszáth Kálmán Tavaszi rügyek c. elbeszéléséből készült alkotást is. Majd a Diákanyák – életjáték 30 percben következett, a Pillangókisasszony viszontagságai, a Férfidolog című zenés jelenet, Kocsák Tibor-Somogyi Szilárd-Miklós Tibor Abigél c. zenés játéka, Dés László Valahol Európában c. musicalje, végül Shakespeare: Rómeó és Júlia című színműve következett, ami régi álma volt az örökifjú rendezőnek.

András művész volt. Mindig is énekesként gondolkodott. Mindent a hangok irányából látott és önmaga előtt mindig színpad volt. Nagyon szerette a színpadi közvetítéseket, ha meglátták őt a technikus kollégák, előre tudták, hogy itt baj nem lesz, és remek hangulatban fog folyni a munka. De szerette a dokumentum-szerű vagy portré műsorokat is, gyakran adott ötletet, hogyan lehet az interjút még jobbá tenni, még izgalmasabbakat kérdezni. Élete második szakaszában, amikor fiatalok között dolgozott, amikor nem szakmabélieknek mutatta meg a színpad varázsát, ugyanolyan hévvel és ugyanakkora szeretettel dolgozott.

A betegség sem tudta kitartását megtörni, fájdalmak és nehézségek ellenére is folytatta a munkát. Mert szerette volna átadni a fiataloknak mindazt, amit ő megtapasztalt és tudott. Szerencsések vagyunk, hogy ismerhettük és tanulhattunk tőle.